Az illegális fájlcsere forradalma

E szokatlanul nagy terjedelmű cikk, nem más, mint Marlen Dániel barátom szakdolgozata. Kár lett volna bármely részét összevonni, vagy lerövidíteni, ezért úgy döntöttem egy-az-egyben megosztom veletek. Rengeteg fontos kérdést és problémát tár fel az illegális fájlcserével és az ellene való harccal kapcsolatban, melyek közül sokra igyekszik választ is adni.
1. Bevezetés
Véleményem szerint az illegális fájlcserélés korunk egyik legnagyobb és legnehezebben megoldható informatikai problémája. Ráadásul ez a téma annyira aktuális és elterjedt, hogy szinte nem volt olyan nap, amikor ne találtam volna egy – a szerzői joghoz, vagy az illegális letöltésekhez kapcsolódó – friss cikket az interneten. Rengeteg statisztika és információ kering a témával kapcsolatosan, viszont paradox módon éppen a túlzott információmennyiség miatt nem kapunk tiszta, egyértelmű összképet. Ezért dolgozatom egyik célja, hogy egymásra épülő, logikai folyamatot követve vizsgáljam ezt a témakört és tárjam fel annak legfontosabb aspektusait, annak érdekében, hogy érthetővé váljék mindenki számára, miért olyan fontos és miért annyira elterjedt ma az illegális fájlcserélés. A legtöbben nyilván azt gondolják, hogy ez az ingyenességgel indokolható, azonban annak ellenére, hogy ez egy fontos szempont, koránt sem a leglényegesebb. Ezt az állítást előbb technológiai, majd később gazdasági szempontokkal kívánom alátámasztani.
Dolgozatom másik célja a kiadók és a tartalomszolgáltatók helyzetének áttekintése, illetve viselkedésük bemutatása. Arra a kérdésre szerettem volna választ találni, hogy e piaci szereplők, miért viselkednek ennyire ellenségesen ezzel az új technológiával szemben. Egyszerűnek tűnhet a válasz: „Azért, mert a fogyasztók nem fizetnek az általuk elkészített tartalmakért”. Azonban ez nem fedi teljesen a valóságot. A fájlcsere valóban erősen érinti a kiadók bevételeit, de magasabb szinten, mint azt gondolnánk. Ez adhat magyarázatot arra, hogy miért születnek ellentétes értelmezésre okot adó statisztikák a témával kapcsolatban, amelyek egy része az illegális fájlcsere jótékony hatását és forradalmi mivoltát hangsúlyozza, valamint ezért érhető az is, hogy a kiadók miért állítanak gátat olyan technológia elé, ami egy újfajta tartalomfogyasztást tenne lehetővé. Azonban vádjaik természetesen nem alaptalanok, hiszen az illegális fájlcsere önmagában nem támogatandó, sokkal inkább útmutatóként, vagy még inkább figyelmeztetésként funkcionál. Egyrészt figyelmeztet arra, hogy a fogyasztók igényei gyökeres változáson estek át az elmúlt években, másrészt megmutatja, hogy a változásokat hogyan, milyen irányba kellene megtenni. Ha ezt nem veszik észre, vagy félreértelmezik az említett piaci szereplők, akkor saját maguknak fognak ártani, mert most még ugyan van lehetőség változtatásra, de később ez egyre nehezebb lesz. Jelenleg még azok a fogyasztók vannak többségben, akik a hagyományos tartalomfogyasztási korban nőttek fel, de az ún. „Y generáció” hatalomátvételével és még inkább a „Z generáció” erősödésével – átalakítás nélkül – bajban lehetnek a kiadók. Egyelőre úgy tűnik, hogy csak kevesen értik ezt meg az érintettek közül, de szerencsére a kutatómunkám során több helyes gondolkodásmóddal is találkoztam, ezért úgy gondolom, talán van remény. Sajnos az ellenséges hozzáállást mutató kiadók lobbi ereje nagyobb annál, mintsem, hogy ezek érvényesülni tudjanak, így inkább a támadó magatartást figyelhetjük meg az illegális fájlcserével szemben. Nagyon lényeges kérdés, hogy ez sikeres, jó megoldás-e, avagy sem? Annak érdekében, hogy erre viszonylag megbízható választ adhassak, áttekintem a legfontosabb technikákat és a jogi kereteket. Majd rövid módszertani kutatást követően saját, alternatív megoldásra is teszek javaslatot.
2. A torrentezésről általában
2.1 Történeti áttekintés
Fájlcserével már az internetet megelőző években is találkozhattunk. Elég csak a régi idők hang- és videokazettáira gondolni. Azonban az akkori másolási tevékenységek mégis eltértek azoktól, amiket ma ismerünk. Ugyanis ezek nem tartoztak a szerzői jog védelme alá, mert a törvények engedélyezték a magáncélú másolást. Más szavakkal: a szerzői jogi védelem ott ért véget, ahol a privát szféra elkezdődött (Bodó, 2011, 153. old.). Ezen felül pedig ennek a negatív következményei (ha voltak egyáltalán) elenyésző mértékben jelentek meg az ellene folytatott küzdelem költségeihez és logisztikai problémáihoz képest (Bodó, 2011). A digitális világban ez már koránt sincs így, mivel a másolási és a disztribúciós költségek radikálisan csökkentek, sőt a nullához közelítenek. Ezzel már sokkal nagyobb kárt lehet okozni, mint pár hangszalaggal, nem is említve azt, hogy ez esetben már nem beszélhetünk privát szféráról sem, hiszen mint később látni fogjuk, a fájlcsere közben elkerülhetetlen a nyilvános tér használata. Az internet megjelenésével természetesen a fájlcsere fogalma új értelmet is kapott, a jelentéstartalma kibővült, azonban én csak a dolgozatomhoz szorosan kapcsolódó megoldásokról fogok részletesen beszámolni.
Először is mindenképpen fontos tisztázni, hogy lényegében mit értünk fájlcserélés alatt. Mai szóhasználatban ez a fogalom a digitális tartalmak nyilvános, vagy zárt elérhetővé tételét, megosztását jelenti, amelynek segítségével az arra jogosultak megnézhetik, letölthetik, felhasználhatják azokat. Természetesen a hálózaton kívüli fájlcsere is ide tartozik, tehát például ha egy hordozható adattároló segítségével juttatjuk el a tartalmat az egyik felhasználótól a másikig (Rouse, 2005). Manapság úgy érzem, hogy ennek a kifejezésnek már inkább negatív, vagy legalábbis valamilyen törvénytelenségre utaló áthallása van, holott a fájlcsere nem jelent önmagában rosszat. Szinte mindenki, aki internetezik, fájlokat cserél teljesen legálisan. Az internetről letöltött fájlok, FTP szerverek használata mindennapos és teljesen elfogadott cselekvés. Látható tehát, hogy ez a téma nagyon szerteágazó, én ennek egy viszonylag nagy szeletét tartom izgalmasnak, ez pedig az úgynevezett Peer-to-Peer (P2P) hálózatokon történő tartalommegosztás.
Ezek olyan rendszerek, amelyek nem használnak semmilyen központi szervert a cserélendő adatok továbbításához, illetve tárolásához. A hálózatban résztvevők (peer) közvetlenül kapcsolódnak egymáshoz (Fulton, 2012). A P2P hálózatok zászlóshajója a sokak által ismert Napster volt, ami 1999-ben indult és mindössze 2 évet élt meg, köszönhetően a jogi lépéseknek. Ezt a szolgáltatást egy fiatal egyetemista készítette el mindössze egy PC, programozási könyvek és kiváló gondolkodásmódjának a segítségével azért, mert a szobatársa panaszkodott az akkori zenei tartalmakat kínáló megoldásokra (Bodó, 2011). Erre a rendszerre azonban még nem tekinthetünk úgy, mint egy tiszta P2P hálózatra, ugyanis ez egy nem strukturált P2P rendszerként működött. Szüksége volt egy központra, ami a peer-ek kiválasztását, reklámozással és a bevétellel kapcsolatos tevékenységek koordinálását, illetve az indexelést végezte. Ez lett később a veszte is, hiszen a központi szerver alapján tudták a bíróságon bizonyítani az illegális tevékenységet és ezért tudták azt bezáratni. Az ezredfordulón azonban már nagy számban jelentek meg a – ha úgy tetszik – második generációs P2P hálózatok, amelyek már egy úgynevezett hibrid struktúrát alkalmaztak, amelyből ugyan már hiányoztak a központosított elemek, azonban a peer-ek nem voltak egyenrangúak, mivel léteztek magasabb szintűek is (Birman, 2005). Ezek koordinálták az adatáramlást, illetve szabályozták a kapcsolatokat az alsóbb szintű peer-ek között. Ez azért volt hasznos, mert ez a módszer lehetővé tette, hogy decentralizáltan működjön a hálózat, miközben a peer-eknek sem kell nagy terhelést elbírniuk, mert a superpeer-ek elvégezték helyettük a feladatokat (Oneil – Kang – Kim – Kwon, 2011). A két leghíresebb hibrid a Gnutella és a Kazaa voltak, akik a Napster megszűnésével nagyszámú felhasználóbázisra tehettek szert, aminek köszönhetően a Kazaa 2004-ig a legelterjedtebb fájlcserélő hálózat volt a világon (Watson, 2005). Azonban 2002-ben történt meg az igazi áttörés: megjelent a Bittorrent protokoll, amely – mint azt már tudjuk – teljesen megváltoztatta nemcsak a fájlcseréről, de az egész internetről alkotott képünket is. Ez a technológia volt az, ami már ténylegesen ki tudta használni a P2P hálózatokban és gondolkodásban rejlő potenciált.
2.2 Peer-to-Peer technikai háttere
Ezek a hálózatok az elosztott, azon belül a tartalom elosztó hálózatok csoportkörébe tartoznak. Ahogy már korábban utaltam rá, ennek a rendszernek a lényegi jellemzője, hogy a hálózatban szereplők (végpontok) teljesen egyenrangúan kapcsolódnak egymáshoz és kooperálnak mindenféle központosított, vagy magasabb szintű elem nélkül. Ezért is hívjuk ezeket a hálózatokat “egyenrangú résztvevők együttműködésén alapuló” hálózatoknak (Mileff, 2009). Ebből a felépítésből következően nagy előnyökkel rendelkezik ez a technológia. Ennek ellenére egészen a P2P megjelenéséig az internetes világban, ami nem mellékesen a világ legnagyobb decentralizált hálózatára épül, a centralizált megoldások terjedtek el igazán. Tehát a P2P már a kezdetekben is erős pozitív hatással bírt, hiszen megmutatta az felhasználóknak a decentralizált megoldások erősségét (Minar, 2001).
A P2P hálózatok lényegében overlay (fedő, felettes) hálózatok, ami azt jelenti, hogy ezek egy más meglévő hálózatra épülnek, vagy egy fizikai hálózat virtuális megfelelőjeként jelennek meg. A P2P esetében a fedőhálózat magára az internetre épül. Erre azért van szükség, hogy a hálózat független legyen fizikai hálózat felépítésétől. Túl ezen a felettes réteg felelős az indexelésért, illetve azért, hogy a peer-ek megtalálják egymást. Ez a felépítés jól illik a P2P hálózatok szomszédossági elven alapuló működéséhez, hiszen a fedőhálózat tartalmazza az összes peer-t (fedőhálózat csomópontjaiként), amelyek közül bármely kettő között van egy kapocs. Ennek segítségével pedig, ha ismeri az egyik peer a másik helyét, akkor kapcsolatba tud vele lépni. Attól függően pedig, hogy a csomópontok hogyan kapcsolódnak egymáshoz, tudjuk megkülönböztetni a strukturált és a nem strukturált P2P hálózatokat (Wikipedia, 2012b). Strukturált megoldás esetén a csomópontok nem véletlenszerűen helyezkedhetnek el a rendszerben, ezáltal az ilyen típusú hálózat képes azt garantálni, hogy biztos meg fog találni egy, a hálózatban lévő fájlt előre meghatározott lépésszám alatt akkor is, ha ez nagyon ritka. Ezt a DHT (elosztott hash tábla) segítségével érik el. Ezzel szemben a nem strukturált hálózatok esetében a peer-ek teljesen véletlenszerűen kapcsolódhatnak, így a keresés sokkal nehezebb, hiszen lényegében az egész rendszert végig kell járni. Ráadásul ez a megoldás azt sem garantálja, hogy megtalálja a tartalmat, amennyiben azzal valamelyik peer rendelkezik. A hatékonyság növelése érdekében használnak ezek a hálózatok superpeer-eket, illetve véletlen útválasztásos keresést (Vishnumurthy – Francis, 2007), (Kak, 2012).
Most, hogy már általánosan ismerjük a P2P hálózatok technikai hátterét, megvizsgálhatjuk, hogy a Bittorent mitől vált meglehetősen rövid idő alatt a legelterjedtebb és a legnagyobb forgalmat generáló fájlcserélő megoldássá (Bodó, 2011), (Békés, 2009).
2.3 Bittorrent működése, előnyei a kliens-szerver architektúrához képest
A Bittorrent protokollt, 2002-ben Bram Cohen dolgozta ki. Ezzel Cohen a már meglévő rendszerek hibáit akarta kiküszöbölni. Elsőként a nagy fájlok letöltésének problémáját, ugyanis akkoriban a korlátozott sávszélesség miatt viszonylag lassan lehetett csak letölteni. Nem meglepő tehát, hogy a protokoll 2003-ban a Linux disztribúciók, illetve a japán animék által nagyon hamar híressé vált és megmutatta a benne rejlő potenciált. Ahhoz viszont, hogy megértsük mitől jobb ez, mint bármely más technológia, valamilyen szinten tisztában kell lennünk a működési elvével.
Cohan elsődleges céljai közé tartozott a nagy fájlok kezelhetősége és a sávszélesség jobb kihasználtsága. Előbbire már utaltam, utóbbi pedig a sávszélesség feltöltési részére vonatkozik. Ugyanis a korábbi fájlcserélők, mint például a Napster, vagy a Kazaa nem voltak optimális ebből a szempontból, hiszen ezekben a rendszerekben csak a felhasználók egy része végezte a tartalmak megosztását, a többség csak letöltött. Ebből adódóan lassú volt a letöltés. Cohan ezt a technológia, illetve az emberek motiválása révén próbálta megváltoztatni. Vagyis az elv a következő: “minél többet töltesz fel, annál gyorsabban töltesz le” (Schiesel, 2004). Ez valóban nagyon ideálisnak hangzik, azonban kérdés, hogy ezt milyen módon lehet megvalósítani. A protokoll ezt kicsit bonyolultan éri el; megpróbálom ezt kifejteni:
Ellentétben a többi korábban megismert P2P hálózattal szemben, ez a technológia használ egy központi szervert a tartalmak kereshetőségére, menedzselésére és a peer-ek összekapcsolására, amit tracker-nek nevezünk. Ahhoz, hogy valaki el tudja indítani a letöltési folyamatot, és hogy kapcsolódjon másokhoz, először a tracker-rel kell kommunikálnia. Ez nem azt jelenti, hogy ez egy centralizált hálózat lenne, az adatok továbbra is a peer-ek között cserélődnek. Tehát miután megtörtént a csatlakozás, az adatforgalom elméletben a tracker leállásával is folytatódhat. Ezek a tracker-ek nagyban különbözhetnek egymástól a tartalmuk, nyíltságuk, illetve felhasználási szabályaik szerint. A letöltés megkezdéséhez kell még egy fontos elem, ez pedig a torrent fájl. Ez a fájl csak a tracker címét, illetve a letöltendő tartalom adatblokkjaiból képzett hash értékeket tartalmazza (Vincze – Pap – Horváth, 2005). Előbbi érthető, hiszen már tisztáztuk, hogy a csatlakozáshoz elengedhetetlen a tracker. Utóbbira azért van szükség, mert a torrent az eredeti tartalmat különböző kisebb részekre bontja. Tehát, amikor a felhasználó le szeretne tölteni valamit, akkor először letölti a tartalomhoz tartozó torrent fájlt. Ezen fájl adatait egy kliens tudja értelmezni. Ezen felül a kliens végzi a tracker-hez való kapcsolódást, majd a tracker összekapcsolja a felhasználót olyan peer-ekkel, akik rendelkeznek a letöltendő tartalom azon adatblokkjaival, amivel ő még nem.
Látható tehát, hogy a Bittorrent abban különbözik lényegesen a régebbi megoldásoktól, hogy itt egyszerre több peer-hez kapcsolódhatunk. Míg korábban csak egy személytől tudtunk letölteni, ennek minden hátrányával (lassú, megszakadhat), addig itt elméletileg korlátlan peer-től tudjuk tölteni a tartalmat, ami hatalmas letöltési sebességet, illetve folytonosságot ad, hiszen hiába esik ki egy-két peer, a többiektől továbbra is tölthető marad a fájl. Ez azonban továbbra sem magyarázza a fájlok darabolásának hasznosságát. Megpróbálom az indokot egy példával ismertetni:
Ehhez két fogalom bevezetése szükséges: a leech és a seed. A leech jelöli azt az időszakot, amikor letöltünk, vagyis nem rendelkezünk a tartalommal. A letöltési folyamat befejeződésével automatikusan átlépünk a seed állapotba, ami azt jelenti, hogy ekkor mi terjesztjük tovább (a feltöltési sebességet használva) a többi letöltőnek (leecher) a fájlt. Ezeket a fogalmakat személyekre is használjuk: letöltők a leecher-ek, feltöltők a seeder-ek. Most pedig következzen a példa:
Képzeljük el, hogy szeretnénk letölteni egy nagy fájlt, ami nincs darabolva. A korábban ismertetett módszerrel betöltjük a kliensbe a torrent fájlt, majd elindul a letöltés. Hiába tudunk gyorsan letölteni, a nagy fájl miatt ez természetesen eltart egy darabig. Itt válik fontossá Cohan felismerése, miszerint ez esetben tökéletesen kihasználatlanul marad a feltöltési sávszélességünk. Hiszen amíg nincs meg az egész tartalom, addig nem tudjuk azt másoknak továbbosztani. Ezt a problémát oldja fel a fájlok darabolása. Ugyanis akármekkora fájlt letöltését is indítjuk el, amint megszereztük egy kis darabját, azt már tovább terjeszthetjük azoknak a peer-eknek, akiknek az adott rész hiányzik. Ez miért hasznos nekünk? Amennyiben a leecher-ek is cserélnek egymással adatot, sokkal hamarabb tudják a fájlt letölteni, mivel nem csak azoktól szerzik a blokkokat, akik a fájl teljes egészével rendelkeznek. Tehát ez által növekszik a letöltési sebesség és így már érthető miért lesz igaz a fent említett “minél többet töltesz fel, annál gyorsabban töltesz le” elv. A letöltés közbeni párhuzamos feltöltés a torrentezés legalitásának vizsgálatánál egy fontos szempont lesz.
Nézzük meg, hogy milyen előnyökkel jár ez, a régebbi fájlcserélő szolgáltatásokkal, illetve a http fájlátvitellel szemben (Uno, 2011):
  • korábban elképzelhetetlen sebességgel és stabilitással lehet letölteni;
  • rugalmasabb – nem egy központtól függ a forgalom, ezáltal növeli a globális letöltés sikerét (hiszen, ha például az egyetlen seeder szünetelteti a terjesztést, akkor a darabolás miatt, az is elképzelhető, hogy a peer-ek együttesen rendelkeznek az összes blokkal, így az egymással történő adatcserével mindenki rendelkezni fog a tartalom egészével);
  • biztonságosabb átvitel – nem folytonosan, hanem véletlenszerűen tölti le a darabokat;
  • pontosabb – minden darab épségét ellenőrzi;
  • jogi szempontból sokkal jobban védhető (a jogsértő tartalmak nem az üzemeltető szerverein találhatóak).
Ezek után pedig vizsgáljuk meg a két nagy architektúra a P2P, illetve a kliens-szerver közötti eltéréseket. A P2P technológia ezzel szemben is számos előnyt tud felmutatni (softwareonline.hu, 2003) (Maly, 2003):
  • robosztusság – mivel nincs központ, így a hibázási lehetőség meglehetősen alacsony, ha egy peer kiesik, a hálózat tovább működik;
  • az erőforrások megoszthatóak a hálózat egészében (kliens-szerver esetében többnyire a szerver végzi a számításokat, adja a tárhelyet stb.);
  • túlterhelés sokkal ritkább, hiszen nem egy csomóponton összpontosulnak a feladatok;
  • skálázhatóság terén is jobb – nincs kontrollálva a peer-ek kapcsolódása a központ által;
  • olcsóbb, kevesebb karbantartás igényel.
Természetesen a P2P hálózatoknak, illetve a Bittorrent protokollnak vannak hátrányai is, amiket bizonyos szituációkban érdemes figyelembe venni, viszont arra, amire manapság leggyakrabban használják, tökéletesen megfelel. A fenti felsorolással csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy az az elv, illetve technológia, amire a mai fájlcserélés épül, számos tekintetben fejlettebb, mint a korábbi technikák. Így nem meglepő, hogy a tartalmak megosztására használt eszközöket a P2P megoldások, majd azon belül a Bittorrent váltotta fel.
2.4 A torrent és az illegalitás
Most pedig térjünk át napjaink egyik legégetőbb kérdésére. Ez az illegális fájlcserélés, amit – elméletileg tévesen, gyakorlatilag helyesen – a torrentezéssel azonosítanak az emberek. Elméletben azért nem állja meg ez a helyét, mert a Bittorrent előtt is léteztek ilyen tevékenység végzésére alkalmas eszközök és manapság is van néhány egyéb alternatíva. Másrészt azért sem kapcsolhatjuk össze a két fogalmat, mert a P2P és a torrent sem jelent önmagában törvénytelen cselekvést. Mint ahogy a történelmi áttekintőben említettem, a torrentezés a nagyméretű Linux disztribúciók terjesztésével kezdte meg a működését, ami teljesen törvényes volt. Ráadásul ma is sok (legális) letöltő oldalon lehet választani Bittorrent letöltést a hagyományos helyett. Mindemellett olyan nagynevű vállalatok is használják a protokollt, mint például a Facebook, vagy a manapság divatos online zenei szolgáltatás, a Spotify. Előbbi a közösségi oldalt érintő változások több százmillió felhasználóhoz való eljuttatását gyorsítja fel és egyszerűsíti a Bittorrent-tel, míg a Spotify a P2P gondolkodásmódját vette át (torrentfreak.com, 2010a), (Rose, 2011). Ugyanis, hogy ne kelljen a központi szerverre várnia a felhasználónak egy zeneszám lejátszásához/letöltéséhez, a rendszer képes azt más – az adott zenével rendelkező – felhasználótól letölteni.
Így tehát érthető miért nem lehet a torrentezést egyszerűen illegálisnak bélyegezni. Maga a technológia, de csak a mögötte lévő elgondolás is zseniális. Ezzel szemben a gyakorlatban sajnos többnyire illegális tevékenységekre használjuk ezt, viszont még ezt sem tudjuk ilyen egyszerűen kinyilvánítani. Ugyanis például a mai magyar törvények alapján a zenék, illetve a filmek letöltése és tárolása egyáltalán nem ütközik törvénybe. Természetesen szoftverek esetében már a letöltés is önmagában büntetendő (Dósa – Polyák, 2003). Azonban, ha azt gondoljuk, hogy ha csak zenéket és filmeket töltünk le, akkor teljesen legálisan járunk el – nagyot tévedünk. Legalábbis, ha mindezt Bittorrent protokollon keresztül végezzük, hiszen korábban utaltam rá, hogy a torrentezés egyik nagy előnyét az adja, hogy a felhasználó már letöltés közben is tovább osztja a blokkokat. Vagyis ez esetben nem fogunk tudni úgy letölteni, hogy eközben ne töltsünk fel. Ez pedig azért probléma, mert a terjesztés már a szerző engedélyéhez kötött nyilvánossághoz való közvetítésnek minősül, ami túlmutat a szabad felhasználás keretein (Dósa – Polyák, 2003). Azaz ezzel a technológiával csak akkor végzünk legális tevékenységet, ha a letöltendő fájlt szerzői jogok nem védik, vagy zenék esetében, ha a szerzők, közreműködők és hanghordozógyártók engedélyezték annak nyilvános megosztását fájlcserélő oldalon (techline.hu, 2007).
Mindezek tekintetében kijelenthetjük, hogy a mindennapi használat során a torrentezéssel illegális cselekvést végzünk. Több fájlcsere-ellenes kampányban hangzik el, hogy az internetes letöltés is a hagyományos értelemben vett lopás körébe tartozik. Azonban ezzel sokan nem értenek egyet. Szerintük ez nem lopás, hiszen a fájlcsere esetében az eredeti tartalom, kópia sértetlen marad, nem tűnik el a lopással ellentétben. Ebben igazuk is van, viszont a két tevékenység hatását elfelejtik végiggondolni. Hiszen, ha például én ellopok egy zenei cd-t a boltból, akkor a szerző nem amiatt károsul, mert az eredeti kópia eltűnt, hanem azért, mert úgy hallgatom az általa készített zenét, hogy azért nem fizettem. A fájlcserével pedig pont ugyanezt érem el.
Viszont a helyzet egyáltalán nem ilyen egyértelmű. Ugyanis mi történik akkor, ha a kalóz olyan zenét tölt le, vagy olyan illegális szoftvert használ, amit egyébként, ha fizetnie kellene érte, nem venne meg? 
 …mi történik akkor, ha a kalóz olyan zenét tölt le, vagy olyan illegális szoftvert használ, amit egyébként, ha fizetnie kellene érte, nem venne meg?
Ez több alkalommal is előfordulhat. Adok erre egy példát. Ehhez a Photoshop nevű szoftvert használom, ami egy professzionális képszerkesztő program, az egyik legjobb és legdrágább is. Ha egy fiatal egyetemista hobbi szinten szereti a kreativitását kiélni a képek manipulálásában, vagy újak létrehozásában és ezért letölti a szoftvert, az károsítja-e a fejlesztőket? Hiszen egészen biztos, hogy ha fizetni kellene érte, akkor valószínűsíthetően nem tudna kigazdálkodni 230-240 ezer forintot. Akkor inkább letöltene egy ingyenes és talán kicsit szerényebb lehetőségekkel bíró szoftvert. A példám segítségével arra szerettem volna utalni, hogy sok esetben nem történik meg a szerzők károsítása, mert bizonyos szituációkban csak azért töltünk le tartalmakat, mert ingyenes és egyszerű, illetve mert kíváncsiak vagyunk rá. Természetesen ezt lehetetlen követni, illetve bizonyítani, így ezzel a jog nem foglalkozik, viszont azok a jogvédők, illetve kiadók, akik arra panaszkodnak, hogy bevételeik csökkennek, beláthatnák, hogy nem feltétlen csak a fájlcsere okozza a gondjaikat. Nem beszélve arról, az ingyenes reklámról, amit a torrent oldalakon keresztül közvetve megkapnak. Tudniillik a kalózok nem feltétlen károsak a számukra. Több statisztika is erős korrelációt mutat a legális és illegális fogyasztások között vagyis, hogy a fájlcserélők, nem hogy nem vásárolnak, de nagyobb hajlandóságot mutatnak és gyakrabban vesznek legális tartalmakat, mint akik nem torrenteznek (Bodó, 2011).
2.5 A fájlcsere hatása a tartalomszolgáltatókra
A fentiek alapján megállapítható, hogy a kiadók szeretik hangsúlyozni és statisztikákkal alátámasztani, hogy az illegális letöltések mekkora károkat okoznak nekik, miközben számos tanulmány éppen az ellenkezőjét állítja. A legnagyobb hiba, amit ezeknél elkövetnek az az, hogy arra a helytelen feltételezésre építenek, mely szerint közvetlen összefüggés van a kalózpéldányok és a legális példányok fogyasztása között (Balogh – Polyák – Szalai – Szőke – Rátai, 2009).
a fájlcserével kapcsolatos problémák főleg a kiadók merev, elzárkózó magatartásának köszönhetőek
Ráadásul a fájlcsere kezdeti szakaszában megjelenő milliárdos veszteségről szóló tanulmányok részletes vizsgálata után kiderült, hogy többségük túlzó, forrás nélküli és megalapozatlan adatokkal dolgozik (Bodó, 2011). Nem beszélve arról, hogy léteznek olyan kutatások, amelyek a fájlcserén túli okokkal is foglalkoznak, és a bevételek csökkenését például az árak változásával, általános gazdasági környezettel magyarázzák.
Annyi viszont megkérdőjelezhetetlenül igaz, hogy a fájlcsere hatással van a készítőkre és a kiadókra. Azt viszont, hogy ez kreatív pusztítás-e, vagy szimpla rombolás, nehéz lenne megmondani (Bodó, 2011, 155. old.). Az ezekkel kapcsolatos kutatások nagyon ellentmondásos eredményeket mutatnak fel (Bodó, 2011). Viszont én – ahogy sokan mások is – úgy gondolom, hogy a fájlcserével kapcsolatos problémák főleg a kiadók merev, elzárkózó magatartásának köszönhetőek. Ebből kifolyólag én azoknak a statisztikáknak hiszek inkább, amik megkérdőjelezik a P2P káros hatásait.
Szabó András jogászhallgató egy blogbejegyzés-író versenyre adott pályamunkájában az amerikai és a magyar statisztikákat veszi górcső alá. Ebben azt találta, hogy 2002 és 2007 között – az illegális fájlcsere világhódító éveiben – 11%-kal nőtt a zeneipar összbevétele, míg a filmipar esetében ez a növekedés 12%-os volt. Joggal tehetjük fel a kérdést, hogy ez mégis hogyan lehetséges. Hiszen valamennyi kárt egészen biztos okozott a fájlcsere tömeges elterjedése, viszont ezzel szemben a P2P pozitív hatása még nagyobb volt. Az alábbi ábra ezt szemlélteti (Dajkó, 2009):

