Újraindult az Insider program, tölthető a Windows 10 build 10525 [frissült!]

Újraindult a Windows Insider program, így végre újabb előzetes kiadásokat tesztelhetünk. A Windows 10 Július 29-i megjelenése óta ez az első build annak ellenére, hogy már három nagyobb frissítőcsomag is érkezett a rendszerhez, amit a korábbi ígéretek szerint rajtunk, insider-eken kellett volna először kipróbálnia a Microsoftnak. A részvételünk nélkül kiküldött csomagok nem is sikerültek hibamentesre, többeknek okoztak végtelen újraindulásokat és egyéb gondokat. Ezentúl talán máshogy lesz…

A Windows 10 legnagyobb előnye és egyben Achilles-sarka a folyamatos frissítésekben rejlik, az Insider program sokat segíthet, hogy az előbbi érvényesüljön. A felhasználók rendszerbe vetett bizalmát megingathatja egy teszteletlenül kiküldött, hibás frissítés – főleg ha az kötelező jellegű.

Az új előzetes build már a Threshold 2 (TH2) fejlesztési ágból származik és jó-néhány újdonságot tartogat:

Memóriakezelési: A rendszer ezentúl igyekszik elkerülni a lapozófájl használatát, ehelyett a kevésbé használt adatokat tömörítve tárolja a RAM-ban. Ezzel a munka a lassú lemezműveletekről a gyorsabb memóriába helyeződik át. A feladatkezelőben emiatt a “System process” látszólag nagyobb memóriafogyasztást jelezhet.

Újra alapból telepítve érkezik a Windows Feedback app, amit a Microsoft a végleges verzió megjelenése előtt a háttérbe kényszerített.

Frissített színválaszték: A Gépház > Személyre szabás > Színek útvonalon találjuk az újdonságot ami végre színt hoz az ablakok fejlécére is!

Color-Option-751x1024

A rendszer hibáit sem titkolja a vállalat, a bejelentésben megemlíti, hogy a Mobil Hotspot funkció nem működik, ahogy a Movies & TV app is csak egy frissítés után üzemel majd rendesen.

A nyelvi csomagok csak a hétvége felé lesznek elérhetőek az új kiadáshoz!

Az előzetes build telepítéséhez csatlakozni kell az Insider Programhoz, majd a Gépházban engedélyezzük a build-ek fogadását az alábbi módon:

2015-08-18_21-14-03

Ezek után állítsuk be a Fast ring-et, hogy megkapjuk a legfrissebb build-et:

2015-08-18_21-28-25

Innentől már csak várnunk kell, hogy a Windows Update felajánlja a frissítést:

2015-08-19_04-30-25

Update#1 (2015.08.19): Újdonság a korábbiakhoz képest, hogy mostantól már csak az eredeti, aktivált rendszerek vehetnek részt az Insider programban.

Update#2 (2015.08.21): Már elérhetőek a nyelvi csomagok, de a magyar nincs köztük! Ha ez így marad, akkor nyugtázhatjuk, hogy a mi nyelvünkön nem lesz inszájderkedés :/

139 hozzászólás érkezett ehhez a poszthoz

  1. Profile photo of Zorro

    Ez azt jelenti, hogy aki a Windows 10 10240-es Pro buildet tisztán telepítette, valamint türelmetlensége miatt, hogy a jobb alsó sarokban jelezte neki a szoftver, hogy aktiválatlan, és ezt a problémár at alapvetően mennyiségi liszenszelésre való KMS-sel oldotta meg, aminek érvényessége csak 180 nap, annak az Insider Program mau “újraindulásáig” kellett volna csak várnia,é s minden következmény nélkül beszálhatott volna a tesztelésbe, hogy nem kellett volna azon aggódnia, hogy olyan példányt futtat, ami kiírja egy vízhelben, hogy hivatalosan nem aktivált? Esetleg ezt a kérdést csak a jövő dönti majd el?

    Tetszik (0)
  2. Profile photo of siriq

    Nekem most nincs kedvem telepiteni. Majd kesobb. Van mas dolga is az embernek.

    Tetszik (0)
  3. Profile photo of gergeoux

    “A nyelvi csomagok csak a hétvége felé lesznek elérhetőek az új kiadáshoz!” >> Ha magyar a megjelenítési nyelv, akkor csak hétvégén fogja letölteni a TH2 buildet?

