Windows alapok: Lapozófájl
Nameless
2011/08/06
2195
0
24039524
Ez a bejegyzés 2011. 08. 06.-n íródott. Előfordulhat, hogy elavult információkat tartalmaz!


Windows alapok: Lapozófájl


A cikksorozatunkban korábban már beszéltünk, a lemezek karbantartásáról, a feladatütemezőről, reméljük ez a cikk is sok érdekes percet szerez a kedves olvasóinknak. A Windows gyakran emlegetett „alap” szolgáltatásairól lesz szó, a már megszokott magyarázó stílusban.

Nos, vágjunk bele. A Windows tervezéséből adódóan rengeteg teljesítményt biztosító, és a hatékony hardver felhasználást javító, esetleg optimalizáló szolgáltatást tartalmaz. Az általános tapasztalat szerint, a legtöbb felhasználónak nincsen, vagy teljesen téves információik vannak ezekről a dolgokról. Az első, amit nagyon sokszor túlmisztifikálnak az a virtuális memória.

A virtuális memória a számítógépbe épített memória (ák) és a lapozó fájl (ok) méreteinek az összessége. Sokan keverik a lapozó fájl fogalmát a virtuális memóriával, pedig két külön, de egymással kapcsolatban lévő dologról van szó.


Lapozófájl

A számítógépekben a folyamatok futtatásához memóriára van szükség. Általában a mindennapi feladatokhoz elég a számítógépekbe épített közvetlen elérésű memória más néven RAM is. Előfordulhatnak olyan esetek, hogy egy program a futásához több memóriát igényel. Ilyenkor a Windows először megpróbálja a legtöbb eltávolítható dolgot kiüríteni a memóriából. Sokszor ez is elég, de ha nem jár sikerrel, akkor kerül középpontba a lapozó fájl. A lapozó fájlt a Virtuális memória azon része, amely a merevlemezen helyezkedik el.

Tipp: Legtöbbször a C:pagefile.sys helyen találjuk a lapozó fájlt.

A lapozó fájllal foglalkozó beállításokat a számítógép tulajdonságai speciális, teljesítmény fülén érhetjük el!

Tehát ha nem sikerült a Windowsnak elég memóriát felszabadítani akkor kezdődik a folyamatok „kilapozása”. Ilyenkor ismét két dolgot tesz a Windows, először megpróbálja a háttérben lévő programokat a lapozó fájlba helyezni, majd ha még így sem sikerül elég helyet felszabadítani, akkor következik maga a futó alkalmazás. Windows XP esetében sokszor megfigyelhető az, hogy ha sokáig a tálcán hagytunk egy programot, azt nagyon lassan jeleníti a gépünk, ha visszatérünk rá. Ez az az eset, amikor a Windows a lapozó fájlból olvassa vissza a folyamatot, mert időközben átadta a sokkal gyorsabb RAM-ot az előtérben lévő alkalmazásoknak. A Windows 7 és Vista szerencsére már sokat javítottak a memóriakezelésen, és ritkábban találkozunk ezzel a jelenséggel.

 

Tanácsok amiket (nem mindig) érdemes megfogadni

A lapozó fájllal kapcsolatban rengeteg téves, és pontatlan információ és tanács lelhető fel az interneten. Most megpróbáljuk őket tisztába tenni:

Általános tévhit, hogy a dinamikusra állított lapozó fájl mérete folyamatosan változik, töredezetté téve önmagát és a fájlrendszert. Azonban aki tisztában van, a lapozó fájl működésével az tudja, hogy a rendszer mindaddig nem változtatja a méretét ameddig teljesen meg nem telik az automatikusan beállított mérete. Ez a méret általában a RAM egy másfélszerese szokott lenni. Tehát automatikus beállításon a virtuális memória mérete fix, addig ameddig nem indokolt a fájl méretének növelése. Ha a Windows egyszer növelte a fájl méretét, akkor az automatikus beállítás a megnövelt méretet megtartja felkészülve a következő nagyobb igénybevételre. Ilyenkor válhat töredezetté a fájl, ha nincsen elég szabad összefüggő terület a fájl méretének növeléséhez. Normális használat esetén tehát nem kell tartani a fájlrendszer töredezetté válásától.

