Megérkezett a Windows Technical Preview harmadik frissítése

Máris elérkeztük a Windows 10 előzetesének harmadik és egyben idei utolsó frissítéséhez. A build 9879 a szokásos módon a gépház (PC settings) Preview builds menüpontja alatt érhető el, azok számára, akik telepítették a Windows 10 kipróbálásra szánt verzióját és a “Fast” (gyors) frissítési ütemet választották.

Download preview

A rendszerben ezúttal is számos újdonság kapott helyet, például a többujjas gesztusvezérlés, amit már be is mutattunk, vagy hogy ezentúl a File Explorer Home fülére is pinnelhetünk ikonokat, de vegyük sorra egyesével miket kapunk pontosan:

Új opciók

Ezentúl lehetőségünk nyílik megszabadulni a tálcán elhelyezkedő Task View és Search ikonoktól, melyek közül az utóbbi jelenlegi, kezdetleges állapotában úgyis csak feleslegesen foglalja a helyet.

taskbar_hide_buttons

Új animációk

Az ablakok tálcára helyezése és vissza, új animációt kapott, ami már nem akadozik úgy, mint a korábbi kiadásokban.

Hamburger

A Charms Bar-t leváltó Charms gomb, ami az ablakok bal felső sarkában három pöttyel volt jelölve a korábbi build-ekben, ezentúl egy “hamburger” ikon-t (három vonal) kapott.

windowed-dialog

Popup

A felugró értesítések, melyek a Modern UI stílusában keret nélkül jelentek meg eddig, mostantól rendes ablakként ugranak fel, így jobban illeszkednek az asztal többi eleméhez.

OneDrive

A OneDrive számos új beállítási lehetőséget kapott, többek között kikapcsolhatjuk az automatikus indulását is. Emellett gyökeres változás, hogy ezentúl nem jelennek meg a placeholder-ként (helyőrző) a OneDrive mappában, amik offline nem lennének elérhetőek. Immár beállíthatjuk a szelektív szinkronizációt, így amit látunk az valóban a gépünkön lesz és nem ér meglepetés, ha netkapcsolat nélkül egy ikonra kattintunk. A Selective Sync megoldással beállíthatjuk, hogy csak bizonyos mappákat, vagy a teljes OneDrive mappánkat szinkronizálja a rendszer.

onedrive

Internet Explorer

Az IE frissítését csak a felhasználók 10%-nak küldi el a Microsoft, a szerencsések megtudják milyen az új Edge renderelő és visszajelzést küldhetnek róla.

MKV támogatás

Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, a rendszer ezentúl natívan támogatja az MKV fájlokat, így a Media Player-el mindenféle külön kodek telepítése nélkül lejátszatóak lesznek és előnézeti képet is tud róluk generálni a fájlkezelő.

Ikonok

A szemfülesek néhány új ikont is felfedezhetnek:

new_icons

Insider Hub

A rendszerbe bekerült egy új Insider Hub nevű alkalmazás is, ami a visszajelzések és a Windows Insider programmal kapcsolatos hírek és információk gyűjtőhelye lesz. A program nincs rögzítve a Startmenüben, vagy a Start képernyőre így magunknak kell rákeresni. Miután egyszer elindítottuk, rendszeres értesítéseket kapunk az újdonságokról.

ISO

Az új frissítéssel ellátott rendszer ISO formájában is elérhető lesz hamarosan, egy időben azzal, ahogy a “Slow” frissítési ütem is megkapja a 9879-es build-et, tehát aki még nem telepítette a Windows 10 előzetesét, nem kell majd nulláról kezdenie az egész frissítési procedúrát ha be szeretne szállni a tesztelésbe.

Windows Technical Preview Build 9879 Enterprise 32 bit Angol

Letöltés

Windows Technical Preview Build 9879 Enterprise 64 bit Angol

Letöltés

62 hozzászólás érkezett ehhez a poszthoz

  1. Profile photo of abissus

    A fentieken túl új mappaikonok jelentek meg, új az accu ikon és állapotjelzővel van ellátva, új a sreenshots icon, új felhasználói csoport jelent meg új ikonokkal…stb. a többi használat közben derül ki. 🙂




    Új Smiley ikon az IE jobb felső sarkában…

    …ami a lenti észrevételt jelenti. 🙂

    Insider Hub..

    …Start menüben elhelyezve

    …a Vezérlőpultban megszünt az Action Center, helyette Security and Maintenance került…

    Tetszik (2)
  2. Profile photo of vfo

    Teljesen problémamentesen föltelepült az előzőre.

    Tetszik (0)
  3. Profile photo of Dante

    Örülök hogy az a két ikon eltüntethető lett a tálcáról, mert engem irritált, mivelhogy sosem használnám.
    Ami a multimédiát illeti, a legtöbben úgyis telepítenek kodeket vagy valamilyen lejátszót, inkább DVD és BD támogatással látnák el a Media Player-t.

