Lenovo K3 Note bemutató

Ha az ember olcsón keres jót akkor általában hatalmas problémákba ütközik, hibákat követ el és végül nagyon rossz döntést hoz, hogy minél kevesebbet kelljen fizetnie. Igaz ez szinte mindenre, de főleg az Androidos telefonokra. Szerencsére a helyzet már javul, a középkategória már majdhogynem alsókategóriás áron érhető el, cserébe csak a nehézkes terméktámogatással kell megbírkóznunk.
A Lenovo-t szinte mindenki ismeri a jó minőségű laptopjairól, de kevesen ismerik az egyre jobb telefonjaikat. Jelen cikkben a K3 Note nevű modellel fogunk foglalkozni egy kicsit, mert alacsony ára mellett teljesen vállalható teljesítményt hoz.

Dizájn

A Lenovo soha nem vitte túlzásba a telefonjai dizájn tervét, de ebben az esetben kicsit merészebbek voltak, így rögtön egy szép sárga színű hátlappal promózzák a terméket, de megijedni nem kell, van belőle fehér és fekete változat is.

_vyrp11_828Happy-lemon

A telefon elejét egyértelműen a kijelző uralja, alatta három darab kapacitív navigációs gomb található, felette a beszédhangszóró, fényérzékelő, közelségszenzor, előlapi kamera és értesítési led kombót lehet felfedezni. A jobb oldalon van a hangerőszabályzó és a feloldó billentyű, felül helyezkedik el a 3,5 mm-es Jack csatlakozó és a microUSB dugasz, az alsó oldalon pedig csak egy apró lyukat látni, ami a beszédmikrofont rejti.

lenovo_k3_01-624x351

A hátoldal sárgaságát a fekete Lenovo feliraton kívül, csak a bal felső sarokba bepasszintott kamera és az alatta lévő villanó töri meg. A hangszóró nyílás kicsit szokatlan módon a telefon jobb felső harmadán kapott helyet. Ezeken túl még kapott a készülék egy másodlagos mikrofont, amit zajszűrésre használ a rendszer.
A hátlap levehető, mögötte a cserélhető akkumulátor, a felett pedig a két darab microSIM foglalat és a microSD foglalat található.

Hardver

A telefon lelke egy MTK6752-es 64 bites chipset, a maga 8 magjával és 1,7 GHz-es órajelével. Ehhez társul még 2 GB RAM, 16 GB belső tárhely és egy Mali T760MP2 grafikus gyorsító. Ezek a hardverek nagyjából a 3 évvel ezelőtti flagshipek teljesítéményét rejti magában, így okunk nem lehet panaszra.

fTGOi03

A kijelző egy 5,5”-os FullHD IPS panel, aminek a tesztek alapján eléggé alacsony a fényereje, de tükröződés mentes bevonatot kapott, így direkt napfényben könnyebben olvasható az általa megjelenített tartalom.

J6mkRnC

Szoftver

A rendszer egy a Lenovo által módosított Android 5.1-es. A Vibe UI-val felvértezett rendszerre sok panasz nem lehet, külsőre teljesen elfogadható, ráadásul kapunk pár plusz funkciót is vele. Van duppla koppos ébresztés, időzített ki- és bekapcsolás, gesztusvezérlés, lokáció alapú beállítások, illetve egy lebegő gombot is beállíthatunk, amire rábökve megnyílik egy kis ablak az általunk beállított gombokkal és applikációk ikonjával. Természetesen megkapjuk az alap dolgokat is mint a diktafon, fájlkezelő, és egy grátisz iránytű app.

Kamera

Kamerából előre egy 5 megapixeles, hátra pedig egy 13 megapixeles jutott. Túl sok panasz nem lehet rájuk, a képességeikhez mérten jól teljesítenek. A videófelvétel kicsit már problémás a tesztek alapján, de ne is várjunk ennél többet egy ilyen jólárasított terméknél.

Adatátvitel

Jó hír, hogy az elsődleges SIM kártyával képes kezelni a készülék a 4G-s hálózatokat, viszont üröm az örömben, hogy a 800 MHz-es frekvenciát nem támogatja a modem, így a vidéki területeken nem élvezhetjük a gyors internetet a telefonunkon.
Van még Bluetooth 4.0, GPS, GLONASS támogatással, WiFi, de ezek ma már teljesen alapnak számítanak.

