Teszt: O&O Defrag 18 Professional Edition

Mostanában kezdem újra felfedezni magamnak a német szoftvereket. Ez az új hóbortom vezettet az O&O Defrag kipróbálásához. A német szoftverekről azt kell tudni, hogy általában legszigorúbb adatvédelmi szabályoknak is megfelelnek, jól átgondoltak, általában unalmas kezelőfelülettel rendelkeznek, és erőforrás felhasználásuk is relatíve hatékony. Egyszóval olyan németesek.

Körítés

Az O&O Defrag sem kivétel, le sem tagadhatja, hogy német. Kezelőfelülete, ha akarna, se lehetne divatos. Aki látott már töredezettségmentesítő programot, az nagyjából már ösztönösen kezelni tudja. Felülete sokkal egyszerűbb, mint például a PerfectDisk gui-ja. A programban nagyon tetszett, hogy alapból tökéletesre hangolták, és az általam olvasott eddig legjobb súgót sikerült összeállítani. Lényegre törő, és olyan információkat is tartalmaz, amit gyakran elfelejtenek a konkurensei. Ha eddig nem tudtál semmit a témáról, a végére teljesen korrepetálnak.

01

Funkciók

A program funkciók terén sem szégyenkezhet. A gyártó szerint mindent tartalmaz, amit egy professzionális teljesítménynövelő szoftvertől elvárhatunk. Ahogy tapasztaltam a mindennapok során, ez így is van. Örvendetes, hogy még az általános felhasználók is futtathatnak töredezettség mentesítést, ha a rendszergazda erre engedélyt ad. A program első telepítésekor a QuickStart funkcióval bekonfigurálhatjuk, mi a legjobb számunkra. Általában nincs szükség további állítgatásra. A Start fülön egyetlen gombbal minden meghajtót az ajánlott beállításokkal töredezettség mentesíthetünk. Telepítés után, a program magától is teszi a dolgát a háttérben, de kézzel is elindíthatjuk. Én a kézi utat választottam. Ezen a fülön hozhatunk létre különböző ütemezett feladatokat, és részletes jelentéseket is készíthetünk.
Az Extras fülön ellenőrizhetjük a fájlrendszer integritását újraindítás nélkül. A Determine File Pozition segítségével megtudhatjuk, hogy melyik fájl fizikailag hol helyezkedik el a lemezen. A Custler Inspector pedig megmutatja, mi van a kijelölt cellában. A TRIM parancsot szerintem nem kell bemutatni senkinek, akinek SSD-je van. A program különlegessége, hogy olyan rendszereken is képes TRIM parancsot küldeni, ahol valamilyen oknál fogva nem működik automatikusan. A WIPE free space pedig adatvédelmi szempontból fontos, a szabad területet írja felül, hogy a törölt fájlokat ne lehessen visszaállítani. Van még virtuális meghajtó optimalizálás, és távvezérlés is.
Az Options fülön beállíthatunk néhány kényelmi funkciót, például induláskor automatikusan analizáljon-e a program, vagy mi történjen a folyamat végén.

02

A Settings menüpont alatt érhetjük el a program mélyebb beállításait. Nem kell nagyon bonyolult dologra számítani, ugyanis próbálták minél egyszerűbbre szabni a programot. Beállíthatjuk, hogy csak a kifogástalan meghajtókat töredezettség mentesítse, vagy hogyan viselkedjen, ha több merevlemez is van a gépünkben.
Boot Time Defrag segítségével betöltés közben is töredezettség-mentesíthetjük a meghajtókat. Nekem nagyon tetszett ez a funkció, mert sokkal hatékonyabbnak tűnt, mint a konkurensei, nem csak néhány előre megadott fájlt próbált optimalizálni, hanem mindent, amit csak lehet. Az ActivityMonitor segítségével megadhatjuk, hogy milyen körülmények között induljon az automatikus optimalizálás.