    Tetszik (0)
  4. Profile photo of HUN SUB

    Nos most végzett a gép + jött egy frissítés is rögtön – újra megjelent a vízjel (levettem Spico-val ) újrarakta az illesztőket onnan tudom ,hogy az nvidia single monitor beállítását multiple re állította) szerintem gyorsabb ugyanolyan erőforrások birtokában mint 8.1 (mellette fut) . Kérdés : nem férek hozzá az One Drive beállításában ,hogy kivegyem a pipát a windows-al való együttes indulás elöl – módszer vagy 5let? Érdekes a skype ha csempéről indítom csak microsoft fiókkal hajlandó belépni (nincs más fiókkal való belépés lehetősége) ha asztalról vagy tálcáról az meg működik ahogy kell. Ez szerintem indokolatlan arcosság a fejlesztőktől. A pláne az benne ,hogy a csempén induló Skype engedélyt kér a kamera és mikrofonhoz mikor az asztali társa már régen azzal megy LOL-

    Tetszik (0)
  5. Profile photo of HUN SUB

    Angol (értem miért ) a kínai és a portugál viszont tisztán csak + kereskedelmi okként jöhet szóba. Bár sem játékot sem pld office 2013-at nem raktam rá ( így nem teszteltem) de már ebben a változatban is jegelendőek az ISO-k nehéz napokra. Szerintem a 8.1 felhasználók előbb fognak ugrani a 10 re (2015 május) “bizonyos feltételek között” 🙂 mint a 7 és az xp felhasználók mert egyszerűen egyszerűsíteni azaz minimum pót segédprogram mentesíteni akarják a start menüt annak kinézete és képességei okán . Fogalmam sincs mennyit tud még a TP a rendszer stabilitási biztonság terén de itt is csak annak növelése lehetett a cél.

    Tetszik (0)
  6. Profile photo of Alucard

    Nos nem szoktam de most kicsit hisztiznék a W 10 9879 kapcsán. Valahol leírtam, hogy tegnapelőtt sikerült végre aktiválnom a 9860-ast, nos az éjjel lejött 9879 felülírta és megint aktiválatlan. 🙁 Próbáltam aktiválni, de kiírta, hogy most nem megy próbáljam később. Ezt írta ki folyamatosan eddig is a régire, ott végül az volt a megoldás, hogy kikapcsoltam a Panda antivírust és egyből lehetett aktiválni. Gondoltam most is ez lesz a megoldás és ekkor ért az első meglepetés. Eltűnt a Panda ikonja a Rezidens programok közül. Nézem a Program Files mappában és nincs ott az installált programok között. A W 10 letörölte szó nélkül? A Start menüben ott a mappája viszont tök üresen érdekes módon az üres mappát nem lehet törölni. Megpróbáltam a letöltött programot újratelepíteni, de leáll a telepítéssel és valami kompatibilitásról vakerál. (olykor erőst érzem az angol nyelv hiányát) Nem volna semmi gondom a Defenderrel HA megjelenne a működését jelző ikon a rezidens programok között, de még nem jöttem rá, hogy hogyan lehetne erre rávenni.

    Tetszik (0)
  7. Profile photo of vfo

    Lehet, hogy csak friss telepítéssel lesz jó. 🙁 Nekem simán lejött az új és rátelepült a régire, igaz csak a gyári Defender van rajta.

    Tetszik (0)
  8. Profile photo of Heller

    A “külsős” vírusirtót nekem is eltávolította. Ki is írta, hogy ha nem engedélyezem az eltávolítást, akkor a frissítés leáll. 360 volt fent ekkor…, mindegy vagy felteszem utólag, vagy marad a defender…annyira mindegy nekem…

    Tetszik (0)
  9. Profile photo of Heller

    Nekem sincs ott az óra mellett. De azon filózom, hogy a 8-8.1 nél ott volt-e.
    Nem “eltűnt” ez a funkció? Emlékszem a zöld kis házacskára, de elég régen nem láttam..
    De ha megjeleníthető, vagy esetleg Neked ott volt, akkor elnézést. 🙂

    Tetszik (0)
  10. Profile photo of Alucard

    a 8.1-nél tuti ott volt csak a 10-nél spórolták le.

    Tetszik (0)
  11. Profile photo of dodeskaden

    Windows Technical Preview Build 9879
    Mi most az aktuális kulcs telepitékor ? ha kéri egyálltalán 😉

    Tetszik (0)
  12. Profile photo of Aveoman

    Nekem meg az a gondom, hogy letöltötte, installálta, újra indította, és semmi változás. Folyamatosan instalt ír az új builds verzió ellenőrzésnél. Nálam Nod32 8-as verzió van fenn ami nem tűnt el. 9860 alatt telepítettem, és akkor nyafogott a Nod, hogy a külső behatolás védelem nem aktív.

