Adatmentés “like a boss”

Rengeteg nagyszerű backup készítő alkalmazás van, sokuk képes online tárhelyre menteni, titkosítani és időzítve is dolgozni a háttérben, de valóban szükségünk ehhez külön programra?

Jómagam számtalan ilyen alkalmazást kipróbáltam és használtam elégedetten, de mivel szeretek kísérletezni, úgy döntöttem inkább egy sokkal “kockább” megoldást használok ezentúl és saját magam gondoskodok az adatmentésről. Természetesen nem kézzel fogom ezután sem másolgatni a Dropbox-ba a fájlokat – ahhoz túlságosan lusta vagyok -, de nem is fogok külső programot használni a feladathoz. Illetve csak egyet, de az amúgy is minden gépen megtalálható, mégpedig a WinRAR-t.

Amit egy jó backup programtól elvárunk, az többek között az, hogy tudjon tömörítve és jelszavazva menteni. A RAR mindkettőt tudja, így felesleges erre a célra még egy programmal terhelni a gépünket. Nézzük mire megyünk ennyivel…

Először is nem árt ha kicsit megbarátkozunk a parancssorral, ami a szerencsére még mindig megtalálható minden Windows-ban. A WinRAR nagyon jól irányítható parancssorból és ez kapóra fog jönni a továbbiakban, ugyanis batch fájlt fogunk készíteni, ami nem más, mint néhány DOS parancs egy speciális .bat kiterjesztésű szöveges fájlban elmentve. Kezdjünk is hozzá, a Jegyzettömbben hozzunk létre egy új fájlt, Backup.bat néven és írjuk bele a következő sort:

"C:\Program Files\WinRAR\WinRAR.exe" a -rr10p -m5 -ms -os -hpjelszo -r "teszt.rar" "D:/Új Mappa"

Ez az egy sor (igen, ez egyetlen sor, csak az oldal eltördeli, mert nem fér ki) még nem sokat tud, de valahol el kell kezdeni. A lényege, hogy betömöríti az “Új Mappa” nevű könyvtárat és “teszt.rar” néven elmenti. A paraméterekre nem térnék ki egyesével, akit érdekel a WinRAR súgójában megtalálja őket, mindössze a “-hp” kapcsolót emelném ki, amivel a jelszót beállítjuk, illetve a “-r”-t, aminek segítségével ha könyvtárat adunk meg, végigjárja annak tartalmát és minden benne lévő fájlt ment .

Hogy felhőbe tudjunk menteni, nem kell semmi mást tennünk, csak megadnunk a Dropbox, vagy Google Drive mappánkat a gépünkön. Ezek legalább egyike biztosan megtalálható mindenki gépen ugye. Tehát a célmappát módosítsuk ennek megfelelően. Nálam ez így néz ki:

"C:\Program Files\WinRAR\WinRAR.exe" a -rr10p -m5 -ms -os -hpjelszo -r "G:\Dokumentumok\Google Drive\teszt.rar" "D:/Új Mappa"

Miután a rar fájl bekerül a megfelelő mappába, az adott felhős tárhely szinkronizáló alkalmazása gondoskodni fog róla, hogy feltöltődjön, így ezzel nekünk már nem kell külön foglalkoznunk.

Nagyon jól haladunk, már tudunk jelszavazva tömöríteni és felhőbe menteni, lássuk mi van még…
Hogy egyszerűbb legyen a használata és ne kelljen minden menteni kívánt fájlra külön parancssort írnunk a későbbiekben, turbózzuk fel a batch fájlunkat paraméterezési lehetőséggel és adjuk hozzá a Windows helyi menüjéhez, hogy egy egyszerű jobbklikkel menthessük, amit arra érdemesnek találunk. Egészítsük ki a fájt a következő módon:

CHCP 1252
set WinRARhelye="C:\Program Files\WinRAR\WinRAR.exe"
set PSW=jelszo
set HOVA="G:\Dokumentumok\Google Drive\teszt.rar"
FOR %%A IN (%*) DO ( %WinRARhelye% a -rr10p -m5 -ms -os -hp%PSW% -r %HOVA% %%A )

Az első sor beállítja a karakterkódolást, hogy ékezetes fájlneveket is tudjunk fogadni paraméterként. A következő 3 sort csak a kényelmesebb használat miatt tettük bele, így egyszerűbben módosítható és átláthatóbb a kód. Az 5. sorban lecseréltük a fájlneveket az előző sorokban megadott változókra és bevezettünk egy FOR ciklust, ami végiglépked a paraméterként megadott fájlokon és egysével hozzáadja őket a rar-hoz. Bonyolult? Nem baj, nem kell érteni, csak használni, az pedig egyszerű, így történik:

backup.bat "X:/Fontos" "D:/másikfontosfájl.doc"

Ha ezt a parancsot lefuttatnánk, akkor a paraméterben megadott mappát és fájlt feldolgozná a .bat fájlocskánk, de még ennyit sem kell gépelnünk, mert a Windows helyi menüjébe illesztve mindez magtól megtörténik.