A misztikus töredezetté válás elkerülése érdekében bevett szokás, hogy fix másfélszeres méretet állítanak be a „gyakorlott” felhasználók. Ez egyrészt eléri a célját, mert a fájl nem fog töredezni, azonban ha még több memóriára lenne szükség a rendszer nem lesz képes növelni a lapozó fájl méretét, majd figyelmezteti a felhasználót, hogy a memória elfogyott, ezért ideiglenesen leállított néhány szolgáltatást a rendszer stabilitásának fenntartása érdekében. Nem kell megijedni, nem fog összeomlani vagy károsodni a Windows, csak esetleg végleg elfogyhat a memória és a programok instabillá esetleg teljesen használhatatlanná válhatnak, vagy akár össze is omolhatnak. Ha valaki nagyon retteg attól, hogy töredezetté válhat, a lapozó fájl akkor állítson be egy jó nagy fix méretet, főleg ha kevés memóriával rendelkezik az illető. Például 1 GB RAM esetén legalább 3 GB kell a biztonságos üzemeltetéshez. Nagyobb memóriával rendelkező gépek esetén indokolatlanul nagy fix lapozó fájt kellene beállítani ahhoz, hogy mindenre felkészülhessünk, tehát érdemes automatikusan beállított méreten hagyni.

Sokan javasolják, hogy ha sok memóriánk van, egyszerűen kapcsoljuk ki a lapozó fájlt. Ha kikapcsoljuk, és olyan helyzetbe kerülünk, amikor már nem elég a gépünkbe épített memória egyszerűen a fent leírt eseménysor játszódik le, és megjelenik a figyelmezetés a tálcán, hogy a memória elfogyott zárjon be néhány alkalmazást. A dolog rákfenéje, hogy néhány program el sem fog indulni, ha nem talál lapozó fájlt a gépen, játékoknál tipikus hiba üzenet a lapozó fájl elégtelen méretére hivatkozott leállás. Ha valaki ragaszkodik, hogy jelképesen ne legyen, lapozó fájl a gépén az állítson be egy 16MB méretű fix lapozó fájlt a gépen és sok problémától óvhatja meg magát jövőben. Összességében nem ajánlom, a kikapcsolt lapozó fájlt.

Véleményem szerint a legrosszabb eset, amikor kis kezdeti és egy maximális méretet megadott lapozó fájlt használunk a rendszer meghajtón. Ilyenkor minden leírt tévhit és negatívum teljesülni fog, a rendszer időnként növelni fogja a fájl méretét, ha szükséges, és a meghajtó töredezetté válhat. A következő alkalommal megint növelheti és még egy töredékkel több és így tovább a megadott maximális méretig. Ezt a jelenséget azzal szokták kiküszöbölni, hogy egy külön partíciót tartanak fent a lapozó fájlnak. Ez csak akkor ér valamit, ha külön merevlemezre helyezzük azt a partíciót, ugyanis egy fizikai lemezen a fölöslegesen sok partíció lassítja a fájlműveleteket, és felesleges munkára kényszeríti az író-olvasó fejet is.

Általánosságban egyet értek azzal, hogy külön merevlemezre és partícióra helyezni egy automatikusan beállított méretű lapozó fájlt jó dolog. Akinek van erre lehetősége különösen ajánlott megfontolnia, jótékonyan hathat a teljesítményre. 

Vigyázat! Ha a lapozófájl nem a rendszermeghajtón található, kék-képernyős hiba üzenet esetén nem lehetséges a memóriatérkép lemezre írása! Tehát a hiba felderítése érdekéében érdemes kikapcsolni az automatikus újraindítást váratlan leállás esetén, hogy a hibaüzenetet pontosan leírhassuk! 

A fentieket végig olvasva és gondolva, remélem kicsit segítettünk a dolgok tisztán látásban. Nehéz megtalálni az arany közép utat, de ha lapozó fájlról van, szó akkor az automatikus beállítás lehet a legjobb mindenki számára. Különleges esetekben persze nyugodtan ellehet térni tőle, például 8-16 GB RAM esetében, de egy átlagos felhasználónak felesleges ezen agyalni. Az alapbeállítás jól van úgy, ahogy van, és nem nyerünk semmit, ha feleslegesen piszkáljuk.  

A cikkel kapcsolatban örömmel olvasunk kommentárokat észrevételeket. Nyugodtan írjátok meg pár sorban a mondanivalótokat, ne feledjétek, kulturáltan, építőjelleggel és a helyesírással kapcsolatban: a tartalommal szemben mindig másodlagos! 


Szólj hozzá

Be kell jelentkezni hozzászólás írásához.