    Tetszik (0)
  4. Profile photo of lempi

    Sziasztok!
    Részt vettem én is az insider programban, és aktiváltam a rendszert az itt fellelhető kódokkal. Így használtam a gépet a megjelenés után vagy két hétig. Ezután windows 7-et raktam a gépre amit hivatalos kóddal aktiváltam és le is frissítettem windows 10-re. Mindkettőt ugyan azzal a fiókkal és névvel használom. A kérdésem az lenne hogy ha újra telepítem a windows 10-et akkor a melyik windows 10 fog aktiválódni?

    Tetszik (0)
    • Profile photo of Cartman

      Hogy hogy melyik? Ha Win10-et telepítesz, akkor a Win10 fog aktiválódni.

      Tetszik (1)
      • Profile photo of knor1982

        Gondolom ugyan az a helyzete mint nekem: Insider programban résztvevőként megkaptam a Win10 PRO-t (igen, máig aktivált állapotban van, pedig mikor megjelent az RTM kikapcsoltam a bennfentes programot, és így elvileg el kellett volna veszítenem) Egyébként a gépemre van jogtiszta, megvásárolt Windows 8.1 home premium változatom, amiből viszont a 10-esnek csak a HOME változata járna. De egyszer még mindenképpen újrateszem majd a gépemre a 8.1-et, hogy a saját windowsom kulcsa is átforduljon 10-esbe. És ekkor jön a kérdés: ha ezek után telepítem majd tiszta telepítéssel a 10-et, melyiket lesz hajlandó aktiválni, a pro-t vagy a home-ot? Vagy mindkettőt?

        Tetszik (0)
      • Profile photo of kicsibaba

        De mi lesz akkor, ha valaki Ő később gépet cserél és új gépre szeretné feltelepíteni a WIN10-et ?
        Ugyanúgy regisztrált lesz ?

        Tetszik (0)
      • Profile photo of knor1982

        KICSIBABA: ha OEM változatról frissített akkor nem is lehet új gépen regisztrált, mivel azt nem lehet akkor sem új gépre átvinni, ha a “régiről” le is törölnéd. De ez mindig is így volt. Aki egy windowst annak “életciklusán” (értsd: ameddig ő azt szeretné használni) belül mindig a legújabb gépén szeretné használni, annak dobozos változatot kell vásárolnia jóval többért mint az OEM-et. De a dobozost is csak egy gépen használhatja egyszerre.

        Tetszik (0)
  5. Profile photo of AntiVirusMan

    Nem nem jön le Fast-on ez a a Threshold 2 (TH2)…! Haragszanak rám? 😀

    Tetszik (0)
  6. Profile photo of pimi

    A Media Creation Tool-al vajon melyik build jönne le? Ti. Windows Insider-ben újra azt kínálja letöltésre, nem a build-et.

    Tetszik (0)
  7. Profile photo of Máté

    Virtuálisan folytatom az inszájdereskedést, de először működjön jól a kész rendszer…

    Tetszik (0)
  8. Profile photo of vfo

    Én is már alig vártam, hogy megjelenjen a végleges és válthassak 8.1-ről, mert napi munkához használván nem túl praktikus az inszájdereskedés. Majd ha megjelenik a következő frissítés, ami a mostani Insider végleges változata lesz, akkor telepíteni fogom. Mindazonáltal sok sikert kívánok a kísérletező atyafiaknak 🙂

    Tetszik (0)
  9. Profile photo of siriq

    Hiba nelkul fel ment, igazabol meg nem volt idom tesztelni.

    Tetszik (0)
  10. Profile photo of attila szentvolgyi

    Akkor ezt csak a jövő héten lehet magyarítani,ha jól értem?

    Tetszik (0)
  11. Profile photo of Tóth Jani

    Engem az érdekelne hogy akkor ez most milyen?
    Az a csinálok egy OLD könyvtárat és újrahúzom az egész rendszert, vagy csak egy halom frissítés egyben amit a meglévő rendszerben szétdobál?

    Tetszik (0)
  12. Profile photo of Cartman

    Ez így elég érdekes együtt 😀 Mi lesz, amikor lejár a preview build? Nem mintha meg akarnám várni.

