Kerestük a legjobb torrent klienst

Ahogyan az előző írásomban említettem, a „mindennapi” szoftvereknek van még két olyan területe, ahol – dacára a bő és ingyenes választéknak – évek óta nem sikerül megtalálnom a számomra legmegfelelőbb programot. A következőkben egy olyan kategóriáról írok, amelynek a képviselői általában kevéssé vannak szem előtt és az átlagfelhasználó számára bármelyikük alkalmas az alapfeladatok elvégzésére, ezért csak azok szembesülnek a hiányosságaikkal, akik mélyebben ki szeretnék használni a bennük rejlő lehetőségeket, ezek pedig a torrentkliensek.

A legtöbbünk gépén ott futkorásznak a háttérben, tökéletesen végzik a dolgukat addig, amíg csak hébe-hóba töltünk le velük egy-egy játékot, vagy a Barátok közt 14327. részét, amiről pont lemaradtunk, egyébként észre sem vesszük a jelenlétüket.A problémák akkor kezdődnek, amikor napi szinten több tucat feladatot indítunk, törlünk (mert ugye rengeteg a tesztelésre váró linux) és jó lenne ezt minél egyszerűbben, gyorsabban, egyszóval hatékonyabban megtenni. Ehhez már szükség van arra, hogy az adott kliens az alapfeladatokon túl képes legyen néhány olyan funkcióra is, amelyek megkönnyítik a vele való munkát.
Íme, az ezen a téren támasztott elvárásaim:

  • magyar nyelvi támogatás – nem életbevágó, de amikor mélyebben kell kutakodni a beállításokban jól jön ha –legalább részben- értem, hogy mit csinálok
  • ne legyen kereskedelmi termék és ne akarjon eladni nekem semmit – azon kívül, hogy a reklámok megjelenítése csak feleslegesen erőforrásokat emészt fel, kissé tudathasadásosnak találom, hogy egy alapvetően ingyen(es) dolgok letöltésére szakosodott szoftver használat közben „kupeckedni” próbál velem
  • letöltés hozzáadásakor egyszerűen tudjak választani a gyakran használt könyvtárak között – nem csak egy könyvtárba és ömlesztve töltök le, ezért elég idegesítő, ha több feladat indításakor mindegyiknél egyesével végig kell kattintgatni az útvonalat
  • törléskor lehessen választani, hogy csak a torrent fájlt vagy az adatot is el akarom távolítani – lehetőleg ezt lehessen egyszerre is
  • ha nem aktívan használom, akkor észrevétlenül tegye a dolgát – induljon el a rendszerrel csendben, a háttérben és képes legyen bezáráskor és kicsinyítéskor az értesítési területre leülni
  • fogyasztás – szerintem egy ilyen programnál, ami zömmel a háttérben fut lényeges, hogy ne használjon túl sok erőforrást

Összehasonlítási alap a korai utorrent, egyrészt mert a mai felhasználók nagy része azon „szocializálódott”, másrészt mert könnyű kezelhetőség tekintetében etalonnak tekintem. Most gondolom, sokan megkérdeznék, akkor miért nem használom továbbra is azt. Nos, egyrészt azért, mert én is olyan vagyok, aki rosszul alszik, ha valamiből nem a legfrissebb verzió van fent, másrészt úgy vélem, nem lenne lehetetlen egy ahhoz hasonló logikával felvértezett szoftvert készíteni, hiszen minden lényeges tulajdonsága megtalálható az alternatívákban, csak sajnos sosem egyszerre.
Mint a böngészőknél, itt is előrebocsátom, az értékelésem szigorúan szubjektív, csak az én jó vagy rossz „élményeim” tartalmazza. Ismételten csak azt szeretném, ha ti is leírnátok a tapasztalataitokat az ebbe a kategóriába tartozó szoftverekkel és megosztanánk egymással azokat a tippeket, ötleteket, amelyek segítségével közelebb kerülhetünk az „ideális” megoldáshoz.
Nos, akkor nézzük a csapatot!

Vuze

Lánykori nevén Azureus. Aki hozzám hasonlóan még az utorrent előtti időkben kezdte a torrentezést, az biztosan használta ezt a klienst. Gyakorlatilag akkoriban nem is igazán volt ismert alternatívája, de hát ez a fajta fájlcsere is meglehetősen gyerekcipőben járt még. A korabeli kívánalmaknak tökéletesen megfelelő tudása és az, hogy már akkor multi platformos volt (win, linux, mac), szinte egyeduralkodóvá tette a „prehisztorikus” időkben, dacára annak, hogy a java alapnak köszönhetően már a kezdetekben is elég szép étvággyal büszkélkedhetett. Ez sajnos mostanra sem változott, nálam a legújabb verzió torrent nélkül, üresen futtatva 250 MB körül fogyasztott. Ráadásul annyi plusz funkciót beleépítettek, hogy ember legyen a talpán, aki térkép nélkül eligazodik rajta. Biztos van, aki ki tudja használni az egyéb képességeit is, de aki csak „simán” torrentklienst keres annak nem igazán jó választás.

vuze

BitTorrent

Az alap kliens. Én már sajnos viszonylag későn találkoztam vele, akkor már őt is utolérte a kapitalizmus (mint az utorrentet, miután megvették). Reklámokkal bombáz, meg a teljes verzió megvételére ösztökél, ilyen szoftverben már alapból nem tudok megbízni. A kezelése pedig könnyű lenne, kedvező a fogyasztása és –tudomásom- szerint elfogadja minden tracker.