1. ábra

Jól látható, hogy ha csak a felvételekből eredő bevételeket vizsgáljuk, akkor valóban visszaesett a forgalom. Azonban ez a megállapítás messze nem fedi a valóságot, hiszen ekkor a termék fogalmát nagyon szűken és ez esetben helytelenül értelmezzük. Bodó Balázs elgondolása az, hogy a termék alatt nem csak magát a művet érti, hanem azt az intézményrendszert, ami előállítja, promotálja a művet, illetve ami eljuttatja azt a közönséghez és minden olyan tevékenységet, ami az adott “brand”-hez tartozik (Bodó, 2011). Példának hozhatom fel az Angry Birds nevű híres játékszoftvert. Ha a bevételeiket vizsgáljuk, nyilvánvalóan nem csak a szoftvereladásokból befolyt összeget fogjuk elemezni, de azokat a bevételeket is, amik a merchandise tevékenységből erednek (plüss madarak, pólók, hátizsákok értékesítése). Ugyanígy kell eljárnunk a zenék esetén is, vagyis az összkeresletre kell koncentrálni. Ebből a diagramból ez nagyon jól kitűnik, ugyanis az évek során – bár az adathordozói eladások csökkentek – az összkereslet nőtt. Egyre nagyobb szeletet jelentenek a koncertekből eredő bevételek, amit Bodó Balázs kutatása és a koncertszervező vállalatok éves jelentései is bizonyítanak (Bodó, 2011). Ezek mindenképpen a P2P pozitív hatásaként értelmezhetőek, hiszen az ingyenes elérhetőség okán alakul ki a koncertek iránti kereslet. A legfontosabb kérdés azonban az, hogy vajon a negatív és a pozitív hatások csak kiegyenlítik egymást, vagy esetleg valamelyik dominál közülük. Ezzel kapcsolatban is számtalan ellentétes statisztika van, így ezt feleslegesnek tartanám boncolgatni. A lényeg inkább a zöld oszlopok körül keresendő. Ezek a digitális, azon belül is az iPod eladásokat szemléltetik, ami azt mutatja, hogy a felhasználók egyre inkább digitális formában szeretnék beszerezni a zenéiket, mintsem CD-n. Ez csak egy igény a sok közül, amik a mai tartalomfogyasztó generációt jellemzi. Úgy gondolom, hogy ezen elvárásoknak nem felel meg a mai állapot, amikor 2011 tíz legtöbbet (illegálisan) letöltött filmjei közül 2012 nyarán egy sem volt elérhető online kölcsönzésre Amerikában, és amikor a német zeneipar 2011-es bevételeinek 83%-a még mindig a fizikai hanghordozó-eladásokból származott (Pogue, 2012), (sg.hu, 2012b). Amíg ezekre az új igényekre a kiadók nem reagálnak, addig csak magukat okolhatják az esetleges bevételkiesésükért, hiszen ahelyett, hogy elmozdulnának a helyes irányba és követnék a fejlődés útját, inkább próbálják ezt hátráltatni, gátolni. Természetesen az internet utat tör magának és nem engedi, hogy a pénz egy jobb és kényelmesebb jövő elé álljon.
Hibát követnék el azonban, hogyha nem folytatnám Szabó András cikkének elemzését. A magyar statisztikák merőben más eredményeket mutatnak. A MAHASZ kutatásaiból kiderült, hogy a zeneipar bevétele 75%-kal, míg a filmiparé 86%-kal csökkent 2004 és 2011 között (Szabó, 2012). Természetesen ezt a változást főleg a fájlcserével magyarázzák, holott a kettő közötti összefüggés nehezen bizonyítható. Mindenesetre ezek a számok hihetetlen módon ütnek el az amerikaitól, de nem is lehet ezt a két államot semmilyen kontextusban összehasonlítani. Viszont ebből két tanulságot tudunk leszűrni. Egyrészt hogy a P2P hatásai a különböző régiókban, országokban más hatást gyakorolnak. Másrészt a magyar adatok bizonyítékként szolgálhatnak a korábbi felvetésemre, miszerint az mai tartalomfogyasztók igényei nincsenek kielégítve. Itthon rengeteg olyan szolgáltatás nem (volt) elérhető, ami az USA-ban igen. A Quart zenei szaklap két újságírója végzett kutatást, amely keretében szerettek volna legálisan megvásárolni két általuk dicsért albumot. Erre 2007 áprilisában került sor, míg 2009-ben Bodó Balázs végezte el ugyanezt a kísérletet. Tizenhárom áruházat vizsgáltak, ebből öt nem volt elérhető itthonról, a fennmaradó boltok esetén pedig vagy nem voltak elérhetőek az adott albumok, vagy technikai problémákba ütköztek. 2009-ben sem javult sokkal a helyzet: négy szolgáltatás továbbra sem volt elérhető, öt megszűnt és csak egy oldalon találta meg a keresett albumokat horribilis áron (1000 Ft/szám, 3400 Ft/album) (Bodó, 2011). Elég lesújtó eredmények ezek, de érdemes megvizsgálni az érem másik oldalát is. Így most 2012-ben én azt néztem meg, hogy vajon a feketepiacon milyen eredményeket kapok. Azt kell mondjam, hogy nem sokkal jobbat. A két “piacvezető” oldalt vizsgáltam meg és csak az egyik oldalon találtam meg az egyik albumot, ami 2011-ben került fel. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy immár 5 éves albumokról beszélünk, így elképzelhető, hogy fenn voltak az oldalon, csak már “kihaltak”, ezért törlődtek. Mindenesetre az szerintem mindenkinek nyilvánvaló, hogy a feketepiac sokkal szélesebb kínálatot tud nyújtani, mint bármelyik legális változat. A probléma mégis ott van, hogy utóbbiakból is nagyon kevés van itthon. Manapság kezdenek csak Magyarországon is elterjedni a digitális tartalomszolgáltató oldalak, de még mindig kevés a versenyképes szolgáltatás. A szerzői jogi kavarodásnak és a kiadóknak köszönhetően nem elérhető itthonról (vagy Európából) például a már említett Spotify, Netflix, Google Play zene, könyv és filmárusító szolgáltatása, Pandora és még sokan mások. Az iTunes Music Store is csak egy évvel ezelőtt vált elérhetővé. Viszont ugyanebben az évben jelentek meg magyar megoldások is, a Hungaroton zeneáruház, illetve a Magyar Telekom streaming szolgáltatása a ZeneCenter, amik már bizakodásra adhatnak okot. Idén pedig egy újabb szolgáltatással bővült a magyar kínálat, méghozzá a francia sikerszolgáltatással a Deezer-rel.
A fenti adatok értelmezésekor azt sem szabad elfelejteni, hogy ezek csak a bevételeket vizsgálják. Az viszont nincs bizonyítva, hogy ezeket milyen tényezők befolyásolják. Ha a fájlcsere konkrét hatásaira vagyunk kíváncsiak, akkor Bodó Balázs empirikus kutatását kell elemeznünk, ami a magyar filmpiac és a magyar torrentezés közötti összefüggést vizsgálja. Ebben azt találták, hogy a feketepiac kínálatát figyelve a fájlcserének inkább hiánypótló, mintsem helyettesítő szerepe van a mozi forgalom tekintetében. Ráadásul a kísérletezés lehetősége miatt, az emberek hajlandóak az egyéni preferenciájukat szélesíteni és új stílusokat kipróbálni (Bodó, 2011, 288. old).
Nehéz lenne megmondani, hogy melyik oldalnak van igaza, az viszont mindenképpen érdekes, hogy hogyan képesek ezek az újonnan megjelenő legális szolgáltatások, nemcsak hogy életben maradni, de sikeresen működni. Pedig rájuk is ugyanúgy hatással van, vagy legalábbis kéne lennie a fájlcserének. Elképzelhető, hogy ezek már olyan lehetőségeket kínálnak a fogyasztóknak, amik segítségével képesek a P2P fölé emelkedni. Azt, hogy mindezt miként, milyen üzleti modellel valósítják meg, egy későbbi fejezetben részletezem.
3. Harc a fájlcserével szemben
A fent írtakból kiderült, hogy a tartalomszolgáltatók oldaláról többnyire nagyon erős negatív képzetek társulnak az illegális fájlcseréhez. Így érthető, hogy miért próbálnak meg szinte mindent elkövetni azért, hogy ellehetetlenítsék ezeket az oldalakat. Ebben a fejezetben ezen többnyire hasztalan erőlködéseket veszem sorra.
3.1 Magyarországi razziák
A jogosultak általában a nagyobb jogvédők és hatóságok segítségével indítanak hadjáratot a fájlcserélőkkel szemben. Itthon e támadások célja az országban működtetett, nagyobb szerverek, tracker-ek lefoglalása és ezzel a torrent oldalak megbénítása.
A legutóbbi és egyben legnagyobb lekapcsolási hullám 2010 nyarán – pontosan június 16-18. között – történt. Hivatalos közlemény szerint: “A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitánysága szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűncselekmény miatt eljárást folytat ismeretlen tettes ellen az Audióvizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány, valamint a PROART Szövetség a Szerzői Jogokért képviselőinek a feljelentése alapján.” (BRFK, 2010). Ahogy az asva.info, magyar P2P blog írja: “Ez a hét valószínűleg a legsötétebb, amit a hazai torrentes társadalom átélt eddig Magyarországon.” (asva.info, 2010d). E napokon ugyanis a BRFK információi szerint mintegy 500 terabájt adatot tartalmazó szervert foglaltak le a hatóságok ezzel megbénítva szinte a teljes hazai torrent hálózatot (BRFK, 2010). Sikerült megszerezniük a két legnagyobb tracker gépeit (nCore, bitHUmen), melyek akkor csaknem 200 000 felhasználóval rendelkeztek. A támadás érdekes mód csak az ingyenes fájlcserélő hálózatokra terjedt ki, az ftp szerverek és az SMS warez érintetlenül maradt. Az akció nagy hatással volt az itthoni internetforgalomra is. A bix.hu statisztikái szerint ez napi szinten 20GBit/s-os visszaesést generált (asva.info, 2010e).
A hatóságok kétségkívül erős, szervezett csapást mértek a torrent társadalomra, de pár hónap múlva ennek már nyomát sem lehetett látni. A razziát követően a legtöbb oldal pár héten, hónapon belül helyreállt és minden úgy folytatódott, ahogy eddig. Leszámítva azt, hogy a tracker üzemeltetők többsége nagyobb biztonságba helyezte a szervereit. Képletesen, a torrent fejét sikerült levágni, de az nagyon hamar visszanőtt és még erősebb lett. A következő táblázat alátámasztja eme állításom (asva.info, 2010b), (asva.info, 2010c):
abra2
Persze ezt a statisztikát óvatosan kell kezelni, mert az is elképzelhető, hogy a növekedésben semmilyen szerepe nem volt a razziának. Így megvizsgáltam a 2010 júniusa előtti adatokat is, és arra jutottam, hogy 2010. február és június közötti négy hónapban a felhasználók száma mindössze 1,3%-kal nőtt, míg ez az érték a razzia utáni négy hónapban 24%-os növekedés volt (asva.info, 2010a).
Vajon mi lehet rá a magyarázat, hogy a törvény és a hatóság sem tud hatékony lenni ebben a küzdelemben? A válasz a torrent működésében keresendő. Itt ugyanis a szervereken semmilyen jogsértő tartalom nem található, hiszen az csak a torrent fájlokat tartalmazza, az alkotások a felhasználók gépein szerepelnek. Így bár a lefoglalt szerverekkel komoly anyagi károkat és adatvesztést okoztak az üzemeltetőknek, más hatása nem volt. Jogosan merülhet fel bennünk az a gondolat, hogy akkor inkább a felhasználók oldaláról kell elkezdeni a fájlcsere felszámolását, azonban ha visszapillantunk a fenti statisztikára, láthatjuk, hogy ez lehetetlen vállalkozás lenne. A 15 legnagyobb oldal több mint 1 millió felhasználót számlál. Ebben természetesen vannak átfedések, de akkor is több százezer felhasználóval, háztartással kell számolni. Ez alapján majdnem minden harmadik, negyedik internetező élhet a fájlcserék lehetőségével. Így viszonylag nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy a hatósági fellépés ideiglenes megoldás, ráadásul csak még nagyobb publicitással, elszántsággal és összetartással ruházza fel a torrent világát.
3.2 Kalózellenes törvények Európában
Az előbb leírtakból látható, hogy Magyarországon az aktuális törvényekkel nem lehet igazán megfékezni az illegális fájlcserélést. Valószínűsíthetően külföldön is hasonló problémába ütköztek a jogvédők, ezért úgy gondolták, hogy új törvényekkel talán eredményesebben vehetik fel a harcot.
3.2.1 Franciaország
Az első nagyobb torrentellenes törvénycsomag Franciaországban jelent meg. 2009 tavaszán a Francia Nemzetgyűlés és Nicolas Sarkozy hagyott jóvá egy ilyen törvényt, amit azonban nem sikerült keresztülvinniük a francia törvényhozáson, mert az Alkotmánytanács elutasította, azzal az indokkal, hogy a “szabad hozzáférés az online kommunikációs szolgáltatásokhoz” korlátozása sérti az alapvető emberi jogokat (Musil, 2009).
Ez az úgynevezett “három csapás törvény”, ami azokat az internet-felhasználókat bünteti az internetelérésük blokkolásával, akik jogvédett tartalmakat osztanak meg, töltenek le. A törvény alapján létrejött volna egy külön állami ügynökség (HADOPI), ami az ezekkel kapcsolatos feladatokat látta volna el. A három csapás elnevezés onnan ered, hogy az első alkalommal, amikor az ügynökség észleli az illegális tevékenységet, küld egy email-t az érintettnek. Második alkalommal egy felszólító levelet, és amennyiben harmadszorra is törvénysértő magatartást tanúsít, szó nélkül lekapcsolják az internetelérését. Nem véletlenül dobta vissza a tanács ezt a törvényt, ugyanis – bár a szórakoztató ipar kemény nyomást gyakorolt a kormányokra – csak Franciaországban jelent meg ilyen horderejű törvény. Ráadásul az ellenzők további aggályokat fogalmaztak meg, miszerint ezzel a törvénnyel a kormányok az állampolgáraik személyiségi jogait sértik (Musil, 2009). Egyébként, ha nem ők, akkor valószínűsíthetően az Európai Unió nem engedte volna a törvény bevezetését, hiszen épp ebben az időben tárgyalták, hogy az internetet kezelhetjük-e alapvető emberi jogként, mert ez esetben csak bírósági végzéssel lehet az állampolgároktól elvenni (Asay, 2009).
A törvényt végül felülvizsgálták és módosított formában 2009. október 22-én a Francia Nemzetgyűlés is elfogadta. A törvény lényegében megegyezett a korábbi verzióval, annyi eltéréssel, hogy az internetelérés blokkolásához bírósági jóváhagyás szükséges (Pfanner, 2009).
A tartalomszolgáltatók a törvényt nagy előrelépésnek és győzelemnek ítélték. Rick Cotton, az NBC Universal vezető alelnöke és tanácsadója azt írja: “A francia példa megmutatta, hogy az illegális fájlcserélők komolyan veszélyeztetik a munkahelyeket és a gazdasági növekedést a tartalomteremtő iparágban. Szükségünk van egy biztonságos internetre, ami lehetővé teszi a fogyasztók számára a tartalmak könnyű elérését, miközben ennek ellenkezőjét végzi az illegális megosztással szemben.” (Sandoval, 2009). Komoly gondolatok vannak ebben a rövid idézetben, ugyanis itt végre az látható, hogy a tartalomszolgáltatók megértették, hogy a felhasználóknak gyors, kényelmes elérést kell biztosítani, és nem csak harcolni az illegális tevékenységgel szemben. Úgy gondolom, hogy ez a fajta törvénybeli és a gondolkodásmódbeli változások szimbiózisa már egy nagyon jó kiindulási pont a torrentezés visszaszorítására.
Ezt a feltételezésemet támasztják alá a statisztikák is. 2012 szeptemberéig ugyanis 1,15 millió első és közel százezer második figyelmeztetést küldött ki a HADOPI ügynökség. Ezek közül háromszáznegyven esetben jutott el az ügy a végső harmadik állomásig, melyekből harminc személyt hívtak be és tizennégy ügye került bíróságra (sg.hu, 2012d). Az első ítéletre azonban csak szeptemberben került sor. Ekkor a bíróság 1500 eurós büntetést és egy hónapos internetblokkolást rendelhet el. Jelen helyzetben 150 eurós büntetést szabott ki a bíróság az internet előfizetőjére, miközben nagyon valószínű, hogy nem is ő, hanem volt felesége követte el a szabálysértést (sg.hu, 2012c). Ezek a számok azt jelentik, hogy a francia kormány nem csak meghozott egy kalózellenes törvényt, de nagyon keményen be is tartatja, és így képesek pozitív eredményt elérni. A kutatások azt mutatják, hogy a háromcsapás törvény óta a kalózkodás kezd csökkenni és ezzel párhuzamosan a – Franciaországban egyébként lassan induló – digitális eladások is nőttek. A következő bekezdésekben a Wellesley és a Carnegie egyetem tanulmányára fogok támaszkodni, amely kifejezetten a három csapás törvény hatását kívánta vizsgálni a zenei eladásokra nézve (Danaher – Smith – Telang – Chen, 2012). Ehhez az iTunes heti eladási adatait használták fel 2008 júliusától egészen 2011 májusáig. A francia adatokon túl, még az öt legnagyobb eladási statisztikákkal rendelkező európai ország (Egyesült Királyság, Belgium, Németország, Spanyolország és Olaszország) adatait is implementálták a kutatásba, ez volt az úgynevezett kontroll csoport. Erre azért volt szükség, mert így lehetett pontosan elkülöníteni a törvény hatására történt változásokat. A tanulmányban az eladások 70%-át kitevő zenei kiadókat vizsgálták (EMI, Sony, Universal, Warner). Ezen felül pedig műfajok szerinti csoportosítást is alkalmaztak, ami mint majd később látni fogjuk, nagyon hasznos lesz.
abra3