    Tetszik (1)
    • Profile photo of etele70

      Iszom a fröccsöm, olvasom a megjegyzéseket, jókat mosolygom ezeken, és akkor látom Cartman képernyőképét. Ezután szembesültem önmagammal is… az ezelőtti Build-nél ez nem így volt…

      Tetszik (0)
      • Profile photo of etele70

        Újra önmagamnak válaszolok:
        A laptopomon, az első partíción jogtiszta, aktivált W_7 Prof. található, majd a másik partíción w_10.
        Hetek óta a W_10-et használtam napi szinten, most elindítottam a w_7-et, rákattintottam a Winfos 10 beszerzésére, és legnagyobb megdöbbenésre a következő képernyő fogadott…
        …számomra ez nagyon érdekes, hiszen élesben, napi szinten használom ugyanazon a vason a w_10-et……….

        Tetszik (0)
      • Profile photo of etele70

        Kezdek berágni! Nem akarom kihagyni az előző hozzászólásomhoz tartozó képernyő képet, miszerint a rozoga ATI Xpress 1100 kártya kifogástalanul elfogadta a driver-ét, és jól működik a w_10-en.
        Akkor miért írja a w_7, hogy nem lehet (gyártói hiba miatt) w_10-re frissíteni.
        Ezzel a MS szembe köpte önmagát!
        Jobban jártam mikor DOS 6.22-t telepítettem pár napja.
        Nosztalgia…kék képernyő, fehér karakterek,…sárga folyamatjelző csík…3+1db 1.44 MB-os mágneslemez…

        Tetszik (0)
    • Profile photo of Aveoman

      Mert pont itt volt írva, hogy aki marad tesztelőnek, annak kötelező frissíteni, mert a build-nek limitje lesz és le fog járni. Íme, szerintem ez az! Ha jól emlékszem használhatatlan lesz a rendszer? (ebben nem vagyok biztos..)

      Tetszik (0)
      • Profile photo of Aveoman

        Mert pont itt volt írva, hogy aki marad tesztelőnek, annak kötelező frissíteni, mert a build-nek limitje lesz és le fog járni. Íme, szerintem ez az! Ha jól emlékszem használhatatlan lesz a rendszer? (ebben nem vagyok biztos..)
        Közben megtaláltam (Cartman pont te írtad a cikket, bár ez a harmadik módosításban van leírva):
        “A Windows Insider programban részvevők valóban ingyen használhatják a rendszert a végleges verzió megjelenése után is (ahogy eredetileg is írtuk), de továbbra is telepíteniük kell a frissítésként érkező újabb és újabb előzetes kiadásokat, vagyis továbbra is tesztelők maradnak. Ha valaki úgy döntene, hogy kiszáll a Insider programból és nem kívánja telepíteni az újabb buildeket, akkor elveszti a rendszer használatának jogosultságát.”

        Mégis ingyen lesz a Windows 10 a tesztelőknek? [frissítve #3]
        http://dirtywindows.hu/2015/06/22/megis-ingyen-lesz-a-windows-10-a-teszteloknek/

        Tetszik (0)
      • Profile photo of Cartman

        @aveoman igen de az a tisztán insider-es telepítésekre vonatkozott, most pedig egy rendesen, véglegesen aktivált rendszerről beszélünk. A kettő nekem nem ugyanaz. Egy ilyennek nem kellene lejárnia.

        Tetszik (1)
      • Profile photo of attila szentvolgyi

        Azért az csoda,hogy az Insider programban való részvételt egy időlimites cuccal “hálálják” meg…….

        Tetszik (0)
  13. Profile photo of

    Mindent be/átállítottam USA-ra. nem jelez SEMMI frissítést az égegyadta világon, pedig nyomkodom veszettül

    Tetszik (0)
  14. Profile photo of apropenz

    Nálam is aktív a rendszer, de a kezdés gomb szürke, nem müködik

    Tetszik (0)
  15. Profile photo of stehenics istván

    Kis kérdésem lenne,ha frissítem a rendszerem windows 10 pro 10525-re, a meglévő adataim és telepített programjaim használhatóak lesznek a későbbiekben?