BitTorrent_1

Bitcomet

Jó kis kliens volt, sokáig használtam. Könnyű kezelni, gyors volt, szerény erőforrás igénnyel.. Sajnos ugyanúgy járt, mint a Bittorent, „elreklámosodott” és jobb lett az étvágya is. Ráadásul anno nagyon sok helyről kitiltották és úgy tudom, még most sem fogadja el minden oldal.

BitComet_4

Deluge

Rendkívül ígéretes kezdeményezés én is igen lelkesen kezdtem használni annyi jót olvastam róla. Tényleg nagyon keveset fogyaszt, állítólag kicselezi a szolgáltatók P2P forgalom korlátozását (ezt nem tudom, én még egyik szolgáltatónál sem tapasztaltam efféle korlátot) és a legtöbb helyen az ajánlott kliensek közé tartozik. A ronda kezelőfelülettel (érződnek a linuxos alapok) még együtt lehet élni, viszont több lényeges hiányosságát is tapasztaltam. Nem lehet beállítani a rendszerrel való indulást (jó tudom, másképp is meg lehet oldani, de azért ne kelljen már trükközni egy ilyen alapvető dolog miatt). Ha nem az alapértelmezett helyre töltesz le, akkor minden esetben úgy kell betallózni a célkönyvtárat, ami a tizenötödik feladatnál már némileg idegesítő. Rendszeresen letöltötte a torrentből azokat a fájlokat is, amelyeket nem jelöltem ki és gyakran pontatlanul jelzett az adott oldalnak (a kliens szerint ment a seed, a tracker szerint nem). Szóval ez sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

deluge_screenshot

Qbitorrent

Ez az a kliens, amit a legtöbben ajánlanak az utorrent lecserélésére és van is alapja ezeknek a véleményeknek. Könnyen kezelhető, nem túl nagy fogyasztású, reklámmentes szoftver. Sokáig használtam és most is ez van az egyik gépemen. Néhány apróság azonban meg szokta zavarni itt is a felhőtlen örömömet. Nagyon jó, hogy viszonylag gyakran adnak ki újabb verziót, viszont sajnos a program nem képes önmagát frissíteni. Itthon még csak feltelepítgetem minden alkalommal, de ha kevésbé hozzáértő gépére rakom fel, akkor kénytelen vagyok letiltani az új verzió keresését mert különben jön a telefon, hogy „valamit kiírt a gép”. Ezenkívül valamiért nagyon „nehézkes” a feltöltés alatta. Amíg másik kliensnél hasít a seed addig itt gyakran meg sem mozdul, vagy minimális sebességgel csordogál vissza az adat. Több helyen olvastam, hogy ez másnál is jelentkező probléma és azokon a trackereken ahol számít a feltöltött adatmennyiség ez bizony gondot jelent. A számomra legidegesítőbb tulajdonsága azonban a „felejtés”. Hajlamos rá, hogy a beállításokat véletlenszerűen visszaállítsa, minden látható logika nélkül. Nem rakja vissza az összes alapbeállítást csak „mazsolázgat” közülük (tálcára zárás, háttérben indulás, alapértelmezett letöltési könyvtár stb.), illetve a letöltési listában lévő torrentekhez tartozó adatokat elveszti szem elől és induláskor áll 0%-on ellenőrzésre várva. Ilyenkor csak a feladatok újbóli manuális elindítása és a letöltött adat ellenőrzése után folytatja a munkát.

qbittorent

Transmission

A linuxos alapkliens. Kicsi, egyszerű, gyors. Sajnos „gyárilag” nincs Windows-os verziója ezért, az erre írt nem hivatalos verziót kissé kétkedve próbáltam ki. Sem pozitív, sem negatív irányban nem kellett csalódnom. Számomra szinte semmiben nem különbözik a linuxos változattól (bár ott nem sokat használtam). Egy meglehetősen fapados, de stabil egyszerű kliens, átlagos memóriaigénnyel. Néhány feladat kezelésére alkalmas, de több tucat torrentnél már hiányzik pár kényelmi funkció. A letöltési könyvtárakat itt sem jegyzi meg az alapértelmezetten kívül, ezért egyesével kell betallózni az útvonalat. A kezelőfelülete „félmagyar” állapotú és az adott torrent tulajdonságait csak a jobbgombos menüből érjük el, ami sok tétel átnézésénél már eléggé időigényes feladat.