Fent látható a kutatás egyik fontos ábrája. Ezen megtaláljuk a francia, illetve az előbb említett többi európai ország kombinált eladásait és a Google keresési statisztikákat a “Hadopi” kifejezésre. Utóbbi azért lényeges, mert az első kiugrást 2009 márciusában tapasztalták, ami azt jelenti, hogy az állampolgárok körében ekkor kezdett elterjedni a törvény híre és ez az időpont, ami előtt a francia trend meglehetősen jól követi a kombinált eladási trendet, és ami után a kettő elég erőteljesen kezd szétválni. Ez a diagram a zeneszámok értékesítéseit tartalmazza, de hasonló ábrát kaptak a kutatók a teljes album eladásának vizsgálatánál is. Az adatok elemzése után 95%-os megbízhatósági szinten állítják, hogy míg a kontroll csoport eladásai 25,5%-al nőttek, addig ez az érték Franciaországban a vizsgált időszakban 48%. Ez pedig azt jelenti, hogy a francia eladások 22,5%-al többek, mint ami a törvény nélkül lenne. Hasonló számításokból kiderült, hogy az teljes album értékesítések esetében ez a növekedés 25%-os volt.
Az adatok nagyon meggyőzőek, de még így sem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy ez a törvénynek volt köszönhető. Azonban abban egészen biztosak lehetünk, hogy a törvénynek pozitív hatása volt a zeneipar értékesítéseire. Ezt bizonyítják a már korábban említett műfaji elemzéssel kapott eredmények is. Kiderült ugyanis, hogy azon műfajok eladásaiban figyelhető meg a legnagyobb növekedést, amit az EMI, illetve más tanulmányok alapján a legerősebb mértékben érinti a kalózkodás. Így míg a fájlcserélők körében igen népszerű Rap és Hip Hop értékesítések 30%-al növekedtek a törvény hatására, addig az alacsonyabb érdeklődéssel rendelkező klasszikus, keresztény és folk zenék eladásai csak 7%-al emelkedtek.
Végezetül fontos lenne meghatározni, hogy e számok mit jelentenek a zeneipar számára a profitot tekintve. A tanulmány erre is kitért és számításaik szerint a Hadopi törvény nem kevesebb, mint 13,8 millió euróval emelte a teljes zeneipar bevételeit.
Ezekkel az adatokkal a birtokunkban mindenképpen kijelenthetjük, hogy jótékony hatással van a törvény az illegális fájlcsere visszaszorítására. Pascal Negre (Universal Music France elnöke) szerint ez a siker két dolgon alapszik. Az egyik az, hogy az emberek kezdik (újra) megérteni, hogy a művészek kreatív munkájáért nekik fizetni kell. A másik pedig a törvény ereje. Mint mondja: “Minden embernek van olyan barátja, aki kapott már figyelmeztető email-t” (Pfanner, 2012). A torrentezés is hasonló módon terjedt el, a barátok egymásnak ajánlották, úgy tűnik, hogy ezzel a módszerrel sikerülhet az ellenkező hatást is elérni.
A francia példát más országok is követték, azonban a növekvő eladási tendencia nem mindenhol figyelhető meg. Dél-Koreában és Svédországban a törvény után 10-12%-os emelkedést ért el a zeneipar, miközben például Új-Zélandon nem hozta meg a kívánt hatást.
Mr. Negre véleménye az, hogy a francia és svéd siker nem véletlen. Ugyanis a napjainkban leghíresebb két digitális zeneeladással foglalkozó szolgáltatás a Spotify (svéd) és a Deezer (francia) ezekben az országban indultak útjukra (Pfanner, 2012). Ez újabb megerősítést ad annak az elméletnek, hogy nem elég csak törvénnyel szabályozni, szükség van alternatívák biztosítására. Ezt azonban egy későbbi fejezetben fogom kifejteni.
3.2.2 Olaszország
A francia példát azonban nem minden európai ország követi. Olaszországban például egy sokkal drasztikusabb kalózellenes törvény bevezetését tervezi a kormány, hiszen itt már elég egy jogsértő tevékenység ahhoz, hogy lekapcsolják a felhasználót az internetről. További aggályokat vet fel, hogy a kapcsolat megszüntetéséhez nem szükséges bírósági közreműködés és a fellebbezési lehetőségek is meglehetősen korlátozottak. Az olasz változatban nincs szó különálló ügynökség kialakításáról, itt minden munka a szolgáltatókra hárulna. Feladatuk lenne (torrentfreak.com, 2011):
  • a jogsértő tartalmakkal rendelkező, vagy azok elérését segítő, közvetítő oldalakról adatbázisok készítése;
  • szűrök telepítése a jogsértő tartalmak elérésének megakadályozására;
  • feketelista vezetése a már illegális tevékenységet végző felhasználóról, megakadályozva a visszaesést.
Látható, hogy ez a törvényjavaslat nagyon radikális módja a kalózokkal szembeni küzdelemnek. Paolo Brini, a szerzői jogi reformot követelő ScambioEtico ügyvédje szerint ez a való életben nem alkalmazható. A hasonló ügyekkel foglalkozó ügyvéd, Fulvio Sarazana pedig azt hangsúlyozza, hogy ez esetben a szolgáltatók hatalmas polgári és büntetőjogi felelősséggel rendelkeznének, ami azt jelentené, hogy civilekből hatósági szervezet válna (Essers, 2011).
Ez pedig ahhoz is vezetne, hogy a szolgáltatóknak sokkal több feladatot kellene ellátnia, új szoftver, hardverelemeket kellene vásárolnia, ami nem csak egyszeri, de folyamatos költségnövekedést is jelentene. Lényegében ez egy nem megtérülő befektetés lenne, amit érthetően próbálnak elkerülni. Az Egyesült Királyságban például a 2010-ben bevezetett kalózellenes törvény (Digital Economy Act) ellen indított jogi eljárást a két legnagyobb internetszolgáltató, a BT és a TalkTalk. A törvénnyel szembeni kifogásuk egyrészt az volt, hogy Európai Uniós jogszabályt sért, másrészt pedig, hogy nekik is részt kell venni a költségek megfizetésében. Végül két év után a bíróság meghozta a döntését, miszerint a DEA teljesen kompatibilis az Európai jogszabályokkal, így elutasította a fellebbezést és kötelezte a két szolgáltatót arra, hogy együttműködjenek a törvény megvalósításában. A költségek tekintetében azonban változás történt, hiszen a bírósági döntés szerint a szolgáltatóknak nem kell a felmerülő kiadásokkal törődniük (Trenholm, 2012). Ez a fajta támadási stratégia azért lehetne sikeresebb a többinél, mert a fájlcserével kapcsolatban jogi felelősséggel rendelkező szereplők közül (végfelhasználó, közvetítő, üzemeltető) a szolgáltató a szűk keresztmetszet. Hiszen ha a többi szereplőket támadjuk és sikerrel járunk, akkor jó esetben egy új veszi át a régi helyét, rosszabb esetben több. Az távközlési cégek száma viszont meglehetősen korlátozott (Bodó, 2011).
3.2.3 Spanyolország
Spanyolország a többi európai országhoz hasonlóan bevezetett egy – a jogsértő tartalmak letöltését megakadályozó – törvényt (Sinde Law), azonban ők nem a felhasználók oldaláról közelítették meg a problémát. A törvény célja, hogy az illegális tartalmakkal rendelkező oldalakat minél gyorsabban be lehessen záratni, blokkolni egészen pontosan 10 napon belül. Az ilyen oldalakkal szembeni feljelentéseket egy új ügynökség, a Szellemi Tulajdoni Bizottság fogadja és bírálja el. Amennyiben törvénysértő oldalról van szó, az ügy a bíróság hatáskörébe kerül és itt születik meg a végső döntés az esetleges bezárásról, illetve az elérés blokkolásáról (barcelonareporter.com, 2012).
Érdekes megvizsgálni a következő két idézetet, ezzel a törvénnyel kapcsolatban:
“Ez egy előrelépés,” mondta Joan Navarro, Ipari koalíció és tartalomkészítő vezetője. “A törvény a kalózkodás okozóira koncentrál, akik a szerző engedélye nélkül terjesztik a jogvédett tartalmakat. Nem a felhasználókra, mint Franciaországban és Nagy Britanniában.” (barcelonareporter.com, 2012).
“Ez egy újabb példája annak, ahogy egy rossz szerzői jogi törvény csorbítja a véleménynyilvánítás szabadságát” mondta Peter Bradwell az Egyesült Királyságbeli Open Rights Group tagja. “Hasonló túlzó törekvésekkel találkozni az Egyesült Királyságban is a megfelelően működő jogi eljárások lerövidítésére. A törvényhozóknak lassan rá kellene ébredniük, hogy attól még, hogy a szerzői jogi aktivisták jó hangosan tudnak panaszkodni, nem kéne eldobni az internet kulcsait.” (Bodnár, 2012), (iPon.hu, 2012).
A két különböző véleményből nagyon jól kitűnik a kalózellenes törvények helyzetének komplikáltsága. Ugyanis ezek alapjában véve olyan pozitív érdekeket képviselnek, mint a szellemi tulajdon védelme, a szerzők bevételeinek, jogainak, esetleg megélhetésének biztosítása. De ezt olyan eszközökkel tudják csak megvalósítani, ami az internet legalapvetőbb jellemzőjét, a szabadságot korlátozzák, veszélyeztetik.
Ezzel kapcsolatban szólalt meg a Google ügyvezető elnöke, Eric Schmidt is. Ő is azon a véleményen van, hogy ezeket a törvényeket nagyon megfontoltan kell kezelni, mert ha ez nem történik meg, az katasztrófát jelenthet a szólásszabadságra nézve. Hiszen nagyon nehéz azt eldönteni, hogy melyik oldalt zárják be és melyiket ne, mivel nem mindig lehet egyértelműen kijelenteni egy oldalról, hogy tényleg illegális tevékenységet folytat. Ez pedig lehetőséget biztosíthat különböző visszaélésekre. Az elnök szerint így a kormányok, melyek ilyen eszközökhöz nyúlnak, az egyik legerősebb internetes cenzort alkalmazó kínai rezsimhez fognak hasonlítani, ami nem a jó irány. Végül azt hangsúlyozza, hogy a kormányok alapvető hibát követnek el azzal, hogy egy bonyolult problémát szeretnének megoldani, egy egyszerű megoldással (Halliday, 2011).
A fentiekből tehát azt szűrhetjük le, hogy a kalózellenes törvények – kezdetben valószínűleg – szükséges, de semmiképp sem elégséges az illegális fájlcsere visszaszorítására.
3.3 Kalózellenes törvények az Egyesült Államokban
Természetesen nem csak Európában, hanem Amerikában is komoly gondot jelent a kalózkodás és bár nagy eltérés nincs a már korábban ismertetett törvények és az amerikai változat között, mindenképpen fontos róla beszélni, hiszen ott teljesen más gondolkodásmóddal, illetve erővel rendelkeznek a szabad internet védelmezői.
2011 májusában az amerikai Szenátusban jelent meg egy ilyen törvény PIPA (Protect IP Act) elnevezéssel, majd ez év májusában Lamar S. Smith, republikánus képviselő nyújtotta be a SOPA (Stop Online Piracy Act) törvényt. A két tervezet lényegében ugyanazt a célt szolgálja. Feladatuk a fájlcserélési, hamisítási tevékenységet végző oldalak – különös tekintettel a külföldiekre – blokkolása az amerikai állampolgárok elől. Kötelezheti a szolgáltatókat, hogy ezekről az oldalakról irányítsák át máshova a felhasználókat, illetve megtilthatja nekik, a hirdetési cégeknek, kereső motorok üzemeltetőinek és az online fizetési szolgáltatóknak, hogy e honlapoknak bárminemű hirdetési vagy anyagi támogatást nyújtsanak. Túl ezen a SOPA még tovább szigorítja a kiszabható büntetés mértékét egyéb, a fájlcserét közvetlenül nem érintő internetes bűncselekmények esetén (Cleland, 2011).
Ahogy az öreg kontinensen, itt is rögtön felemelték a szavukat a törvény ellen a szabad internet hírnökei és az amerikai törvények esetében is szükség volt felülvizsgálatra és módosításra. Lamar S. Smith reagált a kritikákra és biztosította az embereket, hogy komolyan figyelembe fogja venni a javaslataikat, azonban arra is figyelmeztetett, hogy a fájlcsere mára már olyan méreteket öltött, hogy azt nem lehet félvállról venni. Állítása szerint a szellemi termékek ipara 19 millió állást jelent és az amerikai export 60%-át teszi ki. Végül leszögezi, hogy az internetes lopás semmiben sem különbözik a “hagyományos” tolvajlástól, mindkettőt ugyanúgy kell büntetni (judiciary.house.gov, 2012).
Lényegében igaz, amit mond és a törvény hasonlóan a francia példához működhetne is, illetve egy jó alapot teremthetne a kalózkodás csökkentésére, azonban az USA-ban más a helyzet. Itt ugyanis nem csak szakértők, ügyvédek szólaltak fel a törvény ellen, hanem olyan nagy tekintélyű szupervállalatok, mint a Google, Facebook, Yahoo, Wikipédia, Reddit és a Mozilla. Megfigyelhető, hogy többnyire azok vannak a törvény ellen, akik a vállalati magatartásukkal a nyíltságot, vagy legalább a látszólagos nyíltságot és szabadságot képviselik. Ezek a cégek azonban nem csak a szavakkal, hanem tettekkel is próbálták felhívni a figyelmet a törvény helytelenségére. 2012. január 18-án a valaha volt legnagyobb internetes tüntetést hajtották végre, az úgynevezett SOPA Blackout-ot. Ennek a lényege az volt, hogy a vállalatok honlapjait átalakították, mintha valaki azt cenzúrázta volna, illetve a Wikipédia esetében a komplett angol nyelvű szolgáltatásukat leállították egy teljes napra (Savov, 2012).
A Google keresője január 18-án (Potter, 2012):
abra4
A megmozdulás sikeres volt, hiszen hatására sok politikus visszavonta támogatását a törvények mellől és mindkét törvényről szóló szavazást elhalasztották (Peckham, 2012). Hogy ez végleges győzelem lenne, azt még nem lehet megmondani. Tény, hogy a szerzői jogokért küzdő lobbisták erős ellenoldallal találták szembe magukat Amerikában, de ettől függetlenül elképzelhető, hogy további módosításokkal a jövőben el fogják fogadni a törvényt.
Egy valamit azért nem szabad félreérteni. A fenti vállalatok nem azért harcolnak a törvény ellen, mert ők támogatják az illegális fájlcserét és a jogsértő magatartást. A New York Times-ban megjelent levelükben írják, hogy ők egyetértenek a törvény céljaival, miszerint erősebb eszközökkel kell harcolni a külföldi jogsértő oldalakkal szemben. Viszont azt az eszközt már elítélik, amivel az előbbi célt véghez akarják vinni, mert ezzel pont azt az innovációt és dinamizmust ölnék ki az internetből, ami az internet növekedésének legnagyobb katalizátora (Doctorow, 2012).
Látható, hogy a kalózellenes törvények a világban felemás eredményeket mutatnak. Bizonyos országokban meglehetősen hatékonynak bizonyul, bizonyos országokban pedig nagyon nehézkes már a bevezetése is. Tény viszont, hogy a törvény erejével, illetve az internetelérés/illegális oldalak blokkolásával el lehet érni az illegális fájlcsere csökkenését, de nagy kérdés, hogy ez meddig fog tartani. Mert ha nem kínálnak az addig illegális tevékenységeket végző fogyasztóknak hasonló színvonalú szolgáltatást, mint amit megszoktak (az ingyenességen kívül), akkor nagy a veszélye annak, hogy a monitorozásokat megkerülve, új technológiával újjáéled a kalózkodás.
3.4 További elemek a kalózokkal szembeni harcban
Az első részben azokat az eszközöket részleteztem, amik egy-egy ország fájlcserélőit érintik, hiszen a törvények értelemszerűen csak az adott országokra vonatkozhatnak, hasonlóan a razziákhoz. Azonban a tartalomszolgáltatók és a jogvédők más megoldással is kísérleteztek.
Az egyik elgondolás az ikonikus, globális fájlcserélő oldalak ellehetetlenítése. Elég csak a fájlcsere zászlóshajójára a Napster-re és az ellene folytatott küzdelemre gondolni. Azonban most leginkább a két aktuális esetet szeretném részletezni, ez pedig a jól ismert The Pirate Bay és a Megaupload oldalakhoz kötődik.
3.4.1 The Pirate Bay (TPB)
A svéd oldal mára a világ legnagyobb nyílt torrent oldalává nőtte ki magát, így persze felhívta a jogvédők figyelmét is. 2006-os razzia alkalmával gyűjtött bizonyítékok alapján, 2009-ben kezdték meg a pereskedést a finanszírozó (Carl Lundström) és még három alapító (Peter Sunde, Fredrik Neij, Gottfrid Svartholm) ellen. A bíróság ekkor egy év börtönbüntetést és összesen 2,7 millió euró kifizetését szabta meg (Martin, 2012). Természetesen a kalózok fellebbeztek az ítélet ellen és az új ítélet csökkentette a börtönbüntetést annak mértékében, hogy az adott személy mennyire vett részt az oldal működtetésében. Így Carl Lundström kapta a legkevesebb 4 hónapos, míg két alapító 8, illetve 10 hónapos büntetést. Egy alapítónak azért nem változott a büntetése, mert ő betegség miatt nem tudott jelen lenni a meghallgatáson. A fellebbezést azonban nem nevezhetjük sikeresnek, mert míg a börtönbüntetés csökkent, addig a kiszabott pénzbírság mértéke 4,14 millió euróra nőtt. A három kalóz ugyan még fellebbezési kérelmet nyújtott be a legfelsőbb bíróságon, de azt elutasították, így a büntetés jogerős lett 2012 februárjára (torrentfreak.com, 2012d). Ezután az üzemeltetők áthelyezték az oldalt az „org” domain-ról „se” domain-re, hogy ezzel is védjék magukat, ugyanis a svéd perben nem szerepelt maga az oldal, hiszen az nem tartalmaz jogsértő tartalmat, így az folytatta működését (torrentfreak.com, 2012e). Az oldal üzemeltetői joggal óvatosak, ugyanis 2010-ben az amerikai kormány indított összehangolt támadást a jogsértő oldalak ellen („Operation In Our Sites”). Céljuk a domain név elkobzása és az oldalon figyelmezető üzenet elhelyezése volt. A TorrentFreak azt gyanította, hogy a TPB is bekerült volna a célpontok közé, azonban tekintve, hogy Svédországban ekkor folyamatban volt a per az oldal üzemeltetőivel szemben, elhalasztották ezt a tervüket. Valószínűsíthető, hogy azért is helyezték át az oldalt „se” domain-re, hogy az amerikai hatóságok ne tudják azt megszerezni (torrentfreak.com, 2010b).