    Tetszik (0)
  16. Profile photo of Aveoman

    Szerintem igen, bár most jön le a frissítés, nincs nálam telepítve! De eddig így volt, most is így van, szerintem!
    Csak akkor veszik el minden, ha tiszta telepítést csinálsz letöltött iso-ból! Illetve lehet kompatibilitási probléma, de nem volt jellemző!

    Tetszik (0)
  17. Profile photo of stehenics istván

    Köszönöm az infó-t 🙂 További szép napot 🙂

    Tetszik (0)
  18. Profile photo of Szedit

    Úgy látszik nem szeret engem.
    Aktivált Windows, minden egyéb frissítés fenn, Fast Ring de egyáltalán nem ajánlja fel. Sem magyarul sem akkor amikor mindent átnyomok US-re. 🙁

    Tetszik (0)
  19. Profile photo of El Bandi

    Mielőtt telepíteném az új buildet, a beépített biztonsági mentést használnám. Be lehet csapni, hogy pen drive-ra mentsen (32GB NTFS ) pedig van hely? Illetve a beépített window-os DVD író sebességét nem tudom beállítani, nem szereti a lemez ha 16x-an írom. Sokat rontottam…3 lemezen elférne a rendszer. Tudom a választ vegyek olyat amit csak 4x-sebességgel lehet csak írni…De a 16x ból van egy szekérrel. Néróval lehet beállítani az írási sebességet, de a beépített nem ad ilyen esélyt.

    Tetszik (0)
  20. Profile photo of Aveoman

    Nekem 99%-ná (96% beállításoknál) kifagyott majd folyamatos újraindulásba kezdett. Ezért a letöltött hivatalos végleges verziót telepítettem, és nem aktiváltam a tesztelést, kíváncsi vagyok aktív marad e.

    Tetszik (0)
  21. Profile photo of tommy006

    Sziasztok!
    Nálam február óta nem volt reinstall, azóta megy a Win10 tökéletesen, mindig frissítettem, amint lehetett. Ma lejött ez a legújabb build, nálam is átállította a nyelvet. Megjegyezném, hogy az ablakok átszínezése GUSZTUSTALAN, szerintem csak ezért pl. nem érné meg feltelepíteni. De hát ez egy előzetes, valószínűleg nem hagyják, h ilyen gagyi leszek a későbbiekben is.
    FONTOS: Nálam a Chrome béta volt feltelepítve, mikor frissült a rendszer. Szerintem az új kiadás kiakasztotta a beta Chrome-ot, ugyanis azóta egyetlen weboldalt sem képes betölteni, de még pl. a sima Settings-et sem, a profilból sem tudok kijelentkezni, és ugyanezt csinálja inkognító módban. Pár napot adok ezért az Edge-nek, azzal nincsen semmi baj.
    Jó tesztelést!
    Üdv

    Tetszik (0)
  22. Profile photo of tommy006

    Sziasztok!
    Nálam február óta nem volt reinstall, azóta megy a Win10 tökéletesen, mindig frissítettem, amint lehetett. Ma lejött ez a legújabb build, nálam is átállította a nyelvet. Megjegyezném, hogy az ablakok átszínezése GUSZTUSTALAN, szerintem csak ezért pl. nem érné meg feltelepíteni. De hát ez egy előzetes, valószínűleg nem hagyják, h ilyen gagyi legyen a későbbiekben is.
    FONTOS: Nálam a Chrome béta volt feltelepítve, mikor frissült a rendszer. Szerintem az új kiadás kiakasztotta a beta Chrome-ot, ugyanis azóta egyetlen weboldalt sem képes betölteni, de még pl. a sima Settings-et sem, a profilból sem tudok kijelentkezni, és ugyanezt csinálja inkognító módban. Pár napot adok ezért az Edge-nek, azzal nincsen semmi baj.
    Jó tesztelést!
    Üdv

    Tetszik (0)
  23. Profile photo of retroid

    Most akkor a magyar rendszerre hétvégén lehet úgy telepíteni, hogy magyar is maradjon?

    Tetszik (0)
  24. Profile photo of geos

    én is insider ként nyüstölöm a WIN 10 10240-es verziót. honnan tudom megállapítani , hogy insider maradtam . . hiába állítom be a frissitést . újra indit és kész.