Transmission-Qt-screenshot

Halite

Egy újabb „trónkövetelő”, amiről csak jót hallottam. Nos, memóriaigényben abszolút győztes, nálam a kliensek átlagfogyasztásának kevesebb, mint a felével beérte. Egyre több oldalon kerül be az ajánlott kliensek közé és állítólag ezzel is ki lehet játszani a P2P korlátozást. Kissé meglepő, hogy 9 év fejlesztés után még mindig csak a 0.4.0.2 verziónál tart (igaz, egyszemélyes projekt), viszont ettől függetlenül nincsenek gondok a stabilitással. A kezelőfelülete nekem kissé a Transmissionra hajaz, bár talán kevésbé puritán. A részleteket már közvetlenül mutatja a főablakban, viszont itt is egyesével kell betallózni az alaptól eltérő letöltési útvonalat. Szintén csak félig beszél magyarul és hajlamos egy-két beállítást elfelejteni (magyar nyelv, tálcára zárás), de figyelembe véve a minimális beállítási lehetőségeket ez nem olyan nagy hiányosság. Összességében engem egy Transmission-Deluge hibridre emlékeztetett, amiben sajnos nem csak a jó tulajdonságok ötvöződnek.

halite-win-8

Tixati

Talán ez az egyik legígéretesebb alternatíva. Memóriafogyasztásban nálam a második helyen áll a Halite mögött, megjegyzi az utoljára használt letöltési könyvtárakat (igaz nem jelzi a teljes elérési utat, így az azonos nevű mappákat nem könnyű megkülönböztetni, de ne legyünk telhetetlenek), és reklámmentes. Alapból elég ronda, de könnyedén „kisminkelhető” a kezelőfelület. Az adat+torrent együttes törlését kissé eldugták, de egy almenüben meg lehet találni, mivel az előttünk lévő Remove lehetőség (a jobb gombos is) csak a listából törli a feladatot. A legfőbb negatívuma, hogy sajnos nem magyar ezért a beállításokhoz elkél némi angoltudás, valamint leül ugyan az óra mellé (rendszerinduláskor is képes erre), de ettől függetlenül a tálcán is ott marad. Használat közben ugyanezt teszi a minimalizálás gomb használatakor (már ha beállítjuk, bár így nem sok értelme van az óra melletti ikonnak), a bezárásra kattintva viszont következetesen kilép, ezért aki hozzám hasonlóan nem ehhez szokott annak figyelni kell, hogy ne bökjön rutinból erre. Ezenkívül mivel a kevéssé ismert kliensek közé tartozik, nem tudom milyen viszonyban áll a trackerekkel. Nem hallottam még, hogy bárhol is tiltanák, viszont az ajánlottak között sem láttam szerepelni.

Tixati_5

Ezek voltak tehát azok a kliensek, amelyekkel az elmúlt években összehozott a jó sorsom (azokat kihagytam, amelyeket már nem fejlesztenek pl: bitspirit, bittornado), viszont ahogy látjátok ezen a téren sem sikerült megtalálnom azt a versenyzőt, amellyel maradéktalanul elégedett lehetnék. Szóval itt is kíváncsi vagyok a véleményeitekre, tapasztalataitokra hátha sikerülne megtalálni az ideális jelöltet erre a pozícióra is.

67 hozzászólás érkezett ehhez a poszthoz

  1. Profile photo of Jocc080

    Akinek nincs kedve uTorrentben és BitTorrentben a reklámokat bámulni, annak ajánlom ezt: https://www.youtube.com/watch?v=y-K_EJja-yI
    Nekem, és pár ismerősömnek gond nélkül működött 🙂

    Tetszik (5)
  2. Profile photo of Exelsior24

    Üdv!
    Nagyon sokáig utorrent-et használtam, de elég sok gondom volt vele miután a Bittorrent megvásárolta és átalakították, mára csupán annyi köztük a különbség hogy az egyik lila a másik meg zöld színű, és persze meghagyták neki az utorrent nevet is de ezt csak reklámfogásból, amúgy meg ugyan az a csapat áll mindkettő mögött és teljesen egyformák.
    Aztán egyik nap valami végleg beakadt az uTorrentben és hazavágta a windowst is, ekkor döntöttem a csere mellett. Nagyon sok netes cikket, tesztet, értékelést elolvastam a különböző kliensekről, nagyon tetszett a Transmission, de annak sajnos nincs rendes windowsos verziója mint a cikkben is szerepelt, és több helyen panaszkodtak gondokra nála windows alatt. A kettő amely ezek után nálam versenyben maradt a Deluge és a qBittorrent kliens volt, a Deluge-ban tényleg vannak hiányosságok és a felülete sem igazán jött be nekem, ellentétben a qBittorrent nagyon egyszerű és megkapó, nincsenek benne reklámok, felesleges hülyeségek, sima letisztult felület, csak azok a dolgok amikre a kliensben az embernek tényleg szüksége van.
    A beállításaival kicsit szöszmötölnöm kellett és utánaolvasgatnom, de azóta tökéletesen működik. Nálam nem volt beállítás elvesztés eddig még soha, a seed/visszatöltés-sel sincsen gondom, szalad vissza max-al, vagy amennyit beállítok neki.
    Szóval akinek elege van az uTorrent-ből annak merem ajánlani. Ezzel ellentétben viszont uTorrent, Bittorent, BitComet-et nem ajánlom senkinek, régen jók voltak, de ma már szinte csak a reklámok működnek bennük rendesen.