A macska-egér harc azonban nem fejeződött be. Hollandiában például kötelezték az internetszolgáltatókat a TPB blokkolására. Erre válaszul az üzemeltetők proxy oldalakat hoztak létre, amire nem vonatkozik a tiltás, és amiről elérhető az oldal. A BREIN nevű jogvédő szervezet ezért megkezdte a proxy oldalak tulajdonosainak felkeresését és 1000 eurós büntetést helyezet kilátásba naponta, amennyiben nem állítják le a proxy oldalt. A válasz persze most sem maradt el a kalózok részéről. TPB csapata a TorrentFreak-nek elmondta, hogy arra számítanak, hogy minden egyes leállított proxy-val, megszületik egy újabb, ugyanis az ingyenes eszközök segítségével bárki pár kattintással létrehozhat egyet. Ezen felül még meg is köszönték a BREIN-nek azt a rengeteg ajándék reklámot, amit az akciójukkal az oldalnak szolgáltattak (torrentfreak.com, 2012a).
A blokkolással szemben, ahogy korábban már említettem, megtalálták a megoldást a kalózok, sőt egy új technológiával sokkal ellenállóbbá tették az oldalukat az esetleges újabb pereskedés és lezárás ellen. Ez az úgynevezett mágnes link technológia, ami nagy vonalakban annyit jelent, hogy eltűnnek a torrent fájlok az oldalról, és helyette ezeket más torrentezőktől töltetik le a felhasználók. Ez pedig azzal az előnnyel jár, hogy még nehezebb lesz az oldalon fogást találnia a jogvédőknek, illetve sokkal kevesebb forgalom megy keresztül a központi szerveren, így olcsóbb, egyszerűbb az üzemeltetés (torrentfreak.com, 2012f).
Nem lehet tehát pontosan megállapítani, hogy az ikonikus torrent oldalakkal szembeni harc elrettentő példája hatásos lesz-e hosszú távon. Vannak, olyan üzemeltetők, akik látva a TPB embereire kiszabott büntetést inkább felhagynak ezzel a tevékenységgel (pl.: BTJunkie). Azonban azt ne felejtsük el, hogy a TPB ahelyett, hogy bezárta volna kapuit, még erősebben harcol. Még a szervereit is hajlandó lenne elméletben repülő drónokra áthelyezni, hogy ne lehessen azokat megtalálni. A technológia ugyan létezik, de meglehetősen drága és még eléggé futurisztikus, de azt jól mutatja, hogy kalózokat nehéz lesz megállítani (torrentfreak.com, 2012g).
Ennek a harcnak úgy látszik sosem lesz vége: a Microsoft például az üzenetküldő szolgáltatásában kezdte meg 2012 márciusától a TPB linkek blokkolását (ami természetesen szintén nagyon könnyen kijátszható) (Horváth, 2012).
abra5
3.4.2 Megaupload
Más képet kapunk, ha a torrent oldalakat elhagyva a sima fájlmegosztó portálok elleni küzdelmeket vizsgáljuk. Ez esetben az ikonikus oldal, amely ellen összehangolt támadás indult, az a Megaupload volt. Ezen oldalak nehezebb helyzetben vannak a torrentes társaiknál, mert itt a fájlmegosztó szerveren van az összes állomány. Bár az ilyen oldalak eredetileg arra szolgáltak, hogy az ismerősök/csoportok egymással könnyen tudjanak fájlokat megosztani, egy idő után nagy mennyiségű jogsértő tartalom is felkerült a szerverekre. Január 5-én a virginiai bíróság indította el az pert az oldal ellen, majd 19-én a hatóságok bezáratták az oldalt, mert az megszegte a kalózkodást tiltó jogszabályokat. Letartóztatták az oldal alapítóit is, köztük a jól ismert Kim Dotcom-ot. Az igazságügyi hivatal és az FBI tájékoztatása szerint az oldal mintegy 500 milliós kárt okozott a szerzői jog tulajdonosainak és ezzel az egyik legnagyobb jogsértői ügyek közé került.
A vádirat alapján az oldal törvénysértő másolatokat készített jogvédett tartalmakról, mint a filmek, zenék, elektronikus könyvek és üzleti szoftverek. A Megaupload.com 1 milliárd látogatóval, 150 millió regisztrált felhasználóval és 50 millió napi látogatóval rendelkezett, aminek köszönhetően az internet forgalmának 4%-át adta (a számokat óvatosan kell kezelnünk, mert mint később kiderült, elképzelhető, hogy erről is hazudtak a tulajdonosok). Nem meglepő tehát, hogy több mint 5 évnyi illegális működés után ilyen kemény csapást mértek rá a hatóságok (fbi.gov, 2012).
A hírre természetesen más hasonló modellel rendelkező oldal is leállította működését, vagy korlátozta azt. A FileSonic és még további szolgáltatók a megosztási funkcióikat tiltották le és csak azt a fájlt engedik letölteni, amit a felhasználó maga töltött fel (torrentfreak.com, 2012b). Félelmük nem alaptalan ugyanis a Paramount Pictures tartalomvédelemmel foglalkozó alelnöke kijelentette, hogy folytatni fogják a harcot, koncentrálva az 5 legnagyobb oldalra, melyek 41 milliárd oldalletöltést generálnak évente (Sandoval, 2012).
Mint említettem, ezek az oldalak sokkal nehezebb helyzetben vannak, ami a védhetőségüket illeti. Itt nem kérdéses az alapítók felelőssége, még akkor sem, ha nem vállalnak felelősséget a felkerült tartalmakért. Tudniillik az amerikai törvények csak addig védik a szolgáltatót, amíg az bizonyítottan nem tud semmit a felkerült jogsértő tartalmakról, vagy tesz ellene (Bodó, 2011). Ráadásul minden adat a lefoglalt szervereken van, így még ha a több évnyi börtönbüntetés és a pénzbírság sem tántorítja el az oldalak tulajdonosait, akkor is nagyon sok idő, mire újra azt a széleskörű tartalmat tudja nyújtani, amit korábban. Összehasonlításképpen a TPB biztonsági mentése a torrentjeikről az új mágneses technológia bevezetése után mindösszesen 90 MB volt (torrentfreak.com, 2012c).
Úgy gondolom, hogy a hatóságok sikert értek el a Megaupload bezáratásával, hiszen nem csak a fájlcsere egyik legismertebb alakját sikerült eltávolítani, de ezzel további önkéntes bezárásokat értek el. Azonban ez csak fél siker, hiszen a fájlcsere, sőt az internetes forgalom nagyobbik része is a P2P hálózatokon fut viszont, ahogy ezt már korábban kifejtettem, az azzal szembeni harchoz kevés a törvény ereje, vagy olyan szigorúnak kellene lennie, hogy az a szabad internetet korlátozhatja, és visszaélésekre adhat okot (Bodó, 2011).
A legújabb hírek szerint pedig Kim Dotcom egy új, sokkal erősebben védhető szolgáltatással készül Mega néven. Úgy tűnik itt is igaz, hogy ha a sárkány fejét levágják, akkor kettő nő a helyére.
3.4.3 Másolás elleni védelem
Az információ digitalizálódása nem csak azt jelentette a tartalomszolgáltatók számára, hogy csökkentek a másolási és a terjesztési költségek, hanem azt is, hogy a másolhatóság sokkal egyszerűbb lett, hiszen minőségvesztés nélkül korlátlan mennyiségben lehet a digitális tartalmakat többszörösíteni (Bodó, 2011). Ezt az előnyt azonban az arra nem jogosultak is ki tudták használni. Ezért jelentek meg a tartalmak védelmére szolgáló különféle eszközök. Ide sorolható minden, ami arra szolgál, hogy megvédje a tartalmakat az illegális másolástól és terjesztéstől.
Ez viszont nem csak korunk problémája. Régebben egyes zeneszerzők nem adtak ki lemezeket, mert attól tartottak, hogy akkor senki sem fog elmenni az élő koncertjükre. A rádió megjelenésével a kiadók úgy ítélték meg, hogy ez majd erősen csökkenteni fogja az hanghordozó-eladásokat. Ezeken kívül még a TV, hang és videokazetta is hasonlóan túlzó morális pánikot okozott a tartalomszolgáltatók között (Bodó, 2011). Jack Valentini, az MPAA (hollywoodi stúdiókat képviselő amerikai szervezet) elnöke ezt mondta a videokazetták megjelenésekor: “Azt állítom, hogy a videomagnó olyan az amerikai filmproducerek, az amerikai nyilvánosság számára, mint amilyen a bostoni fojtogató volt az otthon egyedül levő asszonyoknak.” (Barro, 2012).
Ezen túlzó félelmek nem igazolódtak be. Persze az előbb említett példák nem biztos, hogy párhuzamba állíthatók az illegális fájlcserével, de azt mindenképpen jól mutatják, hogy nem feltétlenül kell minden új dologban a rosszat látni. Ugyanis a rádió most egyfajta reklámként működik, ami arra ösztönzi a hallgatóságot, hogy megvegyék az albumot, a lemez pedig az első lépcső, hogy valaki elmenjen az adott zenész koncertjére (Wallach, 2001). A fájlcsere viszont pont egy olyan időszakban jelent meg, amikor a kulturális javak eladásai a fizikai hordozók visszaesése miatt csökkenni kezdett. Mint később kiderült, a bevételek csökkenésének több más oka is volt, azonban ez már nem segített a fájlcserélés megítélésén a kiadók részéről. Így érthető, hogy a kiadók miért cselekednek úgy a kalózkodás ellen, ahogy manapság látjuk.
Visszatérve az eszközökre, a mai napig számos másolásvédelemmel találkozhattunk. Kezdetben főleg a zenéket és a szoftvereket védték, manapság egészült ez ki az ebook-ok védelmével. Kár lenne ezen eszközöket végigvizsgálni, ugyanis amilyen gyorsan jöttek, olyan hamar használhatatlanná váltak, így csak a még ma is használtakra térek ki.
Az egyik legegyszerűbb védelem a Sorozat szám, licenc (Serial key). Ezt általában szoftvereknél, játékoknál alkalmazzák. Ez egy olyan jogi eszköz, ami biztosítja az adott termék használatának, vagy továbbításának jogát, vagyis nem enged hozzáférést azonosítatlan személyeknek a tartalomhoz (Fisher, 2007). Mindennapi használatban ez azt jelenti, hogy addig nem engedi telepíteni, vagy használni a programot, amíg a felhasználó nem adja meg a dobozban elhelyezett, vagy internetes vásárlás esetén emailben elküldött karakterkombinációt. A megoldás erőssége, hogy egy meghatározott algoritmus van minden ilyen sorozat szám mögött, így gondolhatnánk, hogy ezen a védelmi vonalon meglehetősen nehéz lehet átjutni, holott ez csak az átlagos, a fájlcseréről mit sem sejtő felhasználók ellen nyújt védelmet. Hiszen pont az erőssége miatt átjátszható, ugyanis “csak” meg kell fejteni az adott termékhez tartozó algoritmust és onnantól kezdve végtelen mennyiségű helyes sorozatot állíthatunk elő. Ezekre programok is szakosodtak, őket nevezzük Sorozatszám-generátoroknak (Keygen).
További megoldások a CD/DVD védelmével kapcsolatosak. Ezek általában az adathordozó másolását hivatottak megakadályozni. Ezekkel részletesen nem foglalkozom, mert az informatikai háttere túlmutat a dolgozatomon. Viszont, amit ezek közül fontosnak tartok kiemelni az az, amivel már a legtöbben találkozhattunk. Ez egy olyan megoldás, ami a szoftver indításánál megköveteli az eredeti lemez számítógépbe helyezését. Ez az úgynevezett SafeDisk technológia, amit a Macrovision Corporation hozott létre, azzal a céllal, hogy megakadályozza a lemezek másolását, akár otthoni, akár kereskedelmi célra. Az ilyen módon kódolt lemezeket ellátják egy egyedi digitális aláírással a létrehozásukkor. Minden egyes alkalommal, amikor a SafeDisk által védett program fut, a SafeDisk azonosító különböző biztonsági ellenőrzést végez és hitelesíti az aláírást. Amennyiben ez megtörtént a titkosított indítófájllal ellátott program elindul (Macrovision Corporation, 2007).
Ez már komolyabb védelem a sorozatszámos megoldásnál, így ennek a feltöréséhez már bonyolultabb eszközök szükségesek. Először is elemezni kell az adott szoftvert és felfedezni annak működési elveit, alapjait. Ezt hívják Reverse Engineering-nek (Eldad Eilam, 2005). Ennek persze különböző motivációi lehetnek, például, hogy karbantartsák, fejlesszék az adott programot, de ezek közé tartozik a szoftver feltörése is. Ez az úgynevezett Software cracking, ami a szoftver módosítását takarja, azzal a céllal, hogy eltávolítsa, vagy kikapcsolja azokat a funkciókat, amelyeket a cracker nem kívánatosnak tart. Legtöbbször ezek a szoftvert védő mechanizmusokat jelentik, mint például az előbb említett két eszköz (Janssen, 2011).
Amint látjuk ezen a területen is elkezdődött a már jól ismert macska-egér harc a tartalomszolgáltatók és a fájlcserélők között. Viszont a mostani esetben az a legnagyobb probléma, hogy ennek a harcnak a becsületes vásárló a vesztese. Ugyanis – mivel a védelmet eltávolítják a cracker-ek – csak ők szembesülnek ezekkel a megoldásokkal, amik rendszerint elég idegesítőek. Vegyük csak a korábban tárgyalt SafeDisk védelmet, ami kötelezi a vásárlót, hogy a szoftver minden egyes indításánál behelyezze a lemezt. Ez egy idő után elég kényelmetlen tud lenni, ráadásul a lemez is több sérülésnek van így kitéve, ami az olvashatóság rovására mehet. Ez történik azzal, aki fizet a termékért. Aki nem fizet, annak ilyesmivel nem kell törődnie, két kattintás és már indul is a szoftver. Gondolhatnánk, hogy ez nem olyan nagy előny, hogy valaki bevállalja a kalózkodást és ez így is van. Azonban a fejlesztők nem álltak meg a védelmi rendszerük erősítésében és ezzel további bosszúságot okoznak a vásárlóiknak.
3.4.4 DRM (Digital Rights Managment)
Ez a DRM (Digital Rights Managment) technológia, ami bár hasonló céllal rendelkezik, mint az eddig felsoroltak, mégis elkülönítjük ezeket. Ennek ismertetéséhez a saját ismereteim kiegészítéseként a következő forrást használom: (Wikipedia, 2012a). A DRM olyan hozzáférési kontrolloknak az osztálya, amit hardware gyártók, szerzői jog birtokosok, illetve egyéb tartalomszolgáltatók arra használnak, hogy korlátozni tudják a termék használatát az eladás után. Ezt a technikát manapság a digitális film, zene és könyv eladásoknál, illetve játékoknál alkalmazzák. Lényegében ez korlátozza a vásárlót a termék másolhatóságát, konvertálhatóságát, illetve használhatóságát illetően, megadja, hogy melyik hardware segítségével lehet azt lejátszani, elindítani. 2009 előtt például az iTunes-ból vásárolt zenéket csak az Apple eszközein lehetett lejátszani. E-book-ok eseten ezek a korlátok a nyomtatásra, megosztásra és másolásra terjedhetnek ki. Személyes tapasztalataim nincsenek ezekkel kapcsolatban, így a játékok vizsgálatával szeretném érzékeltetni ezen eszközök problémáját, ami valamilyen szinten igaz a többi termék DRM-jére is.
Játékok esetében két korlátozásának van értelme: az egyik, hogy hányszor telepíthetjük fel a programot, illetve a másik, a folyamatos internetes azonosítás.
Az első megoldás minden egyes installálásnál online aktivációt igényel és így dönti el, hogy van-e jogosultsága az adott személynek telepíteni a programot. Azt gondolhatnánk, hogy ha egyszer megvettük a programot, akkor azt nyugodtan használhatjuk, de ez nem így van ezzel a DRM-el, mert csak meghatározott számú telepítést enged a rendszer. Ez általában 3-5 szokott lenni. Természetesen ugyanarra a gépre többször is fel lehet telepíteni, de az, hogy mit tekintünk ugyanannak a gépnek, már a DRM-től függ. Mert ha kicserélünk pár alkatrészt, vagy új operációs rendszert telepítünk, és ezzel nem ismeri fel a régi gépet, akkor elképzelhető, hogy nem fogjuk tudni használni a megvásárolt játékot. De ha ez nem következik be, akkor is csak az a tény, hogy a vásárlónak ezzel foglalkoznia kell, már egy olyan kellemetlenség, ami többet árt a kalózkodás elleni küzdelemben, mint használ. A 2008-ban megjelent Spore nevezetű Electronic Arts által fejlesztett játék hasonló DRM-el volt ellátva és ezzel ellentétben, vagy pontosan emiatt akkoriban a legtöbbször letöltött játék volt. A megjelenést követő első napokban és összletöltésben is rekordot döntött (Greenberg, 2008). A TorrentFreak információi szerint három hónap alatt 1 700 000-en töltötték le (torrentfreak.com, 2008).
Ennél pedig még rosszabb a folyamatos online azonosítás, ami azt jelenti, hogy a játékkal csak aktív internetes kapcsolat mellett lehet játszani. Ez már önmagában is abszurd, hiszen bár manapság elég elterjedt az internet, azért ezt nem lehet megkövetelni senkitől sem, aki játszani szeretne. Túl ezen rengeteg olyan hétköznapi helyzetet is el tudunk képzelni, amikor nincs internetelérésünk, de mégis szeretnénk használni a megvásárolt terméket. Azonban ez egy tényleg nagyon erős védelem főleg, mert bizonyos esetben a kifizetett tartalom nem tartalmazza a teljes játékot. Ahogy a játékos halad előre, a folyamatos internetkapcsolat miatt a szoftver a háttérben letölti a kimaradt részeket. Ezt az Ubisoft nevű cég alkalmazta még 2010-ben (Chalk, 2010). Viszont, ahogy az lenni szokott a cracker-ek – bár több időbe telt – megtalálták a megoldást és onnantól kezdve megint az illegális fájlcserélők rendelkeztek a kényelmesebb, internetkapcsolatot egyáltalán nem igénylő szolgáltatással. Vagyis a DRM legtöbbször a legitim piacokra van negatív hatással, holott a cél pont az volt, hogy az illegális tevékenységeket lehetetlenítsék el.
