Teclast X98 Pro Windows 10-es tablet, most 30% kedvezménnyel!

A Teclast az elsők között jelent meg a piacon Windows 10-es táblagéppel és nem is akármilyennel! Az Intel Atom X5 Z8500-as quad-core 2.24 GHz-es processzor mellé 4GB 1600MHz-en ketyegő LPDDR3 RAM-ot, 64GB belső tárhelyet és egy 8000mAh-s akkumulátort csomagoltak az erősen iPad-re hasonlító, 9.7 col átmérőjű készülékbe.

Az IPS kijelző 4:3-as arányú és 2048 x 1536 pixeles (264ppi) retina felbontású. A tablet a Windows 10 Home kiadásával érkezik, így az összes, asztali rendszeren megszokott programunkat gond nélkül futtathatjuk rajta.

be36e0f9-a46f-441a-a512-aba5661e3d5a

A készülék tárhelye maximum 32GB-al bővíthető microSD kártyával, emellett Bluetooteh 4.0 és micro HDMI csatlakozásra is lehetőséget biztosít. SIM kártyát sajnos nem fogad, így kénytelenek leszünk külső (USB) mobilnettel használni az utazás során, amit sajnos nem könnyít meg, hogy GPS sem található az eszközben.

A előlapi kamera 2, a hátoldali pedig 5MP befogadására képes, ami átlagosnak mondható, ahogy a sztereó hangszórók hangminősége is. Az akkumulátor elvileg 8 óráig bírja, de természetesen ez erősen függ a használattól.  A készülék mindössze 7.9mm vastag és 520 grammot nyom.

A CPU 912 és 2972 pontot ért el a Geekbench 3 single thread ill. multi-thread tesztjében, ami kicsit elmarad a Surface 3 és az iPad Air 2 eredményeitől, de ezért az árért így is nagyszerű teljesítmény. A GPU megbirkózik a 4K videókkal is, de akár visszafogott játékra is alkalmas, ha nem erőltetjük túlzottan a grafika részletességét, 30-40 fps-el gyilkolászhatjuk az ellenséget.

Az összeszerelés minősége kiváló, az alumíniumötvözetből készült ház pedig kiemeli kategóriájából a tabletet. Az ujjlenyomatokat sem gyűjti, amiben az előlapi keret fehér színe is sokat segít. Összességében nagyon meggyőző a készülék, egyetlen negatívumot hallottunk róla eddig, állítólag hosszabb játék során erősen melegszik.

Tulajdonságok:
  • Operációs rendszer: Windows 10 Home
  • CPU: 2.24 GHz quad-core Intel Atom X5 (Cherry Trail) T4 Z8500
  • GPU: Intel HD Graphics Gen8, 12EU Gen8LP 600MHz
  • Memória / Tárhely: 4 GB LPDDR3 RAM; 64 GB belső memória (eMMC 5.0) + microSD csatlakozó
  • Kijelző: 9.7″ – 10 point IPS Capacitive Touch Screen – 2,048 X 1,536 px 264 ppi
  • Kamera: 2 MP első és 5 MP hátsó
  • Kapcsolódás: WiFi 802.11 b/g/n, Bluetooth 4.0, micro HDMI, micro USB 2.0
  • Akkumulátor: 8000 mAh
  • Tömeg: 520g
  • Méret: 240mm x 169mm x 7.9mm

A Teclast X98 Pro teljes ára 99.295Ft lenne, de olvasóink most 30%-os kedvezménnyel, mindössze 69.649Ft-ért hozzájuthatnak! A kedvezményt a “dirtywindowshu” kuponkód felhasználásával vehetitek igénybe, a TinyDeal áruházában.

A megrendelési űrlapon, a fizetés előtt kell megadni a kuponkódot!
A megrendelési űrlapon, a fizetés előtt kell megadni a kuponkódot!

A kedvezményes akció Szeptember 3-ig él, úgyhogy siessetek a vásárlással! 😉

37 hozzászólás érkezett ehhez a poszthoz

  1. Profile photo of

    Ennyiért nem is rossz. Ha belegondolok hogy nemis olyan rég jóval drágábban, 90~120 körül lehetett kapni azokat a kis szutyvadék, semmire sem való netbookokat, úgy, hogy akkor még a forint is többet ért.. Ez nagyságrendekkel felülműlja azokat olcsóbban..

    Tetszik (3)
  2. Profile photo of Aveoman

    Nekem alapból ad 23% kedvezményt, és nincs dirtywindows-os kupon lehetőség….. Így 76251 Ft az ára….. Most akkor mi van?