Készítsünk egy parancsikont a backup.bat fájlról és másoljuk a Windows SendTo mappájába. Hogyan? Mondom azt is 😉
Nyisd meg a Sajátgépe-et (vagy Számítógépe-et) és a címsorba írd be: “shell:sendto”, majd nyomj entert. Ebbe a mappába most húzd be jobbgombbal (nem ballal!) a backup.bat fájlt és a megjelenő kis menüben válaszd a “Parancsikon létrehozása itt” opciót.

2014-05-29_02-24-54

Ezek után ha jobbklikkelsz egy fájlon, megjelenik a “Küldés” menüben a backup.bat fájlunk. Hogy kicsit szebbé tegyünk, nevezzük át a parancsikont valami elfogadható névre, pl: “Mentés Backupba Most” és adjunk neki valami szép ikont is. Ilyesmi lesz a végeredmény:

2014-05-29_02-27-35

Ezzel viszont még nem vagyunk készen! Egy valamire való backup megoldásnak tudnia kell előre megadott lista alapján időzítve is menteni. Ehhez először kszítsünk egy új batch fájl-t, ami listába küldi a megadott fájlokat:

FOR %%A IN (%*) DO ( echo %%A >> "backup.lst" )

Ezt mentsük el, mondjuk AddToList.bat néven és hasonlóan az előzőhöz, tegyük be ezt is a Windows helyi menüjébe, hogy jobbklikkel küldhessük a menteni valókat a listába.

sdfasgdfgd

Ezzel egy szöveges fájlba (backup.lst) gyűjthetjük a menteni valókat, de még gondoskodnunk kell róla, hogy el is mentődjenek. Ehhez is írunk egy kis scriptet, BackupFromList.bat néven:

CHCP 1252
set WinRARhelye="C:\Program Files\WinRAR\WinRAR.exe"
set PSW=jelszo
set HOVA="teszt2.rar"
%WinRARhelye% a -rr10p -m5 -ms -os -hp%PSW% -r %HOVA% @backup.lst

Ha ezt elindítjuk, megtörténik a lista feldolgozása és minden ott szereplő fájl mentésre kerül. Na de ezt sem kézzel fogjuk indítani, mert még mindig lusták vagyunk, ezért rábízzuk a Windows Feladatütemezőre a dolgot.

2014-05-29_02-42-37

A StartMenüből indítsuk el a Feladatütemezőt

2014-05-29_02-44-04

Hozzunk létre egy új alapfeladatot

2014-05-29_02-45-13

Adjunk neki egy nevet

2014-05-29_02-45-41

Állítsuk be napi ütemezésre

2014-05-29_02-46-38

Adjuk meg hány órakor fusson naponta

2014-05-29_02-47-02

Jelöljük ki a “Program indítsa” opciót

2014-05-29_02-48-10

Tallózzuk be a BackupFromList.bat fájlunkat, majd mentsük a feladatot a “Befejezés”-re kattintva.

Ezzel el is készült a saját kis backup eszközünk, de persze mindig lehet rajta tovább finomítani, pl: készíthetnénk több helyre is egyszerre a mentést (ahogy illik), vagy adhatunk hozzá naplózási lehetőséget (log) is, hogy tudjuk mikor futott utoljára a mentés és milyen fájlokat mentett akkor. A végleges verzióban ezeket is megtaláljátok, ha letöltitek, csak majd ne felejtsétek el átírni a jelszót és a könyvtár elérési útvonalakat, mert az ugye mindenkinél más lesz.

Letöltés…

Még egy fontos megjegyzés a végére: a WinRAR helye 32 és 64 bites verziójú Windows-oknál eltér, úgyhogy azt is javítsátok a fájlokban magatoknak.

Ha bármi kérdésetek, észrevételetek van, jelezzétek kommentben, ill. azt is, hogy ti milyen funkciókkal egészítenétek ki esetleg még a csomagot.

Kapcsolódó hasznos linkek:

12 hozzászólás érkezett ehhez a poszthoz

  1. Profile photo of Hannibal

    Gondolom ha azt szeretném, hogy több helyre mentsen, akkor csak egyszerűen több útvonalat adok meg?

    Tetszik (1)
  2. Profile photo of DjHaro

    Nagyon jó cikk de volna egy kérdésem azt be tudom állítani hogy a winrar darabolja a becsomagolt fájlokat? Azaz több legyen ne csak egy

    Tetszik (0)
  3. Profile photo of Solarkiss

    winrart megnyitod, kiválasztod a fájlt, fent a Hozzáad ikonra katt, megjelenik egy ablak “Archívom neve és jellemzői”, azon balra alul Kötetnagyság, byte-ban, ott beállítod a rar darabok méretét, és a progi elkészíti a darabolt rart.

    Tetszik (0)
  4. Profile photo of Ueda

    Nagyon jó. A zpaq tömörítő (http://mattmahoney.net/dc/zpaq.html) használatát sikerült hozzáférhetővé tenni a helyi menüvel.

    Tetszik (0)

Szólj hozzá a cikkhez