    Tetszik (3)
  3. Profile photo of haliha

    Qbittorrent.

    Már jó ideje használom, azt az időnkénti frissitést kibirom, viszont nekem semmi felejtős gondom nincs vele. Tökéletesen müködik.

    Tetszik (2)
  4. Profile photo of Criosphinx

    qBittorrent
    Tökéletes kliens, nekem sincs semmi feltöltési bajom és “felejtési” problémája sem. A beállításait egyébként az Appdata/Roaming/qBittorrent mappában tárolja .ini fájlban, és mivel ide még rendszergazdai jogosultság sem kell a fájlok írásához ezért alapértelmezett mappa jogosultságoknál nem szabadna “elfelejtenie” beírni oda a beállításait.

    Tetszik (2)
    • Profile photo of kefealo

      1. Ha választani kell a különféle torrentek közül ismét, akkor még most is a qBittorrent lenne amit választanék, De már kiválasztottam. Megbízhatóan és jól működik. Annyira nem izgat a memória felhasználása sem (veszek még ramot… az mindig jó!).
      2. Egyébként nem tudok komfortosabb alternatívát ajánlani, hiszen kiválóan működik benne a watched folder is, ami azért az összehasonlító tesztben hiányzott nekem kicsit. Hiszen nem mindenki tölt le úgy, hogy minden gépre felrak egyet, hanem lehet egy gépen használni az egészet. Ez ugye hasznos lehet a seedelés funkciónál, ha több géped van, akkor csak egy gépet kell bekapcsolva hagyni!
      3. Remek a webes felülete is, így nem kell odamenni a letöltős géphez, hanem egyszerűen egy böngészőből el lehet érni. (Watched folder + remote control) egy nagyon jó kombó!
      4. Nekem kellően szép 😀 – de konkrétan!
      5. Ügyesen figyel a tálcán
      6. Beállítások: előre le lehet foglaltatni a fájlokat, teljes mérettel, így az out of disk space nem fog meglepni. A torrenteket a letöltés végén ismét ellenőriztetni lehet vele, bár nekem ez még sohasem volt problémás. Ha esetleg wifi és kábeles kapcsolattal is rendelkezel, akkor meg lehet adni, hogy melyik interfészt használja… Mindig kábel… ugye? 😀
      Nem engedi a gépet elszenderülni, ha vannak esetleg aktív torrentjeid!
      Emailt küld ha kész a torrent… külső programot futtat… Ezek szintén fontos pontok…
      Sebességhatárok beállítás különböző napszakokhoz…
      Letöltés folytatása a kívánt seed arány eléréséig.
      És a maximum megosztott torrentek le/fel/max számának a beállítása…
      7. Ami talán hiányzik, az az, hogy mondjuk mennyi idő eltelte után állítsa le a seedelést. Más? Más semmi!

      Nálam kb. ennyi! Heppi qBittorentezést! 🙂

      Tetszik (0)
  5. Profile photo of Zsoca

    Sziasztok 🙂
    Mai napig uTorrent v2.2.1 használok nincs korlát tökèletesen álitható, nincs reklám szoval nagyon szépen teszi a dolgát nem sokat eszik…
    Igaz vannak olyan része mikor figyelmesztet a fissitésre nem kel és nem gombra katotntva kb 2 honaponként 🙂

    Tetszik (3)
  6. Profile photo of droID242

    Csak érdekességként egy újabb torrent kliens: http://www.hdkn.net/
    A kezelőfelülete a böngészőben nyílik meg, a háttérben olyan észrevétlenül fut, hogy 2 nap után el is felejti az ember, hogy ott van. 😀 Csak kíváncsiságból néztem meg régebben, szóval nem nagyon tudok róla mit írni.

    Tetszik (1)
  7. Profile photo of retroid

    uTorrent v 2.2.1 bol melyik build a jo? Mert tobbet is talatam mas mas build számmal

    Tetszik (0)
  8. Profile photo of SunyaMacs

    qBittorrent
    szerintem azért volt neked nehézkes a seed, mert így volt beállítva:

    Tetszik (0)
    • Profile photo of paisano

      Nem sajnos, nem ez volt a gond, végigzongoráztam a beállításokat az idők folyamán… egyébként nem állandó jelleggel volt ilyen probléma de túl gyakran…

      Tetszik (0)
      • Profile photo of Blacker20

        Annyit érdemes tudni, hogy a libtorrent alapú QBittorrent és Deluge (Ezáltal nagyon hasonló a két program bár szerintem a Deluge kicsit több RAM-ot eszik. Ja és teljesen nyílt forráskódúak.) az ajánlott kliensek között szerepelnek. Többek között a legnagyobb, leghíresebb hazai torrentoldalon ahol részletes beállítási útmutató is van hozzájuk. Nekem egyikkel sem volt soha semmi bajom és jobbnak tartom őket mint az Utorrentet.

        A Tixatit érdemes még figyelni. Azt tartják a legprofibbnak és a legnagyobb tudású kliensnek. Csak még az elején tart a fejlesztésben.