    Tetszik (0)
  25. Profile photo of Aveoman

    Ha a update képedet megnézed, azon is látod, hogy a programban vagy, hisz a “gomb” felirata szerint, ha rányomsz, akkor lépsz ki!

    Tetszik (0)
  26. Profile photo of knor1982

    telepítés után közölte, hogy eltávolította a Bitdefender IS-t. Visza sem lehet tenni, merthogy nem kompatibilis vele. (a W10 RTM-en pedig eddig működött kiválóan..)

    Tetszik (0)
  27. Profile photo of geos

    és mi történik ha az 10525-ös isot bootolom akkor mi történik?

    Tetszik (0)
  28. Profile photo of Dilikutya

    Üdv!

    Akinek nincs jogtiszta win10-e az nem is vehet részt az insider programban? Én még annó insiderként kaptam kulcsot, akkor azzal be se tudom majd aktiválni?

    Tetszik (0)
  29. Profile photo of Snail

    Sziasztok!
    Felraktam a TH2 buildet, előtte aktiválva volt a rendszer, most az írja ki, hogy nincs aktiválva … és aktiválásra hibát jelez …
    Esetleg hogy lehetne aktiválni, product key cserével?
    Előre is köszi.
    Üdv.

    Tetszik (0)
  30. Profile photo of George Macika

    Home ISO változat nincs az Insider buildből (10525)? Mert a laptopon most normál Home van, nem szeretném túlbonyolítani.

    Tetszik (0)
  31. Profile photo of KoLaMan

    “Update#1 (2015.08.19): Újdonság a korábbiakhoz képest, hogy mostantól már csak az eredeti, aktivált rendszerek vehetnek részt az Insider programban.”
    Most ez komoly, és végleges?
    Arról volt szó, hogy aki insiderként hajlandó elviselni a kötelezően települő frissítéseket, az legálisan ingyen használhatja a win10-et.
    Ez most megszünt? Már bocsánat, de ki olyan hülye, hogy a megvett és legális(an frissített) rendszerére kérjen teszt/előzetes frissítéseket – INGYEN (hiszen a rendszere enélkül is legális, tehát SEMMIT nem kap cserébe).
    Most hagyjuk a loaderes, vagy kms féle aktiválásokat. Egy most új géppel induló naiv, becsületes egyszeri ürge, nem tud ingyenesen insiderként telepíteni?
    Ha ez így van, és véglegesen így van (amit egyelőre nem hiszek), akkor tényleg mehetnek a búsba az Ms marketingesei, és mostantól egy szavukat sem hiszem.

    Tetszik (0)
  32. Profile photo of geos

    hát ezen a sok teorián nem tudok eligazodni. nekem egy win 10 10240 pro 64 hu fut . tartósan aktiválva. én is mint teszt üzem tesztelgettem az insidereket.

    és most ilyen a státuszom . tudok insider ként tovább működni ? és hogyen oldjam meg

    Tetszik (0)
  33. Profile photo of geos

    hát akkor itt van . kérdés még mindig , hogy tudom tovább folytatni az insider build programokat ?

    Tetszik (0)
  34. Profile photo of Nagymelák

    10525 x64 pro-ra sikerült már Magyar nyelvet varázsolni valakinek,egyáltalán elérhető már hozzá?

    Tetszik (0)
  35. Profile photo of George Macika

    Nekem meghülyült a winfos Update, azt írja Naprakész, mikor 2 fontos frissítés nem települt és nem látja az Insider buildet se (10525)

    Tetszik (0)
  36. Profile photo of bika

    Tennék fel egy hülye kérdést és bocsi a tudatlanságomért. Miért mi vagyunk a legutolsók akik megkapják vagy nem kapják meg a magyarítást a rendszerhez. Pénz kérdés vagy ilyen nehéz a magyar nyelv???

    Tetszik (0)
  37. Profile photo of atk

    Üdv! megpróbáltam mindent… angolra varázsoltam a jogtiszta win8.1-ről aktivált win10-et, csatlakoztam szépen az Insiderhez, ahol eddig is voltam, dee nem jön a 10525.. pedig vártam is, szóval letöltöm innen:
    http://microsoft-news.com/download-windows-10-build-10525-iso/

    Tetszik (0)
  38. Profile photo of endrush

    Nekem se nagyon akarja megtalálni de nem annyira sürgös ha feldobja letöltöm a frissitést ha nem akkor nem a többi frisitést egyfojtába letölti!