    Tetszik (0)
  3. Profile photo of knor1982

    Ennyiért tényleg tök jó lenne, de…
    1) nincs benne gps. (ez mondjuk külső BT eszközzel pótolható akár)
    2) hálózati csatlakozó milyen szabványú?
    3) az árra még rájön a vám. (honnan is érkezik?)
    4) mi történik, ha garanciális gond van (elromlik)?
    5) remélhetőleg nem mókolt a windows vagy a termék néhány chipje távolkeleti titkosszolgálatok által. (ld. a Cisco&NSA botrányt az USA-ban…)

    Tetszik (0)
    • Profile photo of Nameless

      Az utolsó pont kicsit erős volt, a Windows 10 körüli botrányt tekintve. 😀

      Tetszik (1)
      • Profile photo of knor1982

        látod, épp elég egy országnak kiszolgáltatva lenni, nem akarom, hogy egy másik is belelásson az online életembe, emailjeimbe, stb. 🙂

        Tetszik (0)
    • Profile photo of Cartman

      1. Így van.
      2. A hálózati csatlakozó (töltő) mindig az országnak megfelelő, ahonnan a rendelést feladod, tehát rendes magyar szabványos.
      3. A vám összegéről nem tudok egyelőre semmit mondani, ahhoz meg kellene venni lehet, de közvetlen a vásárlás előtt én nem látok semmi extra díjat:
      http://i.imgur.com/xzrsUGl.png
      4. A garancia 1 év, a TinyDeal-nél kell reklamálni, a lap alján van egy Report error link, szerintem ott.
      5. Az utolsó pontra nem tudok neked mit mondani, ilyen alapon soha semmit nem vehetnél meg.

      Tetszik (0)
      • Profile photo of vadonka

        Ha EU-n kívülről érkezik akkor tök mindegy mennyi a postaköltség VÁM köteles lesz a termék az alábbi esetekben:
        – Magánszemély a feladó de a feltüntetett érték ~40EUR-nál több
        – Cég a feladó és a feltüntetett érték ~25EUR-nál több
        Ha elakad a csomag és kibontják és még számla is van benne aminek az összege magasabb mint ami a csomagon fel van tüntetve akkor természetesen a számla alapján kell vámot fizetni. Ha nincs számla de úgy “ítéli” meg a vámhivatal, hogy nem stimmel a feltüntetett összeg és a termék újszerű akkor követelni fogják a számlát vagy fizetési bizonylatot. Itt lehet velük harcolni és ha az ember jól hazudik akkor el lehet jutni oda, hogy ajándék és nincs számla becsüljék meg a vámot ők, ilyenkor át szokott jönni némi tilitoli után. Tehát összességében ha EU-n kívülről jön akkor a vámmal szopóka lesz.

        Tetszik (0)
      • Profile photo of vadonka

        Sűrűn rendelek az USA-ból van már tapasztalatom a vámmal/postával…..
        USA-ba van továbbító posta ahol átcímkézik kidobják a számlát, éppen átvágnak minden védőfóliát leragasztást a dobozon és ettől használtnak tűnik. Ilyenkor lehet kötni az ebet a karóhoz, hogy használt és ezért nincs számla. A számlát utólag egy sima levélben elküldik neked. Kínában is van ilyesmi. Tehát éppen lehet vele okoskodni ha az ember nagyon meg szeretné kapni. A vámolás idehaza katasztrófa, pár ezer forint miatt képesek heteket baszakodni az emberrel. Undorító féreg mind.

        Tetszik (1)
  4. Profile photo of Nameless

    Simán jó lenne az asszonynak 😀 Sőt még nekem is.

    Tetszik (0)
  5. Profile photo of Cartman

    Mire megírtam a cikket beleszerettem. Őszintén mondom, erősen gondolkodom, hogy veszek egyet. Az egyetlen, ami visszatart, hogy nemtom kihasználni. Ha itthon vagyok úgyis az asztali gépet nyüstölöm, ha meg nem vagyok itthon, elég a telefon is (még sok is). Szerintem nagyon megéri az árát. (Esküszöm egy fillért nem kaptunk a cikkért, nem azért dícsérem!)

    Tetszik (2)
  6. Profile photo of pimi

    Ha Kínából érkezik, kb 30% vám és áfa terheli.

    Tetszik (1)
  7. Profile photo of

    Nem teljesen!