Módok

STEALTH: Kis erőforrás igény. Rendszeres használatra ajánlott. Hatalmas 4TB+ lemezek számára is ajánlott, 3 millió vagy több fájl esetén is. (Első használatra, automatikus használatra)
SPACE: Nagyon töredezett meghajtók számára ajánlott, a művelet végén egyesíti a szabad területet. 1TB területig ez is ideális. 100000 fájlig ajánlott. (Első használatra, automatikus használatra)

COMPLETE/Access Az olvasási sebesség maximalizálására. (Minden rendszer számára)
COMPLETE/Modified Az írási sebesség optimalizálására.(Főleg szervereknek)
COMPLETE/Name Fájlnév szerint rakja sorrendbe, de csak olyan meghajtókon érdemes használni ahol viszonylag kevés módosítás történik, és nagyon hosszadalmas mire végez. Ez is az olvasási sebességet optimalizálja. Sok hely kell neki, és minden futtatáskor az egészet újra rendezi. (Csak speciális esetben ajánlott. A boot időt is minimalizálhatja.)

Ezek alapján érdemes kiválasztani a legmegfelelőbbet az ütemezésekhez, ha további gondokat okoz a töredezettség.

Teljesítmény

A program viszonylag gyorsan dolgozik. A PerfectDisk-nél mindenképpen gyorsabban. Ez a program is egy saját algoritmust használ a további töredezettség minimalizálására, valósidejű IO átirányítás nélkül próbálja optimalizálni az írást. Ez azzal jár, hogy a kevesebb erőforrással is hatékony munkát végezhet a program. A régebbi gépen is észrevétlenül működhet, és a lehető legkevesebb adat mozgatásával történik az optimalizálás. Ez jótékonyan hat a lemez élettartamára, és villámgyors működést jelent, ha egyszer elvégeztük a teljes optimalizálást. Az első futtatás után, elvileg nincs szükség többé kézzel töredezettségmentesíteni. Ezt egyelőre nem tudom megerősíteni, sem cáfolni, még folyik a tesztelés, de eddig nagyon biztató.

Töredezettség szintek
  • Kevesebb, mint 2%: Szinte fölöslegesen tökéletes állapot.
  • 2-5%: A rendszermeghajtók még elfogadható állapota.
  • 6-10%: Az adatmeghajtók még elfogadható állapota.
  • 11-20%: A meghajtók sebessége már lehet, hogy nem kielégítő, ajánlott optimalizálni.
  • 20% Fölött: A fájlrendszer teljesítménye nagyban csökkenhet, érdemes optimalizációt futtatni.
Ajánlások

Az O&O szerint érdemes rendszeresen töredezettségmentesíteni, de nem mindegy hogyan.

  • Gamereknek inkább a kézi és a képernyőkímélő alatt végzett optimalizáció ajánlott.
  • Otthoni, privát felhasználásra inkább az automatikus módszert érdemes alkalmazni.
  • Munkára inkább a képernyőkímélő alatt érdemes optimalizálni.
  • Videókkal való munkánál, és a folyamatos merevlemez használat esetén, a kézi optimalizáció a legcélravezetőbb.
  • Szervereknél, pedig a tervezett karbantartást ajánlott alkalmazni.
  • Nekünk, halandóknak ajánlott a gyári beállításokat használni, ugyanis főleg erre optimalizálták a programot.
Verdikt

Az O&O Defrag tökéletes egyensúlyt teremt a teljesítmény és a funkciók között. A MyDefrag-hoz hasonló teljesítményt nyújt, a PerfectDisk funkcionalitásával. A program ügyes kialakításának köszönhetően, különösen ajánlott a használata az összes támogatott Windows rendszer alatt. Nem tartalmaz olyan buktatókat, mint a Diskeeper, vagy Perfect Disk. Nem követel folyamatos CPU erőforrásokat az írási műveletekhez, és nem okoz kiszámíthatatlan lassulásokat. Összességében ezt a szoftvert tartom az ésszerű választásnak, ha valaki érzékeny a lemezek teljesítményére. Minden képességű és tudású felhasználó számára ajánlott. Véleményem szerint, jelenleg ez az egyik legjobb felhasználóbarát töredezettségmentesítő a piacon.
9.1/10 DW Pont

57 hozzászólás érkezett ehhez a poszthoz

  1. Profile photo of kabala

    Azok akik a teszt alapján kedvet kaptak a program kipróbálásához/használatához, azok a LETÖLTÉS -ek között megtalálják.