        Tetszik (0)
  9. Profile photo of kujcy

    Sziasztok!
    En SacseK es Zsoca-val ertek egyet. En is kiprobaltam 1-2-t az emlitettek kozul, de valahogy mindig visszatertem a jo oreg uTorrent v2.2.1-hez. En nem vagyok hozzaerto, nekem az egyszeruseg es megbizhatosag volt a fo. Szerintem ennek a ket kovetelmenynek kivaloan megfelel, reklam es minden kulon cicoma nelkul. Nem tudom mennyit eszik, soha nem neztem (pedig nincs egy eromuvem sot…) csak csendben teszi a dolgat. Igen csak le kell tiltani a frissitesek kereseset, frissitest es kesz. Persze nem azt mondom, hogy ennel kell maradni, mert biztos vannak ujabbak, jobbak de egy olyan atlag vagy alatti felhasznalonak mint en, aki csak torrentet akar leszedni es vissza seedelni boven megfelel.

    Tetszik (0)
  10. Profile photo of maki

    Én mindig a legfrissebb utorrentet használtam, azon kívül, hogy a reklámok nagyon irritálóak, nekem megfelel, de én nem vagyok nagy torrentező, hetente 3-4 torrent! (nyáron több :))

    Tetszik (0)
  11. Profile photo of Siluett

    uTorrentben én mindig azzal kezdem, hogy haladó beállítások, beírom keresőbe, hogy spo és a sponsored opciót false-ra teszem, így nincs reklám. Legalábbis én még nem láttam sehol reklámot benne, igaz kb. csak az eszköztár pipáját hagyom bent, nem használok oldalsávot.

    Tetszik (0)
  12. Profile photo of juggler

    Nos, én még mindig a jó öreg uTorrent 2.0.4-est használom.Hibátlanul teszi a dolgát win. 10 alatt is. 🙂

    Tetszik (0)
    • Profile photo of DaftPete

      Akkor nem vagyok egyedül 😀 Az ennél újabbakkal mindig volt valami problémám, a legújabbakban meg ugye ott a sok reklám (oké, el lehet tüntetni, de nem akarok vele bajlódni). A 2.0.4-gyel annyi gondom volt Win8 alatt, hogy random összeomlott, de olyankor relaunch és ment tovább. Win10 alatt már ennyi se, tökéletesen működik, és akinek tehetem ezt ajánlom/rakom fel a gépére 🙂

      Tetszik (0)
  13. Profile photo of Nameless

    Én hardcore qBittorrent felhasználó vagyok már régóta. Linuxon és Windows-on is használom. Nincs jobb nála nekem. Minden tud. Még központi torrent kereső is van benne.

    A cikkben is írta kolléga, hogy nehézkes a feltöltés. Furcsamód gyárilag limitálva van benne a feltöltési sebesség, úgyhogy mindenképp javasolt helyesen beállítani a hálózathoz az első használatkor!

    Tetszik (2)
  14. Profile photo of Electroman

    Esetleg Skype-hoz is jöhetne valami hasonló cikk. Legalábbis engem érdekelne.

    Tetszik (0)
    • Profile photo of Criosphinx

      A skyphoz szerintem teljesen fölösleges hasonló cikk, a skype hálózatát nem fogja semmi sem használni, az utóbbi időben is csak a Trillian tudta használni, de MS -ék tettek róla, hogy az se tudja használni, alternatív csevegőkről meg szerintem jobb ha nem tud az ember mert már most feleslegesen túl sok van. Arra céloztam evvel, hogy egy torrent kliens más téma, itt mindegyik P2P elven működik, IM kliensek pedig mind más protokollt(remélem jól írtam de érthető) használnak.

      Tetszik (0)
      • Profile photo of Electroman

        Nem úgy értettem, hogy ami a skype rendszert használja. Tehát az lenne a lényeg, hogy milyen alternatívák vannak amik hasonló vagy netán jobb színvonalon teszik a dolgukat.

        Tetszik (0)
  15. Profile photo of dirty.ata

    Minden, amit a cikkíró pozitívumként ír, ráillik (szubjektív véleményem szerint) az uTorrent 3.4.4-re, a negatívumok közül pedig kizárólag a reklám illik rá. Hm. …Bár fentebb valaki valami Webhelper letiltásáról ír, és ezzel megoldotta a reklám mentesítést is. (?)

    Tetszik (0)
  16. Profile photo of Species

    Tixati. Évek óta használom, szubjektíve a legjobbnak tartom. Alapbeállításokkal is nagyon gyorsan nyomja le a cuccot. Ha valki mániákus geek, akkor állítgassa, de szerintem jól mükõdik alapból is. Egyáltalán nem mondanám puritánnak. Amúgy sem az a lényeg, hogy eszméletlen csili-vili legyen, hanem hogy rendben mükõdjõn. Amúgy is mikro- és bittorrent stb. sokkal puritánabb. Az biztos, hogy a beállításokban nem minden tiszta elsõre, kissé bonyolúlt, de azért némi tájékozódás után nem megoldhatatlan. Kicsit bonyolúlt lett ez a bezárom nem zárom ide megy tálcára megy gondolat menet, de ami a lényeg, hogy csak 1 pipa kérdése az egész és teljesen normálisan és simán bezárásra az értesítési felületre csücsül, kicsinyítésre meg a tálcára. Normál mükõdésre képes tehát ilyen szempontból is.