    Tetszik (0)
  39. Profile photo of Almeida

    “Újdonság a korábbiakhoz képest, hogy mostantól már csak az eredeti, aktivált rendszerek vehetnek részt az Insider programban.”
    Nost akkor ezt úgy kell érteni hogy innestől kezdve úgy megy hogy az eredeti aktivált RTM-en (amire frissítettem a 8.1-et) kell bekapcsolni az Insider buildeket?
    Mert ami Insiderként jött le 10240 az még fennt van de hiába kerestetek vele frissítéseket egyszerűen nem találja.

    Tetszik (0)
  40. Profile photo of Mercurio

    Úgy fest, hogy kimaradok ebből a buildből, mert még mindig nem találja a Windows Update. Ami azért elég nonszensz, tekintve, hogy sok itt jelenlévőhöz hasonlóan a legelső naptól Insider vagyok, aktív visszajelzéssel, az összes eddigi build és az rtm feltelepítésével, stb.

    Tetszik (0)
  41. Profile photo of pimi

    Mondjuk nem nagy üzlet – hacsak nincsenek benne óriási zseniális innovációk – egy tartósan aktivált rendszert lecserélni egy időkorlátosra, pusztán a sport kedvéért.

    Tetszik (0)
  42. Profile photo of pimi

    Nem is értem, miért kellett újrakezdeni ezt a build módszert, elegendő lett volna a frissítéseket ketté osztani insiderre és általánosra.

    Tetszik (0)
  43. Profile photo of Vidra

    A 240-hez volt magyar nyelvi fájl itt az oldalon. Azt, nem tudjátok, hogy hova lett, mert nem találom?

    Tetszik (0)
  44. Profile photo of Cartman

    Elvileg dual-boot-ban fel lehet tenni tisztán is, olyan gépre amin már fut(ott) aktivált win10 és akkor aktivált lesz ez is. Így nem kell “becserélni” az aktivált RTM verziónkat egy előzetes build-re.

    Tetszik (0)
  45. Profile photo of hugabi

    Az olvasottak hatására, még időben kijelentkeztem az insider programból. Jelenleg stabil és nagyon jól használható a Windows 10. A tesztelést inkább hagyom a ráérőknek!

    Tetszik (0)
  46. Profile photo of HUN SUB

    ‘de a magyar nincs köztük! Ha ez így marad, akkor nyugtázhatjuk, hogy a mi nyelvünkön nem lesz inszájderkedés :/’ Nos számomra csak annyi a további kérdés az új 10525-ös verzió a RAM műveletek megváltoztatásával gyorsabbá vált mint a 10240-es ?? A kérdésem mögött igazán a windows 10 rendszerkövetelmények határán általam eddig telepített “idősb” eszközök eltérő viselkedésének furcsasága áll.

    Tetszik (0)
    • Profile photo of George Macika

      Én arra tippelnék, hogy ha sok RAM van a gépben, akkor növekszik a rendszer sebessége, nálam ez kizárt, mert 2 giga van csak ebben a laposban, az meg ilyesmire édeskevés. Majd az asztali gépen 8 gigáján kipróbálom a Pro angol insidert. (Úgyis ráfér már a 10122-es build után némi frissülés…)

      Tetszik (0)
      • Profile photo of George Macika

        Kissé lomhán, de 30 perc alatt frissült az Insider és végre engem is a 10525 felirat fogad alul a sarokban. Minden zökkenő nélkül ment a dolog, minden beállítás, minden progi ott van ahol az előző buildben hagytam. Még a magyar klaviatúra is ugyanúgy be van állítva. megnézem a nekem kritikus progik ugyanúgy műxenek-e, mint eddig.

        Tetszik (0)
  47. Profile photo of Arthur Beer

    Nekem nem talál frissítést! Mit csinálhattam szarul?:D

    Tetszik (0)
  48. Profile photo of Tibi

    Valaki léci segítsen be vannak állítva a hogy jöhetnek a buildek de 24.-e van és még mindig nincs semmi. Előre is köszi! 😀

    Tetszik (0)
  49. Profile photo of csabastv

    Volt olyan, akinek a végleges verzió frissült a 10525 -re és nem az insider build 10240 ?
    Nekem a végleges 10240 van fent, nincs is vízjelem. Viszont nem jön a 10525.
    Eddig minden insider build jött rendesen azonnal.