    Az utolsó állomástól és a célországtól függ…éééés EU -n belüli e az utolsó állomás.
    Tehát… mondjuk célország Magyarország, utolsó állomás pedig Svájc, akkor Vámmentes! 🙂

    Úgy kell nézni, hogy rendelsz valamit jó messziről, ami jöhet repcsin, hajón…. több országon megy keresztül, míg hozzád megérkezik.
    Ami számít, hogy a célország előtti állomás, az EU -n belül esik é… ha nem, akkor vámos lesz, ha pedig EUn -n belüli, akkor vámmentes.
    (nem kell ezen izgulni, én PL AliExpresstől rendelek sokmindent, valami Kínából, valami az USA -ból jön, valami meg a szomszédból :D)
    -nem eszik forrón a kását amúgy, nem kell hatalmas összegekre számítani, viszont ahonnan rendelted, azt a címet írd fel valahova, halálpontosan, mert azt elkérhetik…pontosabban vámfizetéskor egy papírra kell a címet kitölteni nagyon pontosan! (ez sem mindig fordul elő… egy havarom járt így telóval, ellenben én megúsztam mindent vámmentesen :D)

    Tetszik (0)
    • Profile photo of knor1982

      apropó, azt tudtátok, hogy elvileg ez év elejétől már ha másik EU-s országból rendeltek, akkor a fogadó (vásárló lakhelye szerinti) ország ÁFA kulcsával kell terhelni az árut? Igen, ez nekünk magyaroknak a legrosszabb, lévén az EU-ban itt a legnagyobb az áfakulcs. (de világviszonylatban is dobogósak vagyunk). Szerencsére ezt még nem mindenki vezette be, én pl. UK-ból rendelve még mindig az ottani ÁFÁval kapom meg a termékeket.
      Egyébként az így befolyt ÁFÁt *egyelőre* nem kell a vásárló országába visszautalni, hanem a kereskedőnél marad.
      ( http://index.hu/kulfold/eurologus/2015/03/31/agyuval_lott_verebre_az_eu/ )

      Tetszik (0)
    • Profile photo of vadonka

      A származási hely a lényeg ami a From mezőben van. Azt nem írogatják át akkor se ha 10 országon jön át. Ha az EU-n kívül van vámköteles.
      Az egyes helyszíneken csak átmegy egy rövid továbbításon, de nem változtatnak semmit a feladó részen. Nem is lehet, az törvényellenes lenne.
      Ha az adott cégnek ahonnan rendeled van saját raktára és előbb bejön az EU-ba és onnan küldik neked az más tészta. A sima csomag viszont ha az EU-n kívül adták fel és a cél mi vagyunk akkor az vámköteles kivéve ha az érték alatta van a limitnek. Nem számít, hogy a közbenső posta állomások már az EU-ban vannak.

      Tetszik (1)
  8. Profile photo of Cartman

    Na megkérdeztem a supportot dierkt. Azt mondja ennyi a végösszeg:

    Tetszik (1)
  9. Profile photo of klarky

    A Teclast csinálja a Tesco Op3nDott -os táblagépét is és tényleg jó, az összeszerelési minőség és az anyaghasználat is remek.

    Tetszik (2)
  10. Profile photo of Jani A hegyről

    Ez a kedvezményes kupon kód, meddig lesz érvényes?

    Tetszik (0)
  11. Profile photo of Clash

    2-3 hete rendeltem hasonló árkategóriában, egy hangzatos nevű onda w116 kínai csodát, bár nem sok örömöm telt benne.
    Az első szembetűnő anomália az volt, hogy a készülék bekapcsolva nem töltötte az akksit hanem szépen lassan merült tovább. Csak kikapcsolva töltött. A fülhallgató valami interferencia okán folyamatosan búgott és zajos volt. Írási műveletnél a rendszer használhatatlanságig lelassult, lefagyott! Tehát egy másolásnál vagy telepítésnél…az 1080 as filmet már nem bírta, pedig a hardwerek okán nem kellet volna neki hogy gondot okozzon. Egy tokkal vásároltam azonban a hátlap beforrósodott filmnézés közben is és leált a készülék. Az usb 2.0 foglalat nem kezelte a külső optikai meghalytót, majd ki is tört..
    Nem akarom megfúrni senki üzletét, de aki teheti kerülje az ilyen neves kínai termékeket.
    Még utángyártott töltőt se rendeljen, mert azzal is megjártam!

    Tetszik (0)
  12. Profile photo of Tóth Jani

    Nekem a kis tesója van, ez csak 8″-os és még 8.1-es, de persze Dual Boot így indításkor választhatók a Android és a Windows között, a Windows is tökéletes rajta, de azt egy Bluetooth egérrel szoktam használni.
    Ettől a cégtől rendeltem egy méretes hungarocell dobozban küldték, természetesen kiszúrták a VÁM-on igy a vámköltség és a kezelési költség még + 10500 forint volt, akkor a kint 30800 forintért adták.