A végtelenségig lehetne ezt a harcot folytatni, de úgy hiszem, hogy míg a fejlesztőknek ezen eszközök használata rengeteg pénzbe kerül, nem beszélve az elvesztett vásárlókról, addig a cracker-eknek minden új védelem csak egy újabb kihívás, feladat: “… amíg ők [jogvédők, kiadók] óriási pénzeket fordítanak az ellenünk való küzdelemre, mi fillérekből frusztráljuk őket. Mi fenyegetjük őket a létükben, nem ők minket.” – mondta az Elite Hub alapítója (Bodó, 2011, 163. old.). Hasonló szituáció zajlik a kiberbűnözés területén, ott az FBI számítógépes bűnözéssel foglalkozó osztályának leköszönő elnöke, Shawn Henry azt nyilatkozta, hogy: „Régóta szerepet játszunk már a számítógépes támadások elleni küzdelemben, de hiába építünk egyre magasabb kerítést, a hackerek minden alkalommal megtalálják a támadási pontot, és hatékonyabbak nálunk.” (Németh, 2012).
Míg a kiberbűnözés esetében nincs más járható út annak visszaszorítására, addig az illegális fájlcsere esetében még van. Jó lenne, ha inkább erre összepontosítanának a jogvédők és a szerzői jogok tulajdonosai, mint az értelmetlen küzdelemre.
4. A helyes hozzáállás keresése
Sokszor említettem, hogy a kiadók nem úgy viselkednek ezzel az újfajta technológiával szemben, ahogy kellene. Azonban amíg nem beszélünk a lehetséges alternatívákról, illetve a helyes irányról, addig ez az állításom mit sem ér. Most, hogy átfogó képet kaptunk az illegális fájlcsere világáról, az ahhoz kapcsolódó problémákról, illetve az azzal szembeni küzdelemről, belefoghatunk e kérdéskör taglalásába.
4.1 Eddig használt megoldások sikeresnek tekinthetők?
Azt már egy korábbi fejezetben láthattuk, hogy a fájlcserével szembeni küzdelem meglehetősen sokrétű. Különböző megoldásokat alkalmaznak az egyes országokban és ezek az eltérések az eszközök hatékonyságában is megmutatkozik. Voltak országok, akik szép eredményeket tudtak felmutatni, de voltak, akik ugyanazzal az elgondolással semmire sem mentek. Viszont az előbbiek sem lehetnek maradéktalanul elégedettek, hiszen ezek jórészt csak ideiglenes félmegoldások. Elég csak a korábban részletesen taglalt francia törvényt említenem. Egy tanulmány elemzésével arra a következtetésre jutottam, hogy ez a törvény az első évében jó hatással volt a tartalomszolgáltatók bevételeire. Természetesen akkor is hangsúlyoztam – ahogy a tanulmány is -, hogy ezek még nem bizonyítják egyértelműen a megoldás sikerét. Úgy látszik, ez kezd beigazolódni, hiszen a francia kormányváltást követően már tervezik a törvény reformációját, illetve a HADOPI ügynökség költségvetésének csökkentését. Aurélie Filipetti, az új kulturális és távközlési miniszter szerint a törvény hatása nem bizonyított, illetve nem segítette a fájlcsere legális alternatíváinak térnyerését. Így változtat az alapelgondoláson és már nem arra fog elmenni a költségvetés nagy része, hogy az egyszerű felhasználókat büntessék, hanem az új cél: azoknak a csoportoknak a büntetése, akik haszonszerzés céljából kalózkodnak. Ezen felül a legális kínálat bővítésére és az iparág új lehetőségeire helyezné a hangsúlyt (Barna, 2012). Ez utóbbi mondat nagyon lényeges, hiszen még a kalózkodás elleni törvények “bölcsőjében” is megértették azt, amit a dolgozatom során folyamatosan próbálok érzékeltetni. A lényeg: a kínálat bővítése és a fejlődés. Mielőtt még belekezdenénk az új lehetőségek, megoldások kialakításába, vizsgáljuk meg a sikeres szolgáltatásokat, hiszen, ahogy azt az eredményeik is mutatják, ők a jó irányba mozdultak el. Ahhoz, hogy ez megtörténjen pontosan megvizsgálták a mai tartalomfogyasztók (új) igényeit. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy szinte már mindent digitális formában szeretnének elérni. Az emberek nagy része, nem beszélve a fiatalabb generációról például már nem tud mit kezdeni egy zenei CD-vel. Manapság már alig használ valaki Discmant. A zenék a telefonon, mp3 lejátszón, illetve a felhőben vannak. A CD sok helyet foglal, kényelmetlen, karcolódik. Ez főleg a zenei CD-kre igaz, hiszen a filmek esetében a DVD még mindig gyakran használt, de a technológiai fejlődés miatt véleményem szerint az sem fog sokáig életképes maradni. A Netflix vezető elnöke is hasonló jövőt prognosztizál. Szerinte folyamatos csökkenésbe kezdett a DVD előfizetések száma és ezt már nem lehet visszafordítani (Pogue, 2012).
Ezt ismerték fel az újonnan piacra lépő vállalatok. Természetesen az emberek digitális tartalomfogyasztási igénye mögött még ott van a kényelem, a gyorsaság igénye, illetve az is, hogy gyakran nem az egész albumra kíváncsiak, hanem csak egy-két számra. Nem beszélve arról, hogy ebben a formában sokkal gazdaságosabban juthatnak az általuk valóban igényelt tartalomhoz. Az új modellekre való igény tehát egyértelmű. Többen is hangsúlyozták már, hogy az illegális fájlcsere okozta patthelyzetet csak új üzleti modellekkel és szerzői jogi reformokkal lehet feloldani (Bodó, 2011). Rengeteg példa van ehhez hasonló szolgáltatásokra, én a két legizgalmasabb és legújabb megoldással szeretnék foglalkozni a Spotify-al és a Deezer-el.
4.2 Új üzleti modellek keresése, a sikeres példák kiemelése
Mindkettő egy online zenestreaming szolgáltatás. Az oldal felépítését és elgondolását tekintve csak abban különböznek, hogy míg a Spotify az ingyenes regisztrációt követően lehetőséget biztosít bizonyos feltételek teljesülése mellett a teljes zeneszámok lejátszásához, addig a Deezer a kínálatból csak 30 másodperces hallgatást engedélyez (Pléh, 2012). A két szolgáltatás üzleti modellje is hasonló, szinte csak a számokban különbözik, így itt csak a Spotify-ra térek ki. A munkám során egyre több ilyen szolgáltatást ismertem meg és úgy tűnik, hogy ezek legtöbbje egyfajta hibrid üzleti modellt preferál. Egyrészt biztosítanak egy bizonyos időintervallumos ingyenes próbaidőt (meghatározott feltételek mellett), másrészt pedig plusz funkciókkal ellátott havidíjas (prémium) előfizetéses csomagokat. Ezek mind megtalálhatóak a Spotify-nál is. Ott a frissen regisztráltak 6 hónapig korlátlan zenemennyiséget fogyaszthatnak felár nélkül, majd ezt követően a fogyasztásuk 10 órára lesz korlátozva havonta. Ezen felül pedig bizonyos időközönként a zenék között reklámokat kell meghallgatniuk (Ek, 2011). Vagyis lényegében az ingyenes csomag a hirdetési modellre épül. A mai digitális világban ez a fajta megközelítés általában nem nyugszik erős alapokon, hiszen csak a reklámbevételekből nagyon nehéz egy ilyen nagy oldalt fenntartani, ezért mindenféleképpen szükséges alkalmazni az előfizetői modellt is havi díjas csomagok formájában. Ebből természetesen kettőt kínál a Spotify, mivel így összesen három csomag lesz elérhető. Ez azért fontos, mert ismeretes, hogy az árképzésnél törekednünk kell arra, hogy minimum három változatot biztosítsunk. Az emberek többsége ugyanis idegenkedik a szélsőségektől, viszont ezzel biztosítható, hogy legyen egy “aranyközépút”. Az is egy lényeges megállapítás, hogy az első csomagot – nagyon helyesen – arra használja a Spotify, hogy megismertesse a vásárlókat ezzel az új termékkel, míg a két másik csomag valószínűsíthetően a fizetési hajlandóság szóródását hivatott csökkenteni. A prémium csomag teljes funkcionalitást biztosít 9,99 euró (kb. 2800 FT) ellenében, a közepes pedig a prémiumnál szerényebb, de az ingyenesnél több lehetőséget kínáló csomag pedig 4,99 euróba (kb. 1400 FT) kerül (Spotify, 2012). Ez azt jelenti, hogy havonta egy album árából korlátlan mennyiségű zenét hallgathatunk hirdetések nélkül (közepes csomaggal). Személyes véleményem, hogy ez nagyon versenyképes ár. Magyarországi példát hozva, a korábban már megemlített ZeneCenter kínálata 305 Ft-os havidíj ellenében áll a rendelkezésünkre (Magyar Telekom, 2012). Nyilván szerényebb választékkal rendelkezik, mint külföldi társaik, de ilyen árképzéssel ez is sikeres lehet.
Az üzleti modellek ismeretében, érdemes lenne megvizsgálni, hogy ezek milyen eredményt mutatnak. Azt egészen biztosan kijelenthetjük, hogy a felhasználók körében rendkívül népszerűek. A Spotify 15 millió aktív felhasználót és 4 millió előfizetőt tudhat magáénak. (Tofel, 2012). Mindemellett természetesen a bevétele is évről évre nő (Andrews, 2012). Azonban itt meg kell állnunk egy kicsit, mert számos ellentmondásos cikk jelent meg a szolgáltatás sikeresességéről az utóbbi évben. Sokan azt állítják, hogy a Spotify képtelen lesz profitot termelni, illetve fennmaradni. Mások azt nehezményezik, hogy a zenészekhez meglehetősen szerény bevétel kerül. 2011-ben jelent meg egy cikk, amiben összehasonlították azokat a legfontosabb forrásokat, ahonnan az előadó bevételekhez juthat. Az ábra meglepő eltéréseket mutat (allindstrom.com, 2011):
abra6
Ezt a diagramot látva nem meglepő, hogy sokan nemtetszésüket fejezték ki. Természetesen a Spotify azonnal reagált ezekre az adatokra. Állításuk szerint az ő modelljük másképp működik, mint a többi online szolgáltatás, hiszen esetükben a felhasználók nem letöltésenként, vagy hallgatásonként fizetnek, hanem az elérésért. Vagyis a szolgáltatásuk nem egy meghatározható egységre épülő üzleti modell, így nem is szabad egységként elemezni a bevétel kifizetését, hanem az összbevétel növekedését kell nézni és az alapján ítélni (Houghton, 2011).
Mindenki maga dönti el, hogy mit gondol erről, sajnos a Spotify meglehetősen zártan kezeli a kifizetések adatait, így nem kapunk teljes képet. Viszont egy dolgot nem szabad elfelejteni: a szolgáltatás a kalózkodás melegágyából, Svédországból indult pont azzal a céllal, hogy az embereknek kényelmes és legális alternatívát nyújtson a kalózkodással szemben. Most pedig ott tartanak, hogy az iTunes mögött ők a legnagyobb bevétel forrásai a lemezkiadóknak (Carlson, 2012). Az utolsó mondat azonban ambivalens érzéseket kelthet bennünk. Hogy lehet az, hogy a kiadóknak a 2. legnagyobb bevételi forrása a Spotify, miközben a művészek zúgolódnak a kis bevétel miatt? A Spotify vezető elnökével készült interjúban ugyanez a téma vetődött fel, amire az volt a véleménye, hogy ha ők a kiadókat fizetik, akkor “definíció szerint” a művészeknek fizetnek. Azonban azt is elismerte, hogy a kifizetés nagyban függ az adott kiadó gyakorlatától (Resnikoff, 2012). Hasonló képet kaphatunk a Pécsi Tudományegyetem szerzői jogi tanulmányából, miszerint a jogokból befolyt összeg az alkotók nagy részének nem nyújt megfelelő ellentételezést. Ez alól csak a legnépszerűbb szerzők képeznek kivételt. A kutatás azt is nyíltan hangsúlyozza, hogy a szerzői jog haszonélvezői nem az alkotók, hanem a gyártó és terjesztő vállalkozások (Balogh, et al., 2009). Ezen szereplők dominanciáját pedig még tovább erősíti az a tény, hogy a zenei eladások 70-80%-a a közvetítőkhöz kerül Magyarországon (Bodó, 2011). A Spotify esetében szintén hasonló számokat kapunk, hiszen a bevételeik 70%-át adják a kiadóknak.
4.3 Problémák, kérdések
Újfent azt tapasztaljuk, hogy a kiadókkal van probléma. Ők azok, akik ha egy újfajta megoldással találták szembe magukat (amivel egyáltalán hajlandóak voltak foglalkozni), akkor az adott vállalkozás helyzetét nagyban nehezítették azzal, hogy rengeteg pénzt kellett elkölteniük a jogi, licencelési kérdések tárgyalásaira, miközben a kiadók még az üzleti logikájukat is befolyásolták, illetve korlátozták (Bodó, 2011).
A másik gond pedig, hogy a fenti üzleti modellek csak zenére és filmekre/sorozatokra alkalmazhatóak. Utóbbira példa a szintén csak Amerikában elérhető Hulu, ami a korábban ismertetett havidíjas elképzelést alkalmazza. De mi lesz a szoftverekkel, játékokkal? Ezen tartalmak esetén egészen biztosan nem lenne jó megoldás, hiszen ezeket másképp fogyasztják a felhasználók, mint a zenét és a filmet, ráadásul ott a termékek különféle árazása sem teszi ezt lehetővé.
A harmadik és egyben utolsó probléma, hogy a tartalmak külön vannak kezelve. Külön-külön sikeresen működnek: zenére a Spotify/Deezer, filmekre a Hulu, játékokra például a Steam megoldását alkalmazhatjuk. De ezek sincsenek egységesítve, nem is működnek globálisan, különböző régiókban eltérő árakat használhatnak. Azonban a fenti akadályok legyőzése mit sem ér, ha a tartalomszolgáltatók nem versenyképes tartalmakat nyújtanak az embereknek. A felhasználók nem azért fizetnek, hogy a másolásvédelemmel kelljen küzdeniük, vagy hogy átugorhatatlan FBI felhívást kelljen végignézniük a kalózkodásról. Amennyiben ezeket a pontokat képesek lennének teljesíteni, valódi sikereket érhetnének el az illegális fájlcsere visszaszorításában. Lássuk, hogyan valósítható meg mindez.
4.4 Kiadókkal, vagy a kiadók nélkül?
Először vizsgáljuk meg a kiadók helyzetét. 2010-ben Neelie Kroes, az európai digitális politikáért felelős alelnök nagyon helyesen azt állította, hogy ezen a területen most egy IT-forradalom zajlik. És mint ahogy a forradalmak esetében lenni szokott, ez bizonyos, eddig kiváltságos helyzetben lévő személyeket, csoportot elég érzékenyen érint. Ezek pedig nem mások, mint a kiadók. Ők, hogy őrizzék a pozíciójukat és a bevételüket megpróbálják gátolni a tartalmak könnyű (nem feltétlen illegális) elérését és ezzel hátráltatni a forradalom sikerességét (Dajkó, 2010). Ezzel viszont, mint már korábban láttuk, pont az ellenkező hatást érik el az emberek attitűdjében. Ahogy Neelie Kroes fogalmaz: „ez irritálja a közösséget, mely gyakran nem fér hozzá a művészek által kínált tartalomhoz, majd az így megteremtődött légüres teret az illegálisan megszerzett tartalmakkal töltik ki” (Dajkó, 2010). Vagyis más szavakkal az illegális fájlcsere egy összetett probléma tünete. Ezt többen is így ítélik meg, köztük Bodó Balázs is. Véleménye szerint a kalózkodás csak a fekete piacok egy tipikus példája. Azért jön létre, mert adott egy igény, amit az emberek egy széles csoportja nem tud kielégíteni (Valuska, 2011). A fájlcsere esetén ezt az igényt a kiadók és a fragmentált szabályozások hívták életre, vagyis ha a jogvédők és a tartalomszolgáltatók okolni szeretnének valakit a kalózkodás elterjedése miatt, akkor azt jobb lenne, ha a saját házuk tájékán tennék meg először. Persze abban nem lehet őket hibáztatni, hogy nem reagáltak rögtön. A számítástechnika olyan sebességgel fejlődik, hogy az már-már lekövethetetlen. Viszont még 2012-ben is szinte ugyanott tartunk, mint 2 évvel ezelőtt. Tehát nagyon úgy tűnik, hogy a kiadók nem akarnak változtatni a bevett gyakorlatukon, így itt lenne az ideje kidobni őket.
Természetesen ezt könnyebb mondani, mint tenni. Ha például ma valaki megír egy dalszöveget és a hozzá tartozó dallamot is, akkor ahhoz, hogy a művéből “valódi” zene váljon, fel kell keresnie egy kiadót. A kiadóval szerződést köt, majd előbbi továbbküldi a dalt egy stúdióhoz. Itt történik meg a szám megfelelő énekeshez történő rendelése, majd a dal felvétele. Így készül el a mű, aminek a bevételeiből az említett szereplők meghatározott mértékben részesülhetnek (Obringer, 2003). Ebből is látszik, hogy a kiadóknak meglehetősen nagy szerepük van például a zeneiparban. Az értékláncot vizsgálva ez még inkább kitűnik (Szoleczki, 2010):
abra7
Ráadásul Szoleczki Zoltán publikációjában található Porter öt erő analízise alapján kiderül, hogy korábban a kiadók dominanciája nagyon erőteljes volt, hiszen mind a szállítók, mind a vevő alkuereje alacsony szintet mutatott. Helyettesítési termékről zene esetében nem igen lehetett beszélni, a belépési korlátok pedig nagyon magasak voltak, hiszen szükség volt egy kellő méretgazdaságosságra a sikeres működés elérése érdekében. Vagyis teljes mértékben a kiadók uralták és uralják még most is a piacot. Azonban a digitális fejlődés hatására változott a helyzet, mert mind a szállítók (zenészek), mind a vásárlók alkuereje nőtt. Ráadásul az új technológiák megjelenésével csökkent a kiadók dominanciája és bevétele (Szoleczki, 2010). Most, hogy az emberek rájöttek, hogy nagyon olcsón (néha ingyen is) elérhetik a zenéiket, ráadásul testreszabott formában, a hagyományos tartalmakat kínáló kiadók bajban vannak, ezért változást kell alkalmazniuk. Szoleczki Zoltán dolgozatában két alternatívát említ:
  • Azok a kiadók, akik behódolnak a fejlődésnek és elfogadják, hogy a technológiai fejlődéssel már nem tudják fenntartani régi, jövedelmező pozíciójukat, azoknak lehetősége van az árak csökkentésére.
  • Azok a kiadók, akik nem szeretnének engedni a dominanciájukból, más területen kell növelniük a befolyásukat, hiszen a CD eladások már nem jelentenek nagy jövedelmet. Erre szolgálnak az úgynevezett 360 fokos szerződések, amivel a kiadó sokkal szélesebb körű támogatást nyújt az előadónak (pl.: a koncertekhez is), cserébe ezek bevételeiből is részesedhet.