    Tetszik (1)
  2. Profile photo of 4hellcat

    Nem szeretem az O&O Defrag-ot, még windows xp-m volt amikor használtam vagy 2-er, aztán összeomlott miatta a rendszer, soha többet nem használtam! Ma már a windows Deragot használom elég az, meg a ccleanert takarításnak, tökéletesen elég! 🙂

    Tetszik (0)
  3. Profile photo of astek86

    SSD-n érdemes futtatni valamit a kép alapján vagy ez hibátlan?

    Tetszik (0)
    • Profile photo of Tamás Durgó

      Szerintem ssd alatt fölösleges, mivel mindegyik adatot ugyanolyan gyorsan éri el.

      Tetszik (1)
    • Profile photo of Nameless

      SSD-t soha nem szabad töredezettség-mentesíteni, még akkor se ha a világ összes programja szerint 100% a töredezettség. Ugyanis az SSD ahogy a nevéből is kiderül, szilárd test meghajtó (nem tartalmaz mechanikus alkatrészeket). Ez azt jelenti, hogy az adatok elérése az első és az utolsó adatblokkon szinte azonos sebességgel történik. Ebből következik, hogy semmilyen előnyt nem jelent(maximum becsaphatjuk magunkat) ha minden fájl egy-darabban és sorrendben van.

      Ez idáig nem is lenne gond, mivel az SSD-k korlátozott írási ciklust viselnek el, a töredezettség-mentesítéssel magunktól vesszük el az értékes élettartamot, és feleslegesen csökkentjük a lemez élettartamát.

      Az SSD-k esetén a TRIM művelet a javasolt, ahol a rendszer vagy hardver saját vezérlője kijelöli a törölt blokkokat és ténylegesen is törli azok tartalmát, hogy a lemez írási sebessége maximális maradjon. Más optimalizációra nincs is szükség. Néhány gyártónak elég komoly kis vezérlőszoftvere van, ahol más optimalizációkat is alkalmazhatunk, de nagy általánosságban a TRIM a legfontosabb optimalizációs mód.

      Tetszik (0)
  4. Profile photo of SWAT

    Nagyon jó program. Még annyit tennék hozzá, hogy a ZitySoft jóvoltából még magyarítása is elérhető.

    Tetszik (0)
  5. Profile photo of SWAT

    Zity minden új verzióhoz készít magyarítást. Azt nem néztem, hogy a legfrissebbhez kész van-e.

    Tetszik (0)
  6. Profile photo of astek86

    Akkor annyit csináljak max, hogy futtassam le a trimet vagy hagyjam az winre? Ja meg nekem melyik feladat kell ha azt szeretném, hogy gyorsan töltse be a gameket d meghajtóról? Mert látom, hogy van 5 művelet de nem tudom melyik gyorsít a betöltésen.

    Tetszik (1)
    • Profile photo of Nameless

      Köszönöm a kérdést, így alaposan utána járhattam. Frissítettem a cikket is.
      STEALTH: Kis erőforrás igény. Rendszeres használatra ajánlott. Hatalmas 4TB+ lemezek számára is ajánlott, 3 millió vagy több fájl esetén is.
      SPACE: Nagyon töredezett meghajtók számára ajánlott, a művelet végén egyesíti a szabad területet. 1TB területig ez is ideális. 100000 fájlig ajánlott.

      COMPLETE/Access van az olvasási sebesség maximalizálására. (Minden rendszer számára)
      COMPLETE/Modified az írási sebesség optimalizálására.(Főleg szervereknek)
      COMPLETE/Name pedig fájlnév szerint rakja sorrendbe, de csak olyan meghajtókon érdemes használni ahol viszonylag kevés módosítás történik, és nagyon hosszadalmas mire végez. Ez is az olvasási sebességet optimalizálja. Sok hely kell neki, és minden futtatáskor az egészet újra rendezi. Csak speciális esetben ajánlott.