    Tetszik (0)
  13. Profile photo of r0b33

    Két varázsszó ami a feladó jóindulatán múlik vámügyben:
    FREE SAMPLE

    Tetszik (0)
    • Profile photo of pimi

      Ez semmit sem jelent. A Posta vámszolgálata a 8-10 dollárt (szerintük) meghaladó értékű cuccra vámáru nyilatkozatot kér akkor is, ha nyilvánvalóan alatta van a vámértéknek. Ez a “minta” dolog már régen nem jön be. Mostanában 18 usd-ért vett cuccra, ami nyilvánvalóan 22 euró alatt van, végig csinálták a cirkuszt.
      Ez ugye 151 euro felett van, tehát 2,5% vám, 27% áfa és értékfüggőt kezelési költség.

      Tetszik (0)
    • Profile photo of Tóth Jani

      Nincs varázsszó hiába írják rá hogy 20 dollár ami még VÁM mentes, már a dobozról felismerik hogy mi lehet benne majd irány a röntgen, és már küldik is a levelet.
      Persze lehet hazudni és másik számlát küldeni, de akkor felbontják és jön a büntetőper adócsalás miatt!
      Érdekes módon ha az adott telefonhoz csak egy tokot kér a ember, arról soha nem kérnek számlát és PayPal bizonylatot, hiába akkora, tudják hogy értéktelen.

      Tetszik (0)
  14. Profile photo of pimi

    Pontosan. Azért nem annyira hülyék a Navnál, mint amennyire szeretnénk. Pontos áru megnevezés, számla, fizetési bizonylat a minimum. A feladó azt ír rá, amit akarsz, akkor sem lehet már megúszni.

    Tetszik (0)
  15. Profile photo of Worlon

    Én már nem egyszer rendeltem Kínából, Hongkongból, USA-ból és TinyDealtől is. Nagyobb értékben is, így van rálátásom.
    Vámon műszaki cikk 99%-ban fenn akad, mindentől függetlenül, mert erre utaznak a vámon. Miért? Mert könnyű meghatározni az értékét. Elég rákeresnie neten a tiszteknek, és máris tudják a hozzávetőleges árat. A VÁM-osok nem hülyék, ha pedig valótlan infókat adsz meg, az bűncselekmény, ami komoly következményekkel is járhat (megér neked egy pár százezres büntetés, esetleg felfüggesztett, hogy spórolj pár tízezret?).
    A csomagot átvilágítják, és ha úgy gondolják, fel is bonthatják, megnézhetik, mi van benne.
    A vám eljárás macerás: tölts ki papírokat (eladó pontos neve, címe, stb…), küld vissza, bekérik tőled a számlát, ami igazolja, hogy honnan és mennyiért vetted. Igaz erre általában egy képmentést is elfogadnak, ahol látszik az üzlet, meg hogy a web-áruházban mennyiért kapni, vagy PayPal kimutatás, esetleg banki utalás visszaigazolás.
    Bizonyos összegig vámot nem kell fizetni, csak ÁFA-t, Ha jól rémlik ez kb. 150 Euro. E-felett pedig vámot is kell, ami max. 12%. (fent leírt 25 és 40 eurós határ igaz). Ja és persze eleve van kb 3.000 Ft kezelési díj is, amit a szállító cégnek fizetsz (Magyar Posta, DHL, TNT, stb).
    A végére ez a plusz összeg elérheti az árú értékének 50%-t is!! Ezzel nem árt tisztában lenni!