    Tetszik (1)
    • Profile photo of paisano

      lehet, hogy én vesztem el a beállításokban, de csak olyat találtam ami minimalizáláskor teszi az értesítési területre… viszont ettől még ott maradt a tálcán is… a bezárásra pedig nem találtam opciót… majd ha visszaraktam a win-t újra megnézem

      Tetszik (0)
      • Profile photo of Species

        Kedves PAISANO!
        Úgy emlékszem, hogy win újratelepítés után, ha újra telepítem a tixatit, akkor az elsõ alkalommal megkérdezi, hogy be akarom e zárni vagy csak értesítésbe küldeni és ott kiválasztom, hogy csak tegye az értesítési felületre, azután nem foglalkoztam ezzel a kérdéssel, mükõdik rendesen. Viszont megkerestem:

        Ahogy a képeket elnézem vannak, akik HektoGigaTonnaMázsaMegaWatt adatot tõltenek a világ õsszes mindenségét :D:D:D:D:D:D. Én néha leszedek ezt-azt, szóval nem tudom, hogy mit müvel tõbbszõrõs letõltés esetén a Tixati, de nekem, az egy-egy valamihez teljesen jól mükõdik.

        Tetszik (0)
  17. Profile photo of chris-v

    Próbáltam többfajta klienst, talán szinte az összeset, ami a cikkben van, de valahogy egyik sem lopta be magát a szívembe.
    Ha valaki csinál egy korai utorrent klónt, akkor talán átállok, addig meg marad az utorrent, abból is a legfrissebb.
    Simán ki lehet lőni minden reklámot és tökéletesen működik.

    Tetszik (0)
  18. Profile photo of Hekosz

    Én a mai napig Azureust (Vutze) használok.
    A memória fogyasztást nem néztem, általában akkor fut a torrent kliens mikor már nem használom a gépet (este). De ha napközben seedelek-letöltök akkor sem veszem észre, hogy belassulna miatta a gép.
    Még az 1. torrent oldalon ajánlották nekem; azóta nem tudtam leszokni róla, olyan butának érzem a többit 😀

    Hátrányok:
    – 80-90%-ban magyar, a mélyebb beállításokban 1-2 menüpont még nincs lefordítva
    – (4K felbontásban a betűk elég kicsik) nincs több 😀

    Előnyök amiket máshol nem láttam:
    – Kategóriák és tag-ok automatikus beállítása torrentenként pl.: ha egy torrentben szerepel a CAM, MIC, MD szó akkor azt a torrentet beállításaim alapján a mozis filmek kategóriába sorolja. Amit később 1-2 kattintással a megfelelő mappába pakolhatom (akár az összes mozisat egyszerre)
    – Biztonsági mentések a beállításokról és az összes torrent jelenlegi fel-le töltéséről (kb. 1 MB) akármelyik mappába (pl.: I:\torrent biztonsági mentés) így ha a windows elszáll vagy újratelepítem nem kell a mentéssel bajlódjak minden onnan folytatok ahol abbahagytam
    – Tracker frissítése opció jobb gombos kattintással akár félpercenként 😀 de csak ha türelmetlen vagy ( ha jól láttam a utorrent -nél ez 30 perc körül volt régen amikor teszteltem ) Ez a gomb arra szolgál hogy megkeresi a seedereket akik még nem kapcsolódtak hozzád és kapcsolódik hozzájuk 😀
    – Külön kiegészítők letölthetők hozzá ha esetleg keveset tudna. pl.:torrent időzített indítása (120 perc múlva induljon 50-100%-ban töltse vissza majd kapcsolja ki a gépet)
    -stb. rengeteg beállítás, fel kell fedezni a programot 😀

    Ha tesztelni vagy csak ki szeretnétek próbálni akkor azt ajánlom, hogy telepítés közben válasszátok a régebbi kinézetet (alapból az újat telepítené ami szerintem átláthatatlan és tele van felesleges csicsával) és ne hagyjátok, hogy leellenőrizze a netet és saját fel-letöltési korlátokat állítson be csak hagyjátok ki azt a lépést (így nem lesz lekorlátozva, szerintem jobb azt kézzel kezelni mikor szükség van rá). Haladó beállításokkal települjön a Vuze. Majd áldozzatok rá 5-10 percet az életetekből a beállítások átnézésére (nem feltétlenül kell átállítani) és ha beállítjátok a beállítások automatikus mentését soha többet nem kell foglalkoznotok a beállításokkal.

    Tetszik (0)
  19. Profile photo of paisano

    Qbittorrent ma reggel ismét ezzel fogadott… tegnap frissen telepítve, egy szintén tegnap telepített rendszerre (Linux Mint 17.02)… beállítások optimalizálva, engedélyek rendben… a folytatás gombra kattintva ellenőrzés, majd vígan megy tovább a seed…

    Tetszik (0)
  20. Profile photo of Species

    Az tény, hogy a Vuze (Azureus) régen rengeteg memóriát zabált, lévén java alapú s mindezek mellett nagyon felturbózták a felületét, szerintem feleslegesen. Nem tudom manapság mit produkál memória használatban, mert évek óta nem használtam, lehet, hogy optimalizáltabb lett nem tudom, amúgy nem volt rossz kliens.

