CleanMem: A kevesebb több

A CleanMem egy olyan, igen hasznos ingyenes segédeszköz, ami módosítja a Windows rendszerek memória-felhasználási szokásait. Automatikusan figyeli, és a háttérben optimalizálja, hogy mi kerüljön a lemezre, és mi maradjon a memóriában.

A Windows XP halála után, nagyon sokan küzdenek a modern rendszereken memória hiánnyal. Általában addig nincs probléma, ameddig nem telik meg a fizikai memória. Amikor ez bekövetkezik, egyből megérezzük, hogy a merevlemez a szűk keresztmetszet a teljesítmény terén, ugyanis veszettül lapozni próbál a rendszer, hogy a programok elférjenek. Ez általában olyan szintű lassulással jár, hogy a rendszer másodpercekre, sokszor percekre is használhatatlanná válik.

A Windows Vista/7 más prioritások szerint használja a memóriát mint anno a Windows XP. Ez teljesen szubjektív, hogy melyik volt a jobb, a lényeg, hogy kevés memóriával szívás van. Mindegy milyen rendszer is fut rajta, lehet az Linux vagy OSX-is.

Nem létezik csodaszer

Gondolom a legtöbb, kicsit hozzáértőbb felhasználó már a cikk elején gondolta, hogy ismét egy fizetett hirdetést olvashat (Pedig nem!-a szerz.), mert eddig minden memória „tisztító” alkalmazás kamunak bizonyult. Ez igaz is (Mármint, hogy kamu az összes.-a szerz.), egyszerűen kevés az 1GB manapság. Szóval én magam is azt ajánlom, hogy ahelyett hogy ilyenekre költenénk a drága pénzt, inkább gyűjtögessünk memóriára, böngésszük a használt börzéket, mert ha még szeretnénk használni a gépet a mindennapokban 2 GB alatt inkább időpazarlás, mint hatékony felhasználás. Itt jön képbe a:

Cleanmem

A Cleanmem ugyanis ingyenes! Ráadásul nem használ semmiféle külsős algoritmust, magával a Windows beépített API-jaival operál. Ahelyett hogy mindenféle turkálást és módosítást végezne a munkaterületen, inkább megkéri a Windows-t hogy végezze el a piszkos munkát. A Windows elvégzi a RAM trimmelését, ezért nem fogunk látni egyetlen összeomlást, és kiszámíthatatlan lassulást/újratöltődést sem. Magyarul, nem dolgozik a Windows ellen!

Néhány dolgot azért nem árt tisztázni:

  • A Cleanmem nem csodaszer. Megpróbálja csökkenteni a kilapozott memória nagyságát, így csökken a lemezhasználat. Jótékonyan hat az SSD élettartamára is.
  • Nem szabad radikális sebességnövekedésre számítani. Ez főleg a kisembereknek szól, akiknek nincs sok pénze memóriára, és azzal kell főzniük amik van.
  • A Cleanmem-től nem lesz gyorsabb a rendszered. Csak kevesebbet fog darálni a lemez, amikor lehetséges, és ezzel próbál erőforrásokat spórolni.
  • Segít csökkenteni a memória szivárgásokat. Sok alkalmazás hanyagul van optimalizálva, és feleslegesen nagy memóriát használ, aminek néha a fele is elég lenne. Jótékonyan hat, a kemény 3D játékok futtatása közben is, mert mindig van hely az új tartalmaknak a memóriában, nem kell kilapoznia másokat amitől néha szaggatásokat tapasztalhatsz.
Értem én hogy gázolajos, de mivel megy?

A Cleanmem alapesetben 15 percenként fut, amit a Windows feladatütemezője vezérel. Az én általam sokat dicsőített „Set it and Forget it” felfogásban készült. Beállítod egyszer és kész. Ez nem azt jelenti, hogy nincsenek komolyabb beállításai, vannak éppen neki, de nincs értelme szívni vele, amúgy is a Pró verzióban találhatóak, amiért meg elvekből sem adunk pénzt, ahogy fent tisztáztuk.

Telepítés után a CleanMem settings elindításával lehet beélesíteni a programot.

01

Elvileg, 4 egyszerű lépésben beállítható, hogy őszintén szóljak elég bénán van megoldva, ugyanis ez az egész kattintatós mizéria elfért volna 1 oldalon is. Olyan varázsló szerű lett, ami engem kifejezetten zavar a cikkírásban mert 5 képet kell berakni 1 helyett. #Firtsworldproblems

03

Itt adhatjuk meg, hogy takarítsa-e a fájloknak fenntartott gyorsítótárat. Alapesetben ez ki van kapcsolva, de érdemes bekapcsolni. Igaz így 15 perc után már nem fog villámgyorsan beölteni a kedvenc játékunk, de legalább tisztaság lesz. Sok RAM-mal megáldott gépeken hagyjuk kikapcsolva! Kattintsunk a Next-re.04
Itt lehet kiválasztani, hogy mely folyamatokat szeretnénk tisztán tartani. Igazából elég egyszerű a választás. Mindet!!44!4 jöhet ismét a Next.

05

Itt jön a dolog csalafinta része, aki itt egyből a Finish-re kattint, az szépen kilép a programból. Elég bénán lett megoldva, ugyanis most kézzel kell telepíteni a feladatütemezőbe a cuccot. Szóval klikk az install-ra. Várjuk meg míg lefut, és csak utána kattintsunk a Finish-re, amivel képünk a konfiguráló felületről.

A programhoz jár egy memória monitor, és egy táv-megfigyelő eszköz is, amire nem szeretnék szót ejteni, ugyanis tök feleslegesek. Nagyjából be is állítottuk a programot, ami mostantól teljesen némán végzi a dolgát. A régi gépemen használva nagyjából 30%-kal növekedett a szabad memória indítás után, ami szerintem elég komoly eredmény. Érezhetően használhatóbb lett.