A kiadók “kidobása” tehát nem annyira egyszerű és lehet, hogy nem is a legjobb megoldás. Ennek ellenére ez nem egy lehetetlen vállalkozás. Az ilyen próbálkozások általában az emberek árérzékenységére próbálnak hatni, tehát az alkotók ingyen, vagy jelképes árért adják az albumaikat és inkább az olcsó marketingnek köszönhetően megnövekedett koncertbevételekre építenek. Ilyen volt például a Coldplay 2009-es akciója is, melynek keretében a LeftRightLeftRightLeft című albumát tölthették le a rajongók az együttes honlapjáról, ahol az ingyenes album bejelentése mellett, az akkor kezdődő koncertturnéjukra is felhívták a figyelmet, ahol még a fent említett CD-t fizikai formában is megkaphatták a rajongók (coldplay.com, 2009).
A másik példát pedig az egyik legnagyobb e-kereskedelemmel foglalkozó cég, az Amazon adja. Ők ugyanis pont azt csinálták, hogy kivették a láncból a könyvkiadókat, aminek az egyik oka az volt, hogy a helyzetüket elavultnak és szükségtelennek ítélték meg. Russell Grandinetti az Amazon egyik vezetője azt mondta, hogy a könyvkiadáshoz két fontos személy kell: az író és az olvasó, minden más kockázatot, vagy éppen lehetőséget jelenthet. Azt, hogy ez a próbálkozás mennyire lesz sikeres, még nem tudni. Természetesen a kiadók ellenállnak és vannak, akik az Amazon túlzott befolyásától tartanak, ami árthat a piacnak (Streitfeld, 2011). Ha az Amazon nem (csak) a bevételt és a piaci részesedést tartja majd szem előtt, hanem valódi változást akar elérni a könyvkiadás területén, elképzelhető, hogy követendő példa lesz az övék.
Összegezve az eddig látottakat, nem gondolom, hogy az lenne a saját megoldásomban a helyes út, hogy megkerüljük a kiadókat. Nem is lenne ez lehetséges, hiszen a fájlcseréhez kapcsolódó perekből látható, hogy a kiadóknak elég erős befolyásuk van. Viszont egy dolognál ők sem erősebbek és ez az internet. Kényszerpályára kell őket állítani, vagyis ha nem akarnak új megoldások felé fordulni, akkor kénytelenek eltűrni a kalózkodás, ha pedig ez zavarja az alkotókat, akkor nekik lehetőséget kell biztosítani, hogy közvetítők nélkül is megjelentethessék a műveiket az új oldalon. Ezzel a kiadóktól, közvetítőktől való függetlenséget érhetik el, ami azt jelenti, hogy olcsóbban juthat a felhasználókhoz a tartalom és még így is nagyobb bevételre tehet szert a művész. Ráadásul így a fogyasztó és az alkotó sokkal közelebbi, közvetlenebb kapcsolatba kerülhet egymással, mint a kiadókon keresztül. Ez pedig azért lényeges, mert a közelség, a bizalom és a lojalitás nagyon fontos tényező a fizetési hajlandóság tekintetében (Bodó, 2011).
4.5 Saját elképzelés ismertetése – legális torrent oldallal csökkenthető az illegális fájlcsere?
Az eddigieket összefoglalva úgy tűnik, hogy létezik egy életképes üzleti modell a zenék és filmek legális, olcsó és a mai trendeknek megfelelő terjesztésére. Azonban a szoftvereket már teljesen másképp kell kezelni. Nemcsak mert teljesen különbözik használatuk a médiatartalmak fogyasztásától, de azért is, mert bonyolultságuk, összetettségük és ebből következően az áruk is széles intervallumot jár be. Egy átlagos torrent oldalon találhatóak szoftverek a pár ezer forintostól, egészen a pár százezer forintosig elérhetőek. Így itt elképzelhetetlen egy havidíjas modell, hiszen túl nagyok az aránytalanságok. Emiatt kétséges, hogy a bevételből megfelelően tudjuk majd finanszírozni a fejlesztőket.
Úgy tűnik tehát, hogy szoftverek esetében nincs igazán járható út. Egy megoldás van, amit már kezdenek a kiadók is felismerni. Ez pedig nem más, mint a minőségi tartalmak szolgáltatása. Nem abba kell fektetni a pénzt, hogy másoláselleni védelmet fejlesszenek ki, amit pár nap alatt feltörnek a cracker-ek, és amik kárát csak a tisztességes vásárlók érzik, hanem arra, hogy versenyképes, fejlett és széles támogatással rendelkező szoftvereket, játékokat fejlesszenek. Úgy gondolom, hogy ha egy gyártó a százezres nagyságrendű szoftverek piacára pozícionálja magát, akkor el kell fogadnia a kalózkodást, sőt inkább örülnie kellene neki. Hiszen így olyan felhasználók is megismerkedhetnek a termékeikkel, akiknek egyébként eszébe nem jutna kiadni ennyi pénzt egy olyan szoftverre, amit nem rendszeresen, vagy szükségszerűen használ. Az ilyen felhasználókból pedig a későbbiekben potenciális vásárló alakulhat. Korábbi példát felhozva, ha egy diák a szabadidejében tört Photoshop-al manipulálja a képeket, vagy ha egy illegálisan szerzett fejlesztői környezetet biztosító szoftveren tanulja a programozást, akkor ő később lehet, hogy ezzel fog foglalkozni és akkor majd meg fogja ezt venni (más szóval “fizető vásárlóvá lehet konvertálni”). Ez a technológiai lock-in, ami azt jelenti, hogy a gyakran használt, már megszokott szolgáltatásokat/szoftvereket nagyon nehezen cserélik le az emberek. Így érthető, hogy a Microsoft például miért hangoztatta többször is, hogy ők abban érdekeltek, hogy minél többen letöltsék a szoftvereiket (Bodó, 2011). Ezen felül előnyként jelenik meg az a nagy mennyiségű piaci részesedés és ingyen reklám is, amit a gyártó befektetés nélkül kap a kalózoktól. Ezt a hálózati hatás fogalma fedi le, vagyis az emberek – valószínűsíthetően – azt a terméket fogják választani, amelyeket az ismerősei körében a legtöbben használnak (Bodó, 2011).
Ezen elgondolásokból adódóan azt kell elfogadnunk első körben, hogy nem lehet olyan megoldást kínálni, ami univerzális gyógyszerként funkcionál és eltünteti az illegális fájlcserét. Nem lehet és nem is szabad a torrentezést megölni, sőt inkább jobban ki kellene használni a benne rejlő lehetőségeket. Ez a saját ötletem egyik alappillére.
4.5.1 Legális torrentezés?
Amennyiben sikeres modellt szeretnénk kialakítani meg kell vizsgálnunk, hogy mit tekintenek a felhasználóik elemi előnyként más szolgáltatásokhoz képest. Különböző kutatások eredményeképp a következő előnyöket említhetjük: könnyű és praktikus használat, ingyenesség; olyan művek is elérhetőek, amik egyébként máshol nem; lehetőség van a minőség előzetes leellenőrzésére (pl.: filmek esetében 20-30 másodperces részlet); vásárlás előtti kipróbálás; illetve az ott lévő közösség (Bodó, 2011, 232. old.). Ehhez képest a mai legális online filmpiac például olyan tulajdonságokkal rendelkezik, ami pont a feketepiac kialakulását erősíti, holott ennek ellenkezőjét kéne tennie. Ezek a jellemzők: nem globális terjesztés; szűk, kiszámíthatatlan kínálat; fizikai hordozón lévő tartalmakkal egyező árszint és a technológiai hozzáférési korlátok (másolásvédelem) (Bodó, 2011, 287. old.). Célunk tehát, hogy az előbb felsorolt igények közül a lehető legtöbbet kielégítsük. Ez viszont nem lesz olyan egyszerű, hiszen a kiadók partnersége is szükséges lenne ehhez. Valószínűleg nagyon sok jó ötlet jelent már meg, de ezek elhalnak, mert a forgalmazók és jogosultak hagyományos piachoz mért bevételelvárásai miatt az online piacon csak a közvetítők szűk köre képes működni (Bodó, 2011). Ezért az egyik legfontosabb feladatunk e szereplők meggyőzése lesz. Ezt figyelembe véve azt gondolhatjuk, hogy nem szerencsés pont egy torrent oldalra épülő megoldást kínálni, viszont ha valódi változást szeretnénk elérni, akkor szerintem ez a helyes út. Méghozzá azért, mert a kalózok tisztán kijelölik a kulturális piac hiányosságait és a kereslet-kínálat közötti távolságot (Bodó, 2011). Vagyis miért ne építsük arra a modellt, ami a legpontosabban mutatja a mostani állapot hibáit? Mindemellett Bodó Balázs azt is állítja, hogy a felhasználók együttműködéséből kialakuló kulturális mező és a hozzá tartozó normarendszer állít konkurenciát a hagyományos piaci szereplőknek (Bodó, 2011, 294. old.). Tehát a torrentes megoldással az alkotók, kiadók a saját hasznukra fordíthatnánk az eddigi ellenséget. Ezen felül pedig azt is fontos megérteni, hogy “az online kalózkodás nemcsak azért virágzik, mert a minőségi szórakoztató tartalmak ingyen elérhetők, de azért is, mert ezek a helyek mára jól ismert, kedvelt és rendszeresen látogatott terek lettek.” (Bodó, 2011, 239). Ezt a saját bőrömön is tapasztalom, így ha erre építünk, akkor jobb eredményeket érhetünk el, mint egy teljesen új elképzeléssel. A megszokottság az emberi viselkedést hihetetlen mértékben befolyásolja, úgyhogy erre is érdemes figyelni már csak azért is, mert a legújabb statisztikák szerint a 18-29 éves internetező korosztály 73%-a ismeri és használja a fájlcserélő szolgáltatásokat. Ráadásul a 18-75 év közötti felhasználók esetében is meglepően magas 47%-os aránnyal találkozhatunk (sg.hu, 2012a).
A modell részletezésében további okokra térek majd ki, amik azt erősítik meg, hogy egy torrentalapú megoldás sikeres lehet.
4.5.2 Új üzleti modell ajánlása
Az ötletem több helyen szerzői jogi aggályokat vethet fel, azonban ezzel csak a végén foglalkozom, mert a modellemet nem elsősorban a mai állapotoknak megfelelően alakítom, hiszen láthattuk, hogy ilyen keretek között nem lehet igazi áttörést elérni.
Első körben egy ismerősöm által ajánlott ötletet szeretném megismertetni. Ő azt mondta, hogy a probléma az, hogy akkor sem tudjuk támogatni illegális letöltés során az adott művészt/fejlesztőt, ha szeretnénk. Emiatt kellene egy hirdetési modell, ami annyiból állna, hogy a torrentezőnek lehetősége lenne egy erre kialakított oldalon reklámblokkokat megnézni és a bevételt az adott készítő kapná meg. Ez önmagában egy jó elgondolás, valószínűleg sokan élnének a lehetőséggel, és bár nem ez lenne a legnagyobb bevételük az alkotóknak, de mindenképpen több a semminél. Azonban ezzel a megoldással van egy nagy baj, ami miatt sok más ilyen “félmegoldás” sem állja meg a helyét és ez az az ok, ami miatt nehéz a fájlcserét legalizálni. Ugyanis ilyen esetekben továbbra is törvénytelen marad a fájlcsere, továbbra is harcolni fognak ellenük a jogvédők, de a készítők mégis elfogadnák a bevételt tőlük. Ez nagyon következetlen magatartás lenne, nem beszélve azokról a rendes vásárlókról, akik több ezer forintot fizetnek egy termékért, miközben a kalóz ezt két reklámblokkal helyettesíti. Ez így önmagában egy nem igazságos, megvalósíthatatlan megoldás.
Vagyis ebből az a tanulság, hogy mindenképpen teljes legalizációt kell elérnünk méghozzá úgy, hogy a lehető legkisebb mértékben korlátozzuk a torrentező lehetőségeit. Így a hirdetési modell továbbgondolásából született meg az az ötlet, amiben együtt jelenik meg az imént említett reklámozási és a korábban ismertetett havidíjas modell.
mindenképpen teljes legalizációt kell elérnünk méghozzá úgy, hogy a lehető legkisebb mértékben korlátozzuk a torrentező lehetőségeit
Ezek alapján az ötletem, hogy egy torrent oldalt alakítsunk át legálissá, mert így meghagyjuk azt az előnyt, ami a torrentet közkedveltté tette: az univerzális tartalmak könnyű és gyors elérését. Ezen felül költségcsökkentési szempontok miatt nem hiszem, hogy érdemes lenne a már fennlévő és a majd felkerülő tartalmakat hivatalos forrásúra cserélni, hiszen – bizonyos kivételektől eltekintve – a kalóztartalmak jobb minőségűek, mint a hivatalosak. Ez azzal magyarázható, hogy a release csapatok (akik a kalóztartalmakat elkészítik) nem csak a legális csatornákkal, de egymással is versenyeznek (Bodó, 2011). Mint tudjuk a verseny a fogyasztónak nagyon hasznos tud lenni, ugyanis ezek a csapatok emiatt arra törekszenek, hogy minél jobb minőségű tartalmat minél gyorsabban tegyenek elérhetővé. Ezt az előnyt hiba lenne megszüntetni.
Az első kérdés az, hogy melyik torrent oldal lenne hajlandó egy ilyen méretű változásra. Abban biztosak lehetünk, hogy nem a legnagyobbak közül kell választani. Ezt több dologgal magyarázható. Egyrészt a piacvezető oldalakkal szemben nem lenne jó alkupozíciónk, ők valószínűleg nagyobb részesedést kérnének a bevételből. Másrészt pedig a nagyoknak nem is lenne motivációjuk a váltásra, nem szívesen kockáztatnák a több tíz(száz)ezres felhasználótáborukat egy még nem bizonyítottan működő modellel. Ezzel ellentétben a gyenge középmezőnyben találhatunk olyan oldalt, ami egyébként önerőből nem képes növekedni és az új megoldással ingyenes ismertséget kaphatna.
Említettem a bevételből való részesedést. Mindenképpen szükségesnek tartom, hogy a torrent oldal régi vezetői, üzemeltetői jogosultak legyenek a profit egy részére méghozzá azért, mert a tervem az, hogy azokat a karbantartói, üzemeltetői feladatokat, amikhez nem szükséges felügyelet, azt továbbra is az eredeti szereplők végeznék, hiszen korábban is megfelelően végezték a feladataikat. Ezen okból kifolyólag további ismérveket kell figyelembe venni a megfelelő torrent oldal kiválasztásánál: a vezetőség érettségét és küldetését. Ugyanis vannak olyan torrent vezetők, akik többnyire csak pénzt és hírnevet várnak az illegális fájlcserétől, és akik nem a kulturális piac innovátorai akarnak lenni. Az ilyen személyeket el kell kerülni, mert egyrészt nem annyira kompetensek szakmailag, illetve sokkal nagyobb részesedést kérnének, amivel veszélyeztetnék a modell sikerességét és versenyképességét. Úgy gondolom, hogy egy jó választás esetén nagyon előnyös megállapodás születhet a két fél között. A mi oldalunkról nézve azért, mert a valódi torrent oldalak lényegében non-profit szervezetként működnek, hiszen a fájlcserélő hálózatokra jellemező, hogy nincs fókuszban a nyereségesség, üzleti fenntarthatóság. Továbbá a fájlcserélők által létrehozott disztribúciós hálózat önfenntartó, ugyanis minden egyes fájlcserélő a már korábban említett technológiai okból adódóan fogyasztó és disztribútor egyszerre (Bodó, 2011). Ráadásul az üzemeltetők saját szabadidejüket áldozzák a működésük fenntartására és remélhetőleg ezen okok miatt mi is alacsony fenntartási költséggel tudunk majd működni.
Megfelelő mennyiségű kezdőtőke azonban elengedhetetlen lesz, hiszen a meglévő oldalt – ha nem is kívülről de – a háttérben elég radikálisan át kell alakítani azért, hogy az elképzelt modellt ki tudja szolgálni.
4.5.3 Az üzleti modell
Elképzelésem szerint három előfizetési szint lesz, nevezzük őket az egyszerűség kedvéért bronz, ezüst és arany előfizetésnek. Mivel a torrent az ingyenes tartalomszerzésre épül, így szükséges lesz egy díjmentes hozzáférést is biztosítani. Erre szolgál a bronz szint, amit minden regisztrált tag alapértelmezetten megkap. Ezzel a szinttel jogosult letölteni:
  • az egy évnél régebben megjelent zenéket, filmeket (lossless zenék és HD filmek kivételével), könyveket és sorozatokat (hivatalos magyarországi megjelenés), valamint azok a sorozatok, amelyek elérhetőek valamelyik magyar csatorna online kínálatában;
  • a 2000 Ft-nál olcsóbb szoftvereket.
Fontos feltétele ennek a szintnek, hogy a letöltéshez reklámblokkokat kell megtekinteni (ezt egy későbbi fejezetben fejtem ki). Azért élnek a pontokba szedett megkötések, mert a hirdetési modell nem képes a drágább tartalmakat megfelelően finanszírozni. A szoftverek esetén a 2000 Ft-ot azért választottam, mert az közel van a fenn említett tartalmak árazásához, illetve mert az Amazon kínálata alapján ebbe a sávba a szoftverek viszonylag széles skálája tartozik. Ezek az értékek azonban nem kőbe vésett adatok, nyilván a kiadókkal történő egyeztetés után véglegesíthetők.
A következő ezüst szint már fizetős, havidíjas szolgáltatás. Különbség az előző szinthez képest:
  • letöltések reklámmentesek;
  • a felhasználó jogosult olyan sorozatok letöltésére is, melyek Magyarországon már vetítve voltak (de nem érhető el online videótárból).
Az arany előfizetés szintén fizetős. Különbség az előző szinthez képest:
  • az egy éven belül megjelent zenék, filmek, könyvek és sorozatok letöltése (kivételek maradnak)
A torrent oldal többi tartalma, azaz a 2000 Ft-nál drágább szoftverek, a HD filmek és a lossless zenék egyedi áron vásárolhatóak meg, amik egyébként ideális esetben a szinte nulla disztribúciós és fenntartási költség miatt olcsóbbak lennének, mint máshol.
Az adatforgalom egyik szint esetén sem korlátlan. Mindegyikhez külön havi keret tartozik (ebbe a feltöltési forgalom és az egyedi árú termékek letöltése nem számít bele). Ezek felár ellenében növelhetőek lennének. Sem az előfizetések díját, sem a havi adatforgalmi keretet nem konkretizálom, mert ezek a tartalomszolgáltatóktól is nagyban függnek, illetve a torrentezők letöltési szokásaitól, amihez csak akkor férünk hozzá, ha megegyeztünk az oldal vezetőivel.
4.5.4 A hirdetési modell működése