    Tetszik (0)
    • Profile photo of Aveoman

      Most kaptam egy hibaüzenetet, ami után visszaállt a régi builds verzióra. 0x1900101-0x20017! Újrainduláskor kifagy a gép restart után indul el. Mivel a gépen van más partíción oprendszer, és nem jön be a boot manager, lehet ez az ok? 8.1-re találtam ilyen hibakódot, de ez sem mondott nekem semmit. Esetleg a Nod vagy a Catalist miatt lehet gond? :O

      Tetszik (0)
      • Profile photo of senkialfonz

        Egy nagyon fontos dolgot valószínűleg nem néztél. Ez egy minusz alfa rendszer jelenleg.Érdemes külön lemezre önállóan telepíteni.Nekm van egy öregecske 80 gigás samsungom,azt egyedül hagytam a gépbe,a többinek nyemu áram 🙂 Feltelepül minden vissza, és indítom (nálam f12) a saját lemezéről.Semmi galiba 🙂

        Tetszik (0)
      • Profile photo of Aveoman

        Közben sikerült a telepítés, boot-nál sokáig várni kellett, amit tévesen fagyásnak hittem.
        Viszont “Error code: 0x8007007B” kapok, és a fenti kulccsal sem működik az aktiválás, ez miért van?

        Tetszik (0)
      • Profile photo of Aveoman

        Közben előkerestem azt, amivel az előző build-t aktiváltam, az jó nekem úgy látszik! Ha valakinek ugyan ez a gondja próbálja ezzel a kulccsal: PBHCJ-Q2NYD-2PX34-T2TD6-233PK

        Tetszik (0)
    • Profile photo of Dante

      Az Eset nem kompatibilis a TP-vel, ezért nem működik a Behatolásmegelőző-rendszer és az RTM verzióig nem is lesz kompatibilis.

      Tetszik (0)
  13. Profile photo of Aveoman

    Hogyan lehet az OneDriver-t lekapcsolni, hogy ne induljon? A cikkben szereplő beállítást nem tudtam előcsalni….

    Tetszik (0)
  14. Profile photo of Aveoman

    Illetve nem tudom más tapasztalta e, a billentyűzetemen a Num Lock nem világít, más oprendszernél (7-8.1) működik. frissítés után lett ilyen…

    Tetszik (0)
  15. Profile photo of Aveoman

    Nem tudom ki játszik BF3-t, de nálam frissítés után nem tudok játszani, ki dob Punkbuster hiba miatt a szerver, pedig frissítettem, illetve előző Build alatt tudtam játszani….

    Tetszik (0)
  16. Profile photo of Alvin76

    Sziasztok,

    nem tudom hogy miért? de a PC settings nem nyílik meg, ha a keresőbe beírom hogy windows update settings, ezt a hibaüzenetet írja:

    Tetszik (0)
  17. Profile photo of Vidra

    Én élesbe raktam fel a 9879-et és utána a Panda Cloud Antivírus FREE-t! Azonnal kilőtte a Defender-t és szépen bazsevál a gépemen!

    Tetszik (0)
  18. Profile photo of mfercso

    tszta telepitést lehet vele csinálni vagy a meglévöt frissiteni kell bocs a kérdésért de régen telepitettem a win10premet és még 9860build van a gépen ami ugyan nem lassult de esedékes lenne felrakni az újat

    Tetszik (0)
  19. Profile photo of Gildoth

    Nekem 9860build volt a laptopomon és online frissítettem 9879build-re. Szépen fut fagyás nélkül, vírusirtó csak a beépített Defender van rajta. Eddig nem okozott semmi gubancot, leszámítva, hogy az explorer (tálca) és a Start menü néha megadja magát és az ikonok eltűnnek, de ha Task Managerben újraindítom, akkor helyre jön. Pár órára legalább is, azután újra meghülyül. Egyes alkalmazások, például online rádió kikapcsol, azaz elnémul, ha leteszem tálcára.

    Tetszik (0)
  20. Profile photo of Gildoth

    Jah… One Drive automatikus indulását csak úgy lehet kikapcsolni, ha már bekapcsoltad. Alap esetben nem lehet kivenni a pipát. Na ez vicces. 😀

    Tetszik (0)
  21. Profile photo of Aveoman

    Az új mappa ikonok nálam nem minden mappánál új, másnál is ilyen? Tudom ez csak desing, csak kérdem…..

    Tetszik (0)
  22. Profile photo of windows15

    Sziasztok! 🙂 akkor ez egy oprendszer? vagy csak egy update?

    Tetszik (0)
  23. Profile photo of Aveoman

    Összeugrott a start menüm. Ez mitől lehet?

    Tetszik (0)
  24. Profile photo of Lamer

    Hol lehet kikapcsolni a OneDrive-ot? Sehol nem találatam.

    Tetszik (0)
  25. Üdv mindenkinek.Ismerkedem a rendszerrel.Tetszik, bár több problémám is van,amely miatt kérném a segítségeteket.A Sony Vaio laptopom/nem mai darab de szeretem/ nem akar működni a külső vga kimenet. A laptop típusa:PCG-6Q1M ha van ötlet. Dualcore 1.8Ghz,2Gb ram.Köszönöm!

    Tetszik (0)

Szólj hozzá a cikkhez