    Tetszik (0)
  21. Profile photo of George Macika

    Csak minimálisan torrentezem, így nincsenek igényeim. Amúgy a lustaság fél egészség alapon a Torch beépített kliensét használom. Ha rákattintok bármilyen torrentre szépen behúzza a listájába és letölti. Aztán használom ami kész. seedelni nemigen szoktam, mert csak addig van kapcsolat, amíg éppen letölt. 🙁

    Tetszik (0)
  22. Profile photo of magic-box

    Ugyanezt a játékot végigjátszottam a kliensekkel. qBittorent maradt a befutó. Lassú seed-re ami néha tényleg jelentkezik, nálam a forced funkció vált be. Illetve nCore-on is csak akkor számol a tracker, ha forced-en töltök vissza. Érdekes, mert Bituhmen-en pld. nincs ilyen gondom. Beállítások elfelejtését egyéb gondokat eddig nem tapasztaltam.

    Tetszik (0)
  23. Profile photo of Ska

    uTorrent 3.4.5 build 41162 (amikor ezeket írom éppen ez a verzió tölthető le)

    Egy ideig én kerestem “az igazit”, de nem találtam meg. Bosszantó hibák miatt az uTorrentet egyik alternatíva sem tudja pótolni. Ezek kiestek: BitKomet, Halite, QBittorrent, Transmission-Qt. Az uTorrent elreklámámosodása mellett arról kevés szó esik, hogy a programban a reklámok kikapcsolhatók. A módszer több helyen is olvasható (pl. itt a hozzászólások között is: Jocc080), én is az egyik ilyet vettem alapul, amely alapján készítettem egy leírást:

    === A telepítő letöltése:
    Kizárólag az eredeti uTorrent sitre-ról.

    === A telepítés lépései:
    A teleptő által felajánlott opciókat el kell olvasni! A “bundle” és egyéb opció telepítését (a pipák eltávolításával) nem kell megengedni!

    === Ha az első indítás után CSAK reklámot látunk:
    F7

    === Reklámok kikapcsolása az uTorrent 3.4.5 (build 41162) verziónál:
    1. uTorrent program megnyitása.
    2. A menüben Options (beállítások) majd Preferences (további beállítások). (vagy: CTRL + P)
    3. Válasszuk az Advanced (haladó) menüpontot.
    4. Az alábbi sorokat (egyesével) keressük meg a Filter (szűrő) mezőben és állítsuk mindegyiket False (hamis) értékre:

    gui.show_plus_upsell
    sponsored_torrent_offer_enabled
    bt.enable_pulse
    gui.show_notorrents_node
    offers.content_offer_autoexec
    offers.left_rail_offer_enabled
    offers.sponsored_torrent_offer_enabled
    offers.featured_content_rss_randomize

    Az összes beállítás elvégzése után indítsuk újra az uTorrent programot!

    === Továbbiak:
    Beállítások
    oldalsáv megjelenításe pipát kivenni
    Beállítások / További beállítások / Általános
    automatikusan telepítse a frissítéseket pipát kivenni

    Tetszik (0)
  24. Profile photo of nagyz

    Ugyancsak µtorrent, 2.2.1-es.
    Reklám- és hibamentes, kis erőforrásigényű, számos hazai torrent oldal által támogatott kliens.
    Az automata frissítés keresést le kell tiltani.

    Tetszik (0)
  25. Profile photo of zsoca67

    A cikkben említett hibákat a qBittorrent-ben én is megtapasztaltam. ma túllépem a megengedett HNR-t az “ncóron”. Visszatettem a jó öreg 2.2.1-es qtorrentet.

    Tetszik (0)
  26. Profile photo of nauta

    A BitLord nem került be a sorba, holott szerintem az egyik legjobb választás!!

    Tetszik (0)
  27. Profile photo of magic-box

    Annyira toltátok a régi µTorrent-et, hogy próbaképpen visszatettem a 2.2.1-et. Meglepődtem milyen hibátlanul teszi a dolgát. Úgy fest, akkor marad a retró 2011, qBittorrent megy a levesbe.

    Tetszik (1)
  28. Profile photo of Csicsó

    A QBITTORRENT-et használom és 1. nem felejt el semmit, 2. mb-ra annyit ír ki az nCore vissaztöltés címen mint amennyit a qbittorrent is ír feltöltésre.
    3.nagyon gyenge a feltöltési sávszélem – adsl – és még ezt is csökkentettem a torrenteknek hogy véletlenül se zavarja a böngészést, de azt kihasználja
    4. seedkötelelezettségemnek rendre eleget teszek – azaz SEEDEL RENDESEN.
    5. A beállításokkal érdemes foglalkozni torrentezéssel kapcsolatos fórumokon lehet kérdéseket feltenni vagy akár már a GYAKRAN ISMÉTELT kérdéseknél is sok minkenre fény derül.
    6. DE TÉNY, hogy GYORS nettel és SOK torrenttel nem próbáltam még a használatát de szerintem ott is megállná a helyét NAS-ra pedig inkább talán a linuxos kliensek – ennek van olyan változata is – között kell körbenézni. ilyen esetben akár több 100 torrent is futhat szerintem egy mezei gépen az már nem egészséges.