Ebben a fejezetben vázolom fel a bronz szint feltételeit. Minden egyes letöltéskor a felhasználónak bizonyos számú reklámblokkot kell megtekintenie. Ezt megteheti miközben a letöltés befejeződésére vár, így a termék élvezhetőségét egyáltalán nem befolyásolja. A központi rendszer figyeli, hogy ez megtörtént-e, amennyiben nem, meggátolja, hogy a fájl 100%-ban letöltődjön.
Ezzel kapcsolatban viszont a legnagyobb kérdés, hogy milyen hirdetéseket, hol kellene megtekinteni. Úgy gondolom, hogy a főoldalon belül lenne egy aloldal, ahová átirányítjuk a felhasználókat, ha megkezdődött a letöltés. Ilyenkor véletlenszerűen, vagy még praktikusabban, a letöltési előzményeik segítségével előre kiválasztott, vagy az adott letöltendő termékhez szorosan kapcsolódó reklámokat kell megtekinteni. Utóbbi több szempontból is fontos lenne, mert ha a hirdetés a felhasználó érdeklődési körébe tartozik, akkor annak üzenete nagyobb valószínűséggel jut el hozzá, illetve így nem fog ellenségesen viselkedni ezekkel szemben.
Úgy képzelem el, hogy bármilyen formában lehet itt hirdetni, az egyszerű reklámblokkoktól, egy oldal, startup, szolgáltatás, mobilalkalmazás bemutató videóján keresztül, a honlapokra mutató linkekig. A hirdetéseket a saját szerverünkön kell tartanunk, vagy esetleg egy olyan szolgáltatást találni, ami kínálja azokat a funkciókat, amire nekünk ezzel kapcsolatban szükségünk lesz. Gondolok itt például arra, hogy ellenőrizni kell tudnunk, hogy végignézték-e a blokkot, le kell tiltani a beletekerést, sőt esetleg a böngésző fókuszát is érdemes vizsgálni, ezzel biztosítva, hogy közben nem látogatnak más oldalakat. Ezek technológiailag megvalósíthatóak, számomra a legszimpatikusabb megoldás a jPlayer nevű szolgáltatás használata lenne, mert gyönyörű dizájnnal, egyszerűsített használattal és html5 támogatással rendelkezik. Segítségével megadhatjuk, hogy a felhasználó milyen mértékben tekerheti videó tartalmát (0-100%), illetve azt is láthatjuk, hogy mikor ér a videó végére. Ez azért hasznos, mert ekkor fogunk küldeni a szervernek egy megerősítést, hogy a tartalom letöltése befejeződhet. A fókusz vizsgálatához is létezik egy úgynevezett „Page Visibility” (oldal láthatósági) API, ami értesít, ha megváltozik az oldal megtekintésének módja (pl.: a felhasználó elnavigál máshova). Hogy ezt vizsgálni tudjuk szükségünk lesz a regisztrálók beleegyezésére, így – mivel minden új tag automatikusan bronz előfizetést kap – el kell fogadtatnunk velük, hogy a reklám megtekintések közben monitorozhatjuk, hogy maradnak-e az oldalon, vagy sem.
A reklámokra visszatérve: az egyéb oldalakra mutató linkek alatt jóval többet értek, mintsem egy bannert. Sokkal inkább egy olyan hirdetést, ami felkelti az emberek érdeklődését. Például egy webshop nagyobb eséllyel tud vásárlókat szerezni azzal, hogy a legális torrent oldalról érkező új felhasználók valamilyen kedvezményt kapnak, mint azzal, hogy egy bannert jelenít meg. Természetesen a reklámok milyensége már nem a mi hatáskörünkbe tartozik, de irányelvekkel, javaslatokkal mégis érdemes segíteni a hirdetőket, hiszen ha ők elégedettek, az hosszú távon nekünk és a felhasználóinknak jó.
4.5.5 Felhasználói bázis megtartása és növelése
A felhasználók elégedettségének és lojalitásának biztosításához akciókat, hűségprogramokat lehetne szervezni. Például, több hónap keresztül tartó előfizetést, kedvezményes – esetleg ingyenes – havidíjakkal, egyedi árú termékek letöltési lehetőségével jutalmazhatnánk. Egy másik elképzelés szerint, az egyedi árú termékek vásárlásával krediteket lehetne szerezni, amiket az előbb említett kedvezmények megszerzésére lehetne felhasználni. Illetve a Google Play áruházban, Steam-en szokásos szezonális leárazásokat lehetne tartani, vagy akciós csomagban árulni több terméket.
Ezeken felül megfontolandó lenne, a hagyományos tartalomfogyasztást összepárosítani a digitálissal. Gondolok itt például arra, hogy a boltban vásárolt termékekkel szintén lehetne krediteket gyűjteni. Ez persze már egy külön rendszert igényel, ami a számlák alapján jóváír megfelelő mennyiségű kreditet, így ezt semmiképpen sem a bevezetés idejében gondolom megvalósítani. Ez csak egy ötlet, amivel – ha az alapmodell jól működik – még tovább lehet erősíteni a felhasználók elkötelezettségét az oldalunk iránt, és amivel még inkább a legális tartalomfogyasztás felé irányíthatjuk a fogyasztókat.
4.5.6 Technikai szükségletek
Korábban említettem, hogy szükség lesz az eredeti oldal bővítésére, hogy a fenti modellt működtetni tudja. Először is biztosítani kell a három jogosultság elkülönítését, hogy mindenki csak ahhoz férhessen hozzá, amire előfizetett. Úgy gondolom, ez még nem kíván meg nagy erőfeszítést, mert a legtöbb oldalon most is működnek úgynevezett “rang-rendszerek”, amik az arány, illetve a regisztráció dátuma alapján különböző jogosultságokat adnak a felhasználóknak. Persze ezek nem a tartalom elérésére vonatkoznak, de az elv ugyanaz. Minden torrenthez hozzá kell rendelni a négy szint valamelyikét és a rendszer már használható a mi elgondolásunk szerint. Azért említettem négy szintet, mert az egyedi árú termékek egy külön csoportba tartoznak, hiszen azt bármelyik szintről el lehet érni. Ezekkel kapcsolatosan egy lényeges lépés a beárazás lesz, ami a kiadókkal, szerencsésebb esetben közvetlenül a készítőkkel egyeztetve kell megtenni.
Említettem, hogy a tartalmak hivatalos forrásúra való cseréjét nem tartom szükségesnek. Médiatartalmak esetében jobb minőségűek azok, amik eredetileg az illegális oldalon elérhetőek. Könyvek esetében elképzelhető, hogy hivatalos e-book formátumúra kell cserélni az amúgy gyakran csak szkennelt változatokat. A szoftverek helyzete azonban még érdekesebb. Azokhoz ugyanis hozzá tartozik a töréshez szükséges elem is (crack) és azokat egy legális oldalon nem illene elérhetővé tenni. Így e tartalmak esetén elengedhetetlen a teljes csere. Ezt akár elvégezhetik a felhasználóink is, hiszen a legtöbb program telepítőkészlete szabadon elérhető és csak később aktiválandó. Az aktivációhoz, illetve a szoftverek vásárlásához egy különálló, nagyobb megoldást gondoltam ki.
Ugyanis a fragmentáció itt is meglehetősen nagy. Ez alatt az értem, hogy minden egyes szoftvert különböző oldalon, más fizetési módszerrel, eltérő regisztrációval tudjuk csak megvenni, amennyiben ezt online szeretnénk megtenni. Ez kényelmetlen és egyáltalán nem biztonságos megoldás. Ezért szükségünk lesz egy oldalra, amivel az összes szoftver vásárlását és aktivációját lehetővé lehet tenni. Ez az oldal önállóan is működhet, de ami még hasznosabbá teszi az az, hogy össze lehet kötni a legális torrent oldalunk központi adatbázisával. Lényegében a torrent oldalon történő regisztrációval automatikusan létrejön egy account az aktivációs oldalon is, így azonnal el lehet kezdeni a vásárlást. Így a torrent oldalunkon található tartalmak széles választékáért egységesen tudnak fizetni a fogyasztók, ami nagy előny lenne bármilyen más ma létező online bolttal szemben.
A torrent oldal legálissá történő konverzióját meg kell előznie a kiadókkal történő megállapodásnak, hiszen csak olyan tartalom szerepelhet az oldalon, amit engedélyeznek. A szoftverek körén kívüli tartalmaknál egészen addig nem tudjuk a legális oldalunkat elindítani, amíg nem értünk el egy megfelelő mennyiségű tartalomkínálatot, mert ezzel kockáztatnak a már meglévő felhasználók elvesztését. Viszont az aktivációs oldalt elindíthatjuk hamarabb, hiszen említettem, hogy a legtöbb szoftver telepítőkészlete szabadon elérthető, így nem szükséges hozzá a torrent oldalunk működése. Az aktivációs oldalt folyamatosan tölthetjük fel és közben próbálunk felhasználókat szerezni. Az eltérő szolgáltatásindítás később nagyon hasznos lesz, mert, ahogy korábban utaltam rá, az egyedi árú termékek vásárlásával krediteket lehet gyűjteni, amiket kedvezmények elérésére lehet felhasználni a torrent oldalon. Ezeket a krediteket már a torrent oldal elindulása előtt is számon tarthatjuk, majd a szolgáltatás indulásával felhívjuk az aktivációs oldal használóinak figyelmét, hogy ha engedélyezik a regisztrációjuk kibővítését, akkor az összegyűlt kreditjeiket felhasználhatják. Így már rögtön az induláskor potenciális online vásárlókkal tölthetjük fel a főoldalunkat, ahol egyébként az eredetileg kalóz tagok továbbra is ott vannak.
Azok a szoftverek, amik az aktivációs oldalon vannak, illetve a 2000 FT alattiak, akikkel meg tudtunk állapodni, kerülhetnek be az torrent oldal kínálatába. Ha az egyéb tartalmak kínálatát megfelelőnek ítéljük, indítható a konvertálás a megegyezésen kívüli termékek törlésével és szükség esetén a tartalmak hivatalos forrásúra cseréjével.
A tartalmak vásárlása egyszerűen az adott torrenthez tartozó „letöltés és vásárlás” gombbal fog történni, szoftverek esetében egy egyedi link vezet át az aktivációs oldalra, ahol az adatok ellenőrzése után igényelhetőek a szükséges aktivációs elemek.
Az aktivációs oldal elkülönítése azért is előnyös elgondolás, mert így ez más oldalakon is használható lesz. Sőt, azt is megkockáztatom, hogy illegális oldalakon is. Utóbbi magyarázatra szorul, így azt kifejtem. Mindössze arra gondolok, hogy az illegális torrentekhez (szoftverek esetén) megadjuk az adott termékhez vezető aktivációs linket. Nyilván ez esetben nincs összekötve az illegális és az aktivációs oldal adatbázisa, így itt csak egy egyszerű linkről van szó és a felhasználónak regisztrálnia is fog kelleni a vásárláshoz, de ez ettől még működhet. Például olyan felhívással lehetne hirdetni az egyes torrenteknél a megoldásunkat, mint: “Ha vírusos a crack, itt egy biztonságosabb megoldás!”, vagy “Tetszik a program? Pár kattintással támogathatod a fejlesztőket!”.
Ez az ötlet több szempontból is eredményes lehet. Egyrészt ez a kiadók álláspontjával nem fog ütközni, hiszen ezzel nem történik meg az illegális oldal legalizálása és/vagy elfogadása, viszont plusz bevételt jelenthet, nem beszélve azokról a felhasználókról, akik emiatt a legális torrent oldalunkra fognak megérkezni és már nem csak szoftvereket, hanem más tartalmakat is fognak fogyasztani. Ezzel tovább növelhetjük a megoldásunk népszerűségét, ami elengedhetetlen a működéséhez. Felmerülhet a kérdés, hogy más oldalak miért lennének partnerek ebben. Nos, ez esetben a legnagyobb motiváció a pénz lehet. Az üzemeltetők az ő oldalukról érkező tartalomfogyasztások után részesedést kapnak. Ez lehet egyszeri is, de lehet például hosszabb távú is, attól függően, hogy hol helyezkedik a két tárgyalófél egyensúlyi pontja. Ilyen elnyújtott megoldás lenne, hogy az oldalukról érkező felhasználók fogyasztásának bizonyos százalékát 1 hónapig/évig megkapják. Ezzel nemcsak hogy növelnénk a felhasználói bázisunkat, de illegális letöltőket lehet konvertálni – még ha csak részben is – legálissá.
Végezetül a modell felépítése a könnyebb megértés érdekében:
abra8
4.5.7 Finanszírozási módok
Ez apróságnak tűnhet, de mégis nagyon fontos szerepe van abban, hogy mennyire lesz sikeres a megoldásunk. Ugyanis, ha csak Magyarországban gondolkodunk, – jelen dolgozatomban egyelőre csak ezzel foglalkozom, bár a modell maga alkalmazható lehet nemzetközi szinten is, mert nincs régió-specifikus eleme – lényeges megvizsgálni, hogy mennyire bízunk az internetes vásárlásban. Bár az online vásárláshoz kapcsolódó adatok mind pozitív eredményeket, növekedést mutatnak, érdemes azt kihangsúlyozni, hogy itthon az emberek többsége a személyes átvételt részesíti előnyben, illetve még meglehetősen kevés a bankkártyás fizetések aránya (GKIeNET, 2012). Ezek fontos adatok, hiszen ha ezek általánosan érvényesek az online vásárlásra, akkor az én esetemben ez fokozottan lesz igaz. Mivel az emberek valószínűleg kezdetben nem fognak nagy hajlandóságot mutatni a személyes adatainak, illetve a bankkártya adataiknak a megadásában egy torrent oldalon, még akkor sem, ha az legális. Így tehát mindenképpen a lehető legnagyobb választékot kell nyújtanunk a fizetési lehetőségekben. A PayPal-os, illetve a bankkártyás fizetések természetesen alapnak számítanak, de ezek mellé lehetőséget kell biztosítani egy egyszerű átutalással történő fizetésre is. Továbbá hasznos lenne az SMS küldéssel történő finanszírozás biztosítása is. Személyes befizetésre való igényt nem tartom valószínűnek, de szükség esetén ez is megoldható.
4.5.8 Bevételek szétosztása
Fontos tisztázni még azt is, hogy a hirdetésekből és az előfizetési díjakból befolyt összeget milyen módon osztjuk szét a jogosultak között. Először is érdemes valamilyen időintervallumban megállapodni, vagyis, hogy havonta, negyedévente, esetleg évente történjen a bevételek egyeztetése és felosztása. Ezen kívül azt is el kell dönteni, hogy a teljes, vagy egyéni bevételt osszuk fel. Előbbin azt értem, hogy az intervallum végén megvizsgáljuk, hogy mekkora összeg folyt be és azt a letöltések számának megfelelő arányban szolgáltatjuk a jogosultaknak. Utóbbin pedig azt, hogy az intervallum végén felhasználónként számítjuk a bevételt (vagyis minden egyes letöltőnél megnézzük, hogy mennyit költött) és ezt azon tartalmak között osztjuk szét, amiket az adott felhasználó az adott intervallumban fogyasztott.
Az első megoldás mellett szól az egyértelműség és az egyszerű megvalósítás, viszont a másik mellett pedig az igazságos díjazás. A torrent oldalak legsikeresebb termékei a filmek, a hollywoodi szuperprodukciók, amik akár tízezer feletti letöltéseket is elérhetnek csak egy oldalon. A zenék és könyvek esetében a stílus és egyéb ismérvek miatti megosztottságból adódóan jóval kisebb letöltési számot produkálnak. Így szerintem sokkal igazságosabb lenne az egyéni felosztás, mert ezzel a kisebb népszerűségű tartalmak is értékelhető bevételt szerezhetnek, miközben a sok felhasználót és bevételt hozó produkciók is kellő dominanciát érnének el a bevételekből.
4.5.9 A modell elemzése
A modell felépítése után lényeges megvizsgálni, hogy a fellelhető többi tartalomfogyasztási megoldásokhoz képest miben nyújt ez többet, esetleg kevesebbet.
A legális fájlcsere előnyei a többi legális szolgáltatással szemben:
  • korlátlanság (DRM-mentesség), vagyis a fogyasztó azt tesz a letöltött tartalommal, amit szeretne és addig, amíg szeretné. Ha a feketepiac szereplői megkapják ezeket a kiváltságokat, miért ne adnánk meg őket a fizető vásárlóknak?
  • tartalmak diverzitása, azaz a kínálat nem korlátozódik a keresletre, hiszen itt nem a kiadók döntik el, hogy mit jelentetnek meg, hanem a felhasználó. Elég csak egy ember, aki számára valamiért fontos az adott mű digitalizálása és megosztása. Ők nem a befektetés megtérülése alapján fognak dönteni, őket valamilyen belső motiváció hajtja. Ennek köszönhetően pedig megvalósulhat az a kívánt állapot, ami eddig legális piacokon – legyen akár digitális – nem sikerült. Ez a hosszúfarok elmélet, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy nem csak a magas keresletű tartalmak lesznek elérhetőek, hanem a farok végén lévő szegmens is. (Természetesen ahhoz, hogy felkerüljön a mű az oldalra, kell a kiadók beleegyezése is. Itt csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a felhasználók közbenjárása révén olyan tartalmak is felkerülhetnek, amikkel a kiadók egyébként a kis bevételszerzési lehetőség miatt nem foglalkoznának.);
  • sampling, azaz a kísérletezés lehetősége. A havidíjas keretbe tartozó tartalmakat saját igényeinek megfelelően próbálgathatja ki a fogyasztó, hiszen nem egyesével fizet a letöltött műért;
  • gyors, kényelmes – a kalózok számára már jól ismert – tartalomfogyasztási lehetőség.
Az illegális szolgáltatásokkal szemben már nem ilyen egyértelmű a helyzet, hiszen a teljes ingyenességgel aligha tudunk versenyezni. A mi fegyvertárunk a megbízható, minőségi tartalmak (azon termékek esetén, ahol a kalózverzió rosszabb minőségű), az alkotók támogatása és a legalitás. Viszont ahogy már említettem, nem cél a torrentezés ellehetetlenítése, szóval a két szegmens működhet egymással párhuzamosan, egymást segítve.
Az alábbi SWOT elemzésből pedig az is látható, hogy ez sem egy tökéletes megoldás, viszont ha ezekre a problémákra, veszélyekre tudatosan figyelünk és dolgozunk rajta, életképes üzleti modellt tudunk kialakítani.
Erősségek
  • alacsony működési költség  alacsony árak;
  • globális termékválaszték;
  • legális és illegális piacokkal való együttműködés;