    A másik, hogy a fenti oldaltól én nagyobb értékű dolgot nagyon meggondolva rendelnék, saját tapasztalat…
    Telefont vettem tőlük (legkisebb az egészben, hogy pre-sale-ben rendeltem, és a megjelenést követő 40. napon adták fel…), szintén azonnal vámon fenn akadt, hiába volt expressz küldemény (sok kínai azzal jön, hogy expresszben rendelj, mert úgy nincs vám – HAZUGSÁG!!). Sajnos a telefon sz*r volt. Három e-mail váltás és egy youtube videó kellett, hogy megértsék azt az egyszerű tényt, hogy a telefon NEM kapcsol be, bármit is csinálok. Erre kitalálták, hogy vigyem el helyi márkaszervizbe, kérjek árajánlatot a javításra. Alig akarták megérteni, hogy ennek a márkának Mo.-n nincs márka szervize, és ha garanciás a készülék, akkor milyen árajánlatot is kéne kérnem? Újabb 3 nap kellett, hogy egy posta címet megadjanak. Vissza küldtem, persze saját költségre. Majd a postán a 8. napon vették át. Két hetet rajta ültek, mire közölték, hogy ez tényleg rossz… Elküldték a gyártónak, javításra (ők nem cserélhetik a készüléket… jó duma). Majd 2 hét múlva végre megegyeztünk abban, hogy a VÉTELÁR 85%-t nagyvonalúan vissza fizetik, mivel se híre se hamva a telefonnak (ez benne van a felhasználói feltételekben, rendeléssel elfogadod, 100% visszatérítés SEMMILYEN esetben sem jár!).
    Persze mindvégig szigorúan napi 1 db e-mailt kaptam tőlük, általában mindig más ügyintézőtől, akinek előröl el kellett mesélni a történetet.
    Végül kb. mindennel együtt 25.000-t buktam egy 70.000-s cuccon.
    Én ezek után tőlük csak passzív, filléres dolgokat rendelek, ingyenes szállítással.
    Nah, ezek után ki is akar még rendelni tőlük?

    Expressze szállításhoz még: miért is hazudnak?
    Mert ezzel elérik, hogy rendeld meg, fizess nekik. Ha a vámon fennakad, akkor 2 választásod van:
    1. Kifizeted, amit kell, megkapod amit rendeltél.
    2. Nem fizeted ki, ilyenkor megy vissza a feladónak (ritkán elfekvőben az államé marad). Na és ezután futhatsz a pénzed után, ha szerencséd van, akkor valamennyit vissza kapsz, ha nincs, akkor buktad…
    Persze itt már PayPal garancia is sokszor kevés, mivel ott 60 nap van a reklamálásra, de a kínaiak előszeretettel húzzák el az időt, hogy leteljen ez az idő.

    Persze ki lehet fogni valóban jó dolgot olcsón, vagy szerencsével VÁM és ÁFA mentesen, de ez műszaki cikknél szinte lehetetlen.
    Egyik valós esély, hogy a feladó mellékel egy ajándékozási levelet a cucc mellé, és ha vámon fenn akad, akkor az ajándékozó ír nekik egy e-mailt, hogy valóban ő ajándékba adja. Neked is írnod kell, ahol megadod, hogy kitől kapod, és valóban ajándék, kéred a pozitív elbírálást. Itt ha elhiszik, akkor ÁFA mentes lesz, a 0-12%-ig terjedő VÁM-ról pedig a tiszt saját hatáskörben dönthet.

    Az számít, hogy a csomagot hol adták fel. A transzit ország, és hogy hol lép az EU-ba teljesen mindegy (Svájc NEM EU tag!!!), mivel mindig a célország VÁM hatóságához kerül elbírálásra. TeanyDeal pedig Kínából szállít, nem Hollandiából, még akkor sem ha Holland Postával jön (és az oldalukon Hollandiát adják meg feladási helynek). A kínai Posta velük van szerződésben, ők továbbítják az EU-ba érkező küldeményeket (ezért lesz a csomagszám végén NL és nem CH), de ettől a feladó ország még Kína. Tehét jön a VÁM.

    Tetszik (1)
  16. Profile photo of Worlon

    Ami még kimaradt:
    A fizetendő összeg megállapítása: “(Árú értéke + szállítási költség + VÁM) * 1,27 (ÁFA)”, így jön ki a közel 50% többlet. És igen, akár mekkora szemétség, még a posta díjra is rávernek minden plusz költséget, és még ez is bele számít az árú értékébe. És persze a fent említett kb. 3000 Ft-s vámkezelési díj.
    Ezek után pedig oda lyukadunk ki, hogy nagyon sok minden alig többért itthon is megkapsz, amire legalább helyi garancia van, és ha gond van, legalább van valaki, akinek az arcába bele térdelhetsz, ha már nincs más hátra.
    Ki van ez találva, hogy védjék a hazai kereskedőket, piacot.

    Tetszik (1)
  17. Profile photo of Máté

    Nem rendelek sose semmit, inkább felkeresem 1-2 külföldi barátomat, hogy vegye meg, és küldje el postán. (én meg utalom neki a pénzt)

    Tetszik (0)
  18. Profile photo of woebyte

    Ma jött meg. Frissített azóta se kép se hang…most mit tegyek?

    Tetszik (0)

Szólj hozzá a cikkhez