    Tetszik (0)
    • Profile photo of Nagymelák

      Amennyiben a véglege 10240 van a gépeden akkor hiába várod a 10525-öt nem fog jönni,nekem is az volt fent és nekem sem érkezett meg,nagyjából arra a következtetésre jutottam hogy hiába voltam több verzión keresztül insider a végleges 10240-en érkezésekor kikerültem a tesztelői körből,hiába mutatta a gép hogy az vagyok. Ha 10525-öt jobban jársz ha ISO-ból rámolsz fel a mostani rendszeredre.

      Tetszik (0)
      • Profile photo of Cartman

        Ez így sántít. Nekem megérkezett a 10240-re első nap.
        Valami más miatt nem kapjátok meg.

        Tetszik (0)
      • Profile photo of Nagymelák

        Két gépem van Insiderbe,az egyikre ISO-ból felraktam,a másikra azóta sem jött meg,pedig már angolra is vissza állítottam mindent. A 10525 most azt írja nekem hogy Windows 10 Pro insider. Aminek még nem jött meg a frissítése (10240) ott Windows 10 Pro szerepel,pedig insiderre van állítva,ezért gondolom hogy nem jön meg a frissítés.

        Tetszik (0)
  50. Profile photo of endrush

    Nekem is a végleges 10240-em van és nekem se jön a 525- ös de egy forumon azt olvastam türelmesen ki kell várni hogy majd állitolag jönni fog!

    Tetszik (0)
  51. Profile photo of NEROMAN

    Sziasztok Én nekem még mindig nem jött le ez a build 10525 de pedig insider-es vagyon én junius 29.-ét nem vártam meg én tiszta telepitésel telepitetem innen a WINDOWS 10 BUILD 10240 RTM ISO [+INTEGRÁLT MAGYAR KIADÁS!] ezt telepittettem és kms parancssoral aktiváltam és azt szeretném kérdezni hogy ha a gépház-bol gép alaphelyzettbe álitása akkor kitörlödik a kms parancssori aktiválás és a fiókom hoz kapott kodott rakja az aktiválási laphoz és akkor lejön a build 10525.Tudom hogy kicsit kesze kusza de remélem érteni fogjátok és tudtok nekem válaszolni.Na enyit szeretem volna.Sziasztok

    Tetszik (0)
  52. Profile photo of hugabi

    Az viszont még mindig nem értem, hogy miért éri meg egy tartósan aktivált és jól működő OS-t, lecserélni egy instabil buld-ra? A beavatottságnak mondjatok már valami előnyét. Előbb vagy utóbb úgyis jönni fog talán egy kiforrott frissítés. Minek ez a nagy kapkodás?

    Tetszik (0)
  53. Profile photo of r0b33


    Szerintem itt lehet az eb elhantolva, hogy nem jön az insider 10525

    Tetszik (0)
  54. Profile photo of Trianta

    Nekem még egyik gépen sem jelent meg a frissítési lehetőség, pedig insider vagyok.

    Tetszik (0)
  55. Profile photo of Szityu

    A tematol picit mas,nekem a win 8.1 se jött meg a win 10re valo frissetes.Pedig minden ugy van beallitva ahogy kell. Többször is elenöriztem mar. Ugyan van mar 1 activalt Win10 Pro m-Csak kivancsi volttam a folyamatra. Lehet h ez lenne a gond?

    Tetszik (0)
  56. Profile photo of noxon

    Nekem még mindig nem jelezi ezt a frissítést, insederes vagyok az elejétől, kaptam mindig a buildeket, a gépházban a frissítésnél is az van, hogy insider buildek fogadása. Most akkor mi van, ki kapja ezt meg?

    Tetszik (0)
  57. Profile photo of arnold

    Segítsetek legyetek szívesek! Nem tudok bejelentkezni a microsoft fiókomba. Mikor épp bejelentkeznék, kérne egy új jelszót ( régi jelszó) ezt hol találom, vagy pontosan mi lenne?

    Tetszik (0)

Szólj hozzá a cikkhez