Gyengeségek

  • illegálissal szemben – kiadókkal való egyeztetés szükségessége;
  • legálissal szemben – egyelőre ismeretlen üzleti modell;
  • informatikai ismeret, tanulás szükséges a használathoz;
Lehetőségek
  • nemzetközi terjeszkedés, elsősorban az erős kalóztársadalommal rendelkező országok felé;
Veszélyek
  • kicsi felhasználói bázis;
  • alacsony fizetési hajlandóság miatt – még ha kedvezőbb is – a felhasználók elutasítják a fizetést;
  • bizonyos kiadók ellenállása a tartalmak visszatartása miatt megbuktathatja az oldalt;
Rene Summer az Ericsson Kormányzati és Ipari Kapcsolatok igazgatója szerint sem a kalózokat kell okolni az illegális letöltések elterjedéséért. Állítása szerint azért fordulnak sokan a törvénytelen megoldások felé, mert nincs versenyképes legális formája a tartalomfogyasztásnak.
Kitér a problémákra is: “A digitális tartalmak sem időben, sem legális úton nem elérhetőek, nem rendelkeznek versenyképes árral, és széles választékkal.” (asva.info, 2011).
A fent részletezett megoldásom pont ezekre a problémákra nyújt választ, ezért úgy gondolom, hogy ha a külső szereplők nem zárkóznának el a radikális újításoktól, és ha a sokak által – főleg Európában – áhított szerzői jogi reform megtörténne, akkor sikeres lenne az ötletem.
A legutolsó mondat pedig a kulcs ebben a kérdéskörben, mert – ahogy az ötletem ismertetése elején említettem – a ma működő szerzői jogi rendszerben az ötlet nem valósítható meg. Üzleti és társadalmi szempontból szerintem az ehhez hasonló megoldások zseniálisak lennének, mert az összes szereplő számára előnyös lenne. A kiadók, szerzők a pénzüket, a fogyasztók pedig egy olyan szolgáltatást kapnának, amit legális módon sehol máshol. Nem ez az első és nem is az utolsó ötlet, amit a szerzői jog teljes mértékben ellehetetlenít. Jelen körülmények között csak nagyon nehezen, vagy korlátozott formában tudnánk a legális torrent oldalt megvalósítani, mert a jogrendszer nem engedélyezi a terjesztést akárki számára. A torrent oldalon pedig mindenki terjesztőként funkciónál, annak ellenére, hogy ők lényegében csak a technológiai kapacitásukat adják, vagyis mint szerver működnek. Ezen okból kifolyólag pedig minden taggal szerződést kellene kötni a terjesztésről, ami nyilvánvalóan nem lehetséges.
Így tehát nem marad más hátra, mint várni, hogy valami felkavarja az állóvizet és történjen változás, mert a kiadók ellenállása és a szerzői jog blokkoló mivolta együttesen nagyon megnehezíti, hogy érdemben tudjuk visszaszorítani az illegális fájlcserét. Még az a szerencse, hogy ez nem az emberek helyzetét nehezíti meg, hiszen nekik csak egy kattintásra van a 21. századi tartalomfogyasztási lehetőség, sokkal inkább a kiadókét és a régi jogrendszerért harcoló szereplőkét.
5. Összefoglalás
A bevezető gondolatokkal összhangban nagyon jól érzékelhető, hogy ez a téma meglehetősen szerteágazó és bonyolult, hiszen még a saját logikám által lecsupaszított része sem lett sokkal egyszerűbb. Azonban az egyértelműen tisztázódott, hogy a tartalomszolgáltatókra valóban hatással van a fájlcsere, viszont azt már nem bizonyítható, hogy csak negatív hatása lenne, hiába is próbálják e szereplők ezt elérni. Ebből pedig következett, hogy a kiadóknak nem ezzel van igazán problémájuk, hanem azzal, hogy a befolyásuk egyre csak csökken, mert a fájlcsere pont egy olyan utat követ, ami a szerepüket csökkenti a tartalomszolgáltatási értékláncon belül. Ezért viselkednek ellenségesen és ezért választják a könnyebb utat a torrentezéssel szembeni küzdelemben, ami mint láthattuk, önmagában egyáltalán nem vezet eredményre. Új üzleti modellekre és tartalmakra van szükség, amik megfelelnek a kor igényeinek. Ez a követelmény nem mellékesen a szerzői jogra is érvényes. Tehát a megoldás az lenne, hogy a kiadók és a jogvédő szervezetek inkább arra használják a hatalmas lobbi erejüket, hogy megindítsák a reformot a szerzői jogi rendszerben, ezzel utat nyitva a legális megoldásoknak, ami a befolyásukat nem is, de a bevételüket mindenképpen növelné.
Ezekkel együttesen érhetnénk el sikereket, ami alatt nem a fájlcsere teljes elpusztítását értem. A kutatómunkám során az is kiderült, hogy nem cél a torrentezés ellehetetlenítése, hiszen nagyon sok területen pozitív hatásai vannak az eladásokra (elég csak a koncertbevételekre, a lock-in-ra, illetve a hálózati hatásra gondolni). Továbbá több statisztika is bizonyítja, hogy a legjobb vásárlók pont azok közül kerülnek ki, akik rendszeresen élnek az illegális letöltési lehetőségekkel. A legfrissebb szerint Amerikában 30%-al több zenét vásárol az, aki használ valamilyen P2P szolgáltatást, mint az, aki nem (americanassembly.org, 2012).
Úgy gondolom tehát, hogy egészséges mértékben az illegális fájlcsere többet használ, mint árt. Versenyképes konkurenciát kell állítani az ilyen oldalakkal szemben, mind megoldások, mind a tartalmak minősége terén. Amíg bizonyos szereplők nem adják fel a rég bevált módszereiket, és amíg kalózként – bizonyos kivételektől eltekintve – sokkal jobb, minőségibb tartalmat kapnak az emberek – méghozzá villámgyorsan és globális elérhetőséggel, – addig nem lesz változás a trendekben. Olyan megbízható, feltörhetetlen technológiai megoldás, ami nem a tisztességes vásárlók helyzetét nehezíti meg, szerintem sosem lesz, így mindenképpen az üzleti és jogi kereteken kell változtatni, mert tudtommal azt még egyik release csapatnak sem sikerült feltörnie.
Budapesti Corvinus Egyetem
Gazdálkodástudományi Kar
Infokommunikációs tanszék
Az illegális fájlcsere forradalma
Készítette: Marlen Dániel
Gazdaságinformatikus szak
2012
Szakszeminárium-vezető: Polyák Gábor
A dokumentum (az irodalomjegyzékkel együtt) letölthető erről a linkről.

24 hozzászólás érkezett ehhez a poszthoz

  1. Profile photo of abissus

    Köszi a feltöltést, beleolvastam és úgy döntöttem, inkább letöltöm, mert ahhoz túl érdekes, hogy itt felületesen átolvassam. 😉

    Tetszik (0)
  2. Profile photo of Dániel Marlen

    Ha 10 év múlva miniszterelnök, vagy államfő leszek, lehet, hogy megbánom még ezt a napot. 😀
    Amúgy meg vendégem egy sörre, aki végigolvassa! Majd adom a linket, hogy honnan lehet letölteni. xD

    Tetszik (0)
  3. Profile photo of abissus

    Már el is mentettem pdf állományba! 😉

    Tetszik (0)
  4. Profile photo of Susi

    Köszönöm Dániel. Nagyon tetszett. Találtam benne egy betű elütést(egy szó t-vel végződött helyesen,a következő szó is t-vel kezdődött, helytelenül) 🙂 Ezt csak azért említem, mert tényleg végigolvastam és a tartalom igen magas színvonalán ez semmit sem csökkent.
    További sok sikert kívánok!

    Tetszik (0)
  5. Profile photo of mr G

    Köszönöm a megosztását 🙂
    Nagyon jó írás.

    Tetszik (0)
  6. Profile photo of Dániel Marlen

    Köszi szépen a dicséreteket! Nem pont a geek társadalom volt a célcsoportja a dogának, de örülök, hogy ennyi embernek tetszett. 🙂

    Tetszik (0)
  7. Profile photo of Szikla

    Szia.
    Mindebben tökéletesen igazad van ,remek a modelled,de.:
    Ameddig LÉTEZIK az ingyenes alternatíva(márpedig a példáidból is látszik,h kiirthatatlan)
    addíg nem életképes az egész.
    Csak abból indulok ki,h a nagyáruházak által kínált tejről(cseh stb…)tudjuk ,h köze nincs a tehénhez,mégis megvesszük,pedig mellette ott az igazi is,kétszer annyiért.
    Most itt van a kutyus elásva,ami egy elvághatatlan gordiuszi csomót jelent.
    A másik pedig az ,h MINDENKI elfelejti azt a nehezen elhanyagolható tényt,h az internetet is pénzé adják,itt nálunk nem is kevésért.
    Ugye nagyon sok hivatalos ügyet majdnem csak ott lehet elintézni,tehát pénzé,ami eddig ingyenes volt.
    Ezen az alapon márpedig jogot vindikál az előfizető arra,h tőccsön,mer ugye nem ingyé teszi-HANEM súlyos Forintokért…
    Aki gyorsan jó minőségben teszi az pedig nem is kevésért.
    Az a baj,h senki sem meri leírni a való IGAZ-at a dologgal kapcsolatban,mert a rendőrség elkobozza a szervereket,aztán munkaidő után hazamegy és elkezdi figyelni a 3D lapostévéjén a napközben letöltött friss cam-os filmet,amit ugye alig várt…,mert a médiaplayere nézhetővé konvertálja.Nem beszélve az 1TB-os vinyójáról,amire ugye bőven fér a Blue-Ray HD
    tartalmakból is…(Neten a vinyó és lejátszó kombó már 15-20K-ért beszerezhető)Nem részletezted a Dotcom urat aki tudjuk a Mega oldát újraélesztette,amit már világszerte elképzelni sem tudom hányan használhatnak,ugye?
    Kapásból hányat tudtok felsorolni a tartalomszolgáltatókból, az ingyenfilmek.com.-tól az XDA felhasználókig…
    Itt belép a képbe -tedd a szívedre a kezed- Don Quijote lovag úr is és folytathatnám még a sort tovább,tovább…
    Nos ez csak az én véleményem,nem kell elfogadni,de az igazság,meg az ördög is a részletekben lakozik,mint tudjuk és a hsz lezárásaképpen sok sikert a szélmalomharchoz,aminek az erdménye széles körben ismeretes…

    Tetszik (0)
  8. Profile photo of Lakkcipő

    … én is elolvastam és mivel antialkoholista vagyok a virtuális sörödért küldök egy virtuális hátba veregetést!
    Köszi, nekem tetszett! Mára tőlem is 5-öst kaptál!
    … mindemellett jó vitaindító cikk lehet belőle ha tovább rugózunk rajta!
    😀

    Tetszik (0)
  9. Profile photo of Gnor

    Ha nem leszek fáradt akkor tovább fogom olvasni. Addig is köszi a feltöltést!

    Az illegális fájlcseréről pedig csak annyit, hogy szép dolog vagy nem szép dolog, de sokkal jobbá teszi a világot. Ez egy olyan illegális tevékenység, mely kevesek érdekét sérti ahhoz képest amennyi ember fejlődését, ezáltal a világ jobb hellyé válását segíti elő. Szerintem nincs mégegy olyan törvénytelen dolog (talán a greenpeace bálnavadászat elleni akcióit kivéve) amely ennyire értékes lenne. A DC++ anno olyan szellemi forráshoz engedett közel, amely pótolhatatlan lett volna könyvtárból tévéből és az anyagi lehetőségeinkből.

    A károkozás mértéke ezzel szemben eltúlzott, ugyanis ha valakinek fizetnie kellene azért amit ingyen szerzett meg, (de az jogdíjas szellemi tulajdon volt) akkor az anyagi és akarati lehetőségeket tekintve, valósan csak töredékeket vásárolt volna meg a jelen készlet helyett. Ezáltal csak a töredéknek az ára az, ami valódi kár, eltekintve attól hogy a teljes készlet árát ki kéne fizetni.

    Ha én is a programozói, alkotói oldalon állnék, nyilván minél több bevételt szeretnék a munkámért, de így (feltételesen) hogy álltam a másik oldalon is, próbálnék a valós helyzethez alkalmazkodni.
    Erre sok példa létezik jelenleg is. Pl zeneletöltő áruházak, antivírus support szolgáltatás, élőzenei koncertek, EVM játékkiadások, Artisjust adó az adathordozókra, wargaming stb.

    Az internet sokak számára régen csak emailküldésről, hírek olvasgatásáról és persze a kommunikációról szólt. Ma ez kibővült a közösségi portálokkal, közösségi marháskodással, youtube-al, ügyintézéssel, multimédiával és információszerzéssel. ( A pornó alap hogy a kezdetektől megvan mindenkinek. 😀 )
    Viszont régen amikor még a 3G-s axelero volt a csúcs, a fájlcsere olyan értékes tartalmakat tett elérhetővé, amelyek a neten alig léteztek. Aki akkoriban az elite hub főablakában ökörködött és közben szedte le az infókat és mindazon pótolhatatlan anyagokat, amik ma fent vannak a böngészős interneten, az egy sokkal részletesebb és ámulatbaejtőbb képet láthatott a világról.
    Akkoriban nem volt minden fent a youtube-on, hogy mit hogyan kell de fent volt a DC++-on txt-ben és képekben.
    Temérdek zenei album, filmek, programok, leírások, játékok, kultúr anyag, minden hozzáférhető volt.
    És ami a legfontosabb!!!!!: Ez az információ már szűrt volt. Tömören. Mindenféle értéktelen szar, bulvárszenny, MLM, csalások, átverések és reklámok nélküli.
    Olyan volt mintha az eper leszedve, kosarakban halmokba rakva termett volna, szár nélkül. 🙂
    Örülök hogy nem tudják a mai napig kellő mértékben üldözni ezt.
    Az ellenséges felfogásról pedig csak annyit, hogy a haladó szellemű hozzáállás ma is jövedelmezőbb mint az ellenséges. Ezen új együttélő tendenciára van sok példa is mint fentebb említettem.

    Tetszik (0)

Szólj hozzá a cikkhez