    Tetszik (0)
  29. Profile photo of AnarchoiD

    SZVSZ DELUGE melett szol azis, hogy rengeteg plugin van hozza es azokkal a kepesegei meg 300 szorozodnak… pl letoltes helye nalam egy labels addonnal van megoldva, nemcsak a kliensben labelozza a torrenteket de a mentesi helyeket is a beallitottak alapjan kezeli (a tracker nevebol , adataibol szortiroz) igy sosem kell keresnem a kepregenyeket jatekokat, filmeket mert teljesen magatol dolgozik…

    Igaz nalam fut gey flexget is , a ketto egyutt nagyon brutalis letlto mechanizmus, kisujjamat sem kell mozditanom semiert , szedi a sorozatokat filmeket amiket beallitottam.

    flexget pl tud olyan finomsagot , hogy ha kijon egy uj film es az imdb ratingje meghaladja a 6ot es aminosege elerei a beallitottat (nelem 720p a minimum) akkor leszedi azt amit talal a torrent oldalaimon de ez csak egy csepp azok kozul a kepessegek kozul amikkel rendelkezik (pl uzit kuld a tabletemre , mit szedett le stb stb stb)

    Ja es bar mind a deluge es a felxget elvileg linuxos kornyezeten erzik jol magukat, nalam tokeletesen futnak windowson is (nemmondom, hogy nem szivtam sokat a flexget configjaval… de az mar evekkel ezelott volt 😉

    http://flexget.com/

    http://deluge-torrent.org/

    Tetszik (0)
  30. Profile photo of johnnypowaa

    Én is µTorrent 2.2.1-et használok, de Windows 10 alatt nekem bizonyos időközönként akasztja a hangot, ha kikapcsolom a klenst semmi hang akadást nem tapasztalok.
    Gondoltam mi sem egyszerűbb, lecserélem egy másik kliensre és kész., végigjártam a cikkben említett klienseket, sőt még többet is.
    A sokak által sztárolt qBittorrent tetszett számomra is a legjobban, viszont akkor, ha csak a torrent bizonyos részeit akarom leszedni, elég sz@rul működik.
    Adott egy BDRip, nem kell belőle sem a sample, sem pedig a sub mappa, vissza is pipálom őket, hogy ne töltse le, mégis megteszi.
    Igaz, hogy a sub mappa esetén csak a mappát tölti le, de a sample mappa esetén már letölt egy általa megnyirbált, 2 másodperces, 332kb-os “sample.mkv” fájlt, ez elég zavaró számomra, µTorrent-nél nincs ilyen.

    Tetszik (0)
  31. Profile photo of shadow

    Nem a utorrenttől szaggat neked a hang hanem a win10 vacak erőforrásgazdálkodása miatt. Futass egy DPC Latency Checker -t és ha tartósan sárgában vagy pirosban monitoroz akkor megvan miért szaggat be a hang. Ugyanaz a konfig win7 esetén tartósan zöldben muzsikálna és nem lenne ilyen gondod.

    Tetszik (0)
  32. Profile photo of johnnypowaa

    Köszi az infót, valószínűleg akkor neked lesz igazad.
    Remélem, hogy a jövőben érkező update-ek megoldják ezt a problémát, mert nem szívesen raknám már vissza a Windows 7-et.

    Tetszik (0)
  33. Profile photo of Rambo Junior

    Sziasztok!

    Eddig uTorrentet használtam, gonodltam kipróbálom a Deluge-t és a qBittorrentet, egy- egy kérdésem van mind a kettő vel kapcsolatban:

    1.qBitTorrentél, hogy tudom beállítani, hogy a letöltött fileokat is törölje eltávolításnál, ne csak a torrentet, valami olyasmit szeretnék, mint a csatolt képen

    2. Deluge-nél, hogy tudom a force módot beállítani 1-1 torrentél?

    Előre is köszi!

    Üdv.,
    R Jr.

    Tetszik (0)
  34. Profile photo of habacsi

    A Transmissionos rész nem 100%-ban pontos, ugyanis a Transmission jelenleg a 2.92-es verziónál tart, bár az is igaz, hogy a Windowsos klienst 2.84nél nem vitték tovább. Ehelyett van ezerszer jobb, Transmission Remote GUI a neve, önállóan, de NAS Transmission kliensként si működik, 5.0.1-es verziónál tarrt, piszok gyors, magyar nyelvű, és szép, áttekinthető a felülete:
    https://sourceforge.net/projects/transgui/?source=directory

    Tetszik (0)
  35. Profile photo of 70KAOSZ

    Üdv!
    Valaki tudna segíteni, hogy qBitorrent-ben a kliensből törléskor a .torrent fájlt miért nem törli?

    Tetszik (0)

Szólj hozzá a cikkhez