      Én a COMPLETE/Access módot használnám ha nagyon muszáj, ha sokat játszol HDD-ről, de gyári Optimize all is elég.

      Az SSD-vel kapcsoltban pedig kövesd a gyártó utasításait. Legyen úgy konfigurálva a BIOS és a rendszer ahogy azt a gyártó kívánja. Ha kaptál hozzá telepíthető ellenőrző programot akkor használd azt, és nézd meg milyen javaslatokat tesz, és hogy a TRIM parancs is működik-e. Mást nem kell tenned, csak néha hagyni a gépet üresjáratban, hogy legyen ideje karbantartani.

      Tetszik (0)
    • Profile photo of ProGamer

      A trimet engedélyezd, és hagyd útána a winre, a d meghajtó feltételezem merev lemez, ami nem ugyanaz mint egy SSD, szóval az nem olyan gyorsan működik. Ha azt akarod, hogy gyorsan induljanak a programok, akkor az adott programot amit gyorsan szeretnél, hogy induljon az SSD-re kell telepítened.

      Trim engedélyezése Windows alatt, Windows 7-en teszteltem:

      Először is, a BIOS-ban állítsd át a SATA vezérlőt AHCI módra, utána amikor bejelentkeztél, nyis egy rendszergazdai parancssort, és írt be ezt a parancsot:
      fsutil behavior query disabledeletenotify
      Most kapsz egy értéket, ha az 0, akkor a TRIM már eleve engedélíezve van, és működik.
      Ha az érték 1, akkor be kell kapcsolni ezzel a parancsal: fsutil behavior set disabledeletenotify 0, majd újraindítod a gépet, és készen is vagy.

      Forrás: http://prohardver.hu/teszt/mindent_az_ssd-krol/ssd_beuzemelese_trim_parancs_beallitasa.html

      Üdv, ProGamer

      Tetszik (0)
  7. Profile photo of Monk

    A teljesség igénye nélkül, a magyar nyelvet előnyben részesítők (köztük én is) részére:
    http://osztott.com/qfKe/

    (A Zityisoft oldaláról.)

    Tetszik (1)
  8. Profile photo of Monk

    A kabala által linkelt LETÖLTÉS-ben ugyanez van.
    Azért köszi!

    A Perfect Disk és e között a választás szintén a kinek a pap kinek a papné kategória?
    Még egy kérdés: ez is indul win-nel, mint a PD? Ilyen opciót ugyanis nem találtam a beállításokban.

    Tetszik (0)
  9. Profile photo of harcos

    Oksa na én pont most az egyszer nem a kabala linkét töltöttem le!
    Kinek a pap kinek a papné? Nekem a lánya!XD.
    Igen ez is indul a win-el!
    Amit én nem szeretek az hogy nem lehet kikapcsolni a frissítés keresését vagyis azt én nem találom benne!
    Magyarul ha frissítés érhető majd el állandóan zaklat a jobb sarokban bekapcsolásnál!
    Win 10-n szépen muzsikál!

    Tetszik (0)
  10. Profile photo of dirty.ata

    Hálás köszönet a munkádért. Gyerekkoromban – 1995 tájt – kísértetiesen hasonló képei voltak a Norton Disc Doctor-nak. …Mostanság elegendő az 1% körüli töredezettség megtartásához a Windows beépített lemezkarbantartója – NEKEM. Ez persze nem szint, hiszen én legfeljebb néhány száz megát, vagy legfeljebb 1-2 gigát “forgalmazok” a vinyón naponta, átlagosan. 🙂

    Tetszik (1)
  11. Profile photo of Greenebola

    Regisztrálj, vagy lépj be a tartalom megtekintéséhez!

    Tetszik (0)
  12. Profile photo of Jax

    Valahogy programon belül lehet állítani, hogy ne induljon automatikusan illetve ne figyelje a merevlemezeket folyton? Nekem elég ha fél éve lefuttatom és még akkor is jó a hdd-k állapota.