Néhány tipp

A CleanMem legjobb pajtása a ProcessLasso nevű alkalmazás, ami pedig a CPU prioritásait módosítja valós időben. Segítségével még simábbá tehető a rendszer futása. Egyébként abban is van, egy ehhez hasonló funkció, de azt nem lehet ilyen részletesen beállítani. Az ingyenes verziója is tökéletes munkát végez. Továbbá ajánlom, hogy 12% felett mindig töredezettség-mentesítsünk MyDefrag havi rendszerlemez módjával, azzal is csökken a szűk keresztmetszet. Nem árt, ha van egy erős, de takarékos védelmi szoftver is kéznél. A Cleanmem-ről már korábban tettem említést ebben a cikkemben, ezen kívül van még néhány fortély lassú gépekhez is.

42 hozzászólás érkezett ehhez a poszthoz

  1. Profile photo of otony

    Hát,ez nagyon jó cikk lett. Nameless 🙂

    Köszönöm és már le is töltöm 🙂

    Tetszik (2)
  2. Profile photo of Tompika777

    Csatlakozom az előttem szólóhoz,valóban jó 😉 .

    Tetszik (2)
  3. Profile photo of
    chicharito

    Szia Nameless! Ez a kis program jó lehet olyan notebookhoz, amiben 4 gb ram van, de a merevlemeze eléggé lassúcska?

    Tetszik (1)
  4. Profile photo of AST

    Nekem se ártana ez. Vettem én már annyi vinyót az összes gyártótól, de mindegyik meghal egy év alatt, 2 hónap alatt meg már darál. Régen drágábbak voltak, de sokkal jobbak is.

    Tetszik (2)
  5. Profile photo of

    Megcsináltam az általad javasolt beállításokat egy win8-on ! 😀

    Azóta mindössze 4-500 megát eszik csak a kicsike! 😛

    Köszönöm! 🙂

    Tetszik (3)
  6. Profile photo of Szala-i

    Én is használom már a Windows 7 vérfrissítése cikked óta és nem bántam meg 🙂

    Tetszik (3)
  7. Egész jó.10-12%- a memóriafelhasználás.

    Tetszik (2)
  8. Profile photo of Lakkcipő

    Sziasztok!
    Köszönöm a cikket és a progit is!
    Feltelepítettem, műxik rendesen!
    😀

    Tetszik (1)
  9. Profile photo of Vilmaboy

    windows 8al működik ez a progi? Ez a progi hasznos azoknak is akik “sok” memóriából gazdálkodnak (6-8Gb), vagy tipikusan azoknak jó, akik kevéssel?

    Csoki1978 említ valami beállításokat win8-on. Mik voltak ezek pontosan?

    Tetszik (0)
  10. Profile photo of Locky

    8 giga ram + hdd-nál is van ennek értelme?
    Vagy itt már jobb ha inkább nem nyúlok hozzá?

    Tetszik (0)
  11. Profile photo of dodeskaden

    Nagyszerű , de sehol nem látom hogy futna , lehet hogy valamit rosszul értettem ? Lefutott a setting ahogy le van irva , és a feladatkezelőben nézve nyomát sem látom . Ennek igy kell lennie ?? Pláne ha ujra inditáskor ujra kell inditani , konfigurálni ?? Hol lehet látni mit is csinál , ne azt mond hogy ott van a saját monitora , azon látszik a beállitások utáni meglehetős memo használat csökkenés , de utána sehol nincs nyoma hogy bármit is csinálna a háttérben . Persze ha ennek igy kell lennie az jó de vki magyarázza már meg 🙁

    Tetszik (0)
  12. Profile photo of dodeskaden

    Nézem , majd kiesik a szemem , de ezt én nem látom , igaz h ez egy 7-es , de ettől még ezt látnom kéne . A monitort bekapcsoltam , az látszik is , de hol lehet ezen bármit is állitani , hogy pl. eggyütt induljon a rendszerrel …stb 🙁

    Tetszik (0)
  13. Profile photo of Tompika777

    @dodeskaden Dupla klikk a system tray ikonra,és aztán a General,a Monitor Settings és az Advanced Monitor fülekre kattintva tudod testre szabni,ahogy @merlyn is írta,ott van,hogy akarod e a win-nel együtt indítani,milyen memória használtságnál fusson,időzített feladat módosítása,stb. 😉

    Tetszik (0)
  14. Profile photo of dodeskaden

    Köszi ! Egyébbként ezt is megtaláltam , csak azt a táblát nem találom amit Alveus mutatott . Én azt hittem , hogy itt csak a monitor kinézetét és müködését lehet testre szabni , ezek szerint az egész programét 🙂 Köszi mégegyszer !

    Tetszik (0)
  15. Profile photo of gyurma174

    Szia!
    Most akkor igazából ez xp-re nem is jó csak win7/8 -ra?

    Tetszik (0)
  16. Profile photo of gyurma174

    Óh elnézést kiszúrta a szemem fent hogy ott van köszönöm!

    Tetszik (0)
  17. Profile photo of kar

    Eddig ez a legjobb program ajánló. Gratula!!!

    Tetszik (1)
  18. Profile photo of Chummer Mistachuck

    Nagyon jó a program. Nálam 8 giga ram van, mégis látom értelmét.

    Tetszik (0)
  19. Profile photo of thom88122626

    Sziasztok.

    Az normális, hogy telepítés után miután kikapcsoltam a számítógépet többé már nem indul el a program a Windows betöltése után? Nem jelenik meg a kis panel a tálcán. Attól dolgozik? Esetleg meg kell nyitni?

    Tetszik (0)

Szólj hozzá a cikkhez