    Tetszik (0)
  13. Profile photo of zserrbo

    Ez a Dinamikus kiosztás optimalizálása mire való? A magyar verziót raktam fel, nekem az option alatt a szabad hely törlése alatt van.

    Tetszik (0)
  14. Profile photo of zserrbo

    Bekapcsoltam a zonák testreszabását, azóta 3 új töredezettségmentesítési opció jött elő. Nem ért váratlanul, mert láttam a felhasználói kézikönyvben, de az igen is meglepett, hogy onnantól fogva nem lehetett visszaállítani. Nem találtam sem gyári beállításokat, nem segített a Revo uninstaller, se a CCleaner, se az, hogy minden mappát kitöröltem, aminek O&O volt a neve (TC-vel rákeresve). Ha feltelepítettem ismét, minden ugyanúgy maradt nem felejtette el a beállításokat. Régen használtam már ezt a progit, de most nagyot csalódtam benne.

    Tetszik (1)
  15. Profile photo of FIRE

    Személy szerint nekem egyáltalán nem jött be csak lassabb lett a gépem “COMPLETE/Access” használtam. A perfectdisc után újra szépen gyors lett. Az nagyon jó

    Tetszik (0)
  16. Profile photo of FIRE

    Sziasztok mégis szeretném használni a programot de hol találtatok magyarítást a 18-ashoz mert csak a 17 és régebbiekhez van. Szeretnék egy linket egy jól működő magyarításért mely kompatibilis az itten letölthetőhöz.

    A maximális olvasási sebességhez akkor a melyikkel mert a leírás rosszul írja. Fentebb írtam a bajomat.

    Tetszik (0)
  17. Profile photo of FIRE

    Magyarítás van de a maximális olvasási sebességhez melyikkel? Mert NEM “COMPLETE/Access” hanem a “COMPLETE/Modified”! Olvastam a leírását (angol). Jól olvastam?

    Tetszik (0)
  18. Profile photo of FIRE

    https://mega.co.nz/#!VFYVXKhS!FTmtok_qy9nFeJCe9Dt4dtoUhwMPk1fiVyrLGMxcd_Q

    a program telepítő is benne van én együtt szeretem tartani őket de a magyarítás is benne van.

    !(64-bit)!

    Tetszik (0)
  19. Profile photo of Dani7

    Sziasztok!

    Azt szeretném megkérdezni hogy hogyan lehetne beállítani az értesítési területen lévő O&O Defrag ikont hogy alapból rendszergazdaként fusson ha rákattintok ?

    Tetszik (0)
  20. Profile photo of seneca07

    Sziasztok, az enyém német, de nem találom hogyan lehet angolosítani.Tudnátok ebben segíteni? Néztem a beállításokat,de nem jöttem rá.Előre is köszönöm és mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok!

    Tetszik (0)
  21. Profile photo of astek86

    Most akkor melyik gyorsítja az olvasást? Mert a program súgójába a Complete/Access-t írja.

    Tetszik (0)
  22. Profile photo of Pite

    Üdvözlet a csapatnak!
    Látom itt valaki már törölt az osztott com-ról. Én is szeretnék, de nem tudom hogyan kell.
    Tudna valaki segíteni? Köszönet.

    Tetszik (0)
  23. Profile photo of Norby007

    Nekem olyan gondom lenne, hogy amikor munkára bírom a programot akkor zabálja a helyet a merevlemezen!!! Mikor megálítom akkor marad a felzabált hely. Már alig van gb-om!!! Ezen hogy tudnék segíteni?

    Tetszik (0)
  24. Profile photo of Norby007


    Ez mi? Van kb 4-5 ilyen a program szerint kb 200-250 gb eltünt a merevlemezről amiket itt jelez. Hogyan törölhetem?

    Tetszik (0)
  25. Profile photo of john

    Hálózati adattárolókra (NAS) meghajtókra is működik a optimalizálás? Ezek tudtommal valamilyen spec Linux-os oprendszerűek, Win7 alól érem el. Köszönöm!

    Tetszik (0)

Szólj hozzá a cikkhez