Verdikt

A 3000 mAh-s teleppel szerelt hardver a maga 43 ezer Forintos árával szinte kihagyhatatlan ajánlat, hiszen ennyiért még használtan is nehéz jó paraméterekkel rendelkező telefont találni. A teszteket elolvasva azt lehet mondani, hogy a Lenovo K3 Note kinőtte a középkategóriát és kizárólag a részleges 4G támogatás és a kamera rontja az összképet, de ha ezzel meg tudunk békélni akkor nagyon boldog tulajdonosai lehetünk ennek a készüléknek.

27 hozzászólás érkezett ehhez a poszthoz

  1. Profile photo of Cartman

    A fekete most csak 38eFt még egy napig, ha jól láttam.

    Tetszik (0)
  2. Profile photo of maki

    A http://www.tinydeal.com megbízható? Minden eszeveszett olcsó, csak azért kérdezem…

    Tetszik (0)
  3. Profile photo of Joe Member

    Csak gratulálni tudok a rovathoz. Remélem folytatjátok az olcsó, de vállalható telefonok bemutatását. Sokakat érdekel, hiszen az emberek jó részének nincs szüksége erőműre, nem játszani veszik ezeket. 🙂

    Tetszik (2)
  4. Profile photo of maki

    Garanciát hogy, s mint adnak ezekre a telefonokra, mennyit, és mi a teendő, ha elromlik?

    Tetszik (0)
  5. Profile photo of pimi

    Ne felejtsük el a vámköltségeket sem. Európai raktárból – a vámmentesség fejében – persze drágább.
    Nabuka: Az UMI cuccok is megérnének egy misét. (Rome, Hammer. stb.)

    Tetszik (0)
  6. Profile photo of Tóth Jani

    Nekem egy hete jött meg tőlük EU Raktárból, természetesen egyéb költség nélkül, akkor még 44 ezerért.
    Kedden este rendeltem, következő héten a kezemben volt, követő kódot mellékelnek.
    Sajnos a “gyári” szoftvere szerintem elég vacak, de a MIUI v7-es igen jól teljesít rajta, sőt még a kamerán is látványosan javított.

    Tetszik (1)
  7. Profile photo of Tóth Jani

    Esetleg mégy annyit tennék hozzá a kijelzője valóban igen szép képet produkál, nem nagyon látni a pixeleket, a WIFI iszonyú erős a munkahelyemen a főnöknek szokása lekapcsolni a modemet ha elmegy , most viszont a közeli lakótelep minden nyitott hálózatára rá lehet állni, az akkumulátora eddig a ROM-(b)olások miatt 1-2 napos üzemidőket tudott, 2 aktív SIM kártyával.

    Tetszik (1)
  8. Profile photo of Worin

    Ha esetleg Kínából hozzák, akkor vámot kell rá fizetnem? Ha kell akkor mennyi?

    Tetszik (0)
  9. Profile photo of Emix3r

    Fennáll még, hogy a Lenovo mindenbe (laptop, mobil) kémprogramokat telepít? Akkor ez a telefon sem kivétel. Egyik kollégám vesszőparipája ez a Lenovo-téma: hiába jók a Lenovo cuccok, felejtsem el sürgősen. Egy esetleges vizsgálat alkalmával hosszabb időre is bevonhatják a mobilt. stb. Tart még ez a mizéria egyáltalán? Valaki foglalkozott már ezzel a témával komolyabban?

    Tetszik (0)
  10. Profile photo of szomiboy

    Jó ez a telcsi nekem is majdnem ilyen van (Lenovo A7000) a proci órajelét leszámítva nem sok különbség van a két készülék között.
    http://mobilarena.hu/teszt/lenovo_a7000_nem_fer_a_borebe/bevezeto_tartozekok.html

    Tetszik (0)
  11. Profile photo of Tóth Jani

    Mára eljutottunk oda hogy ez egy jó vétel, ha a vevő nem riad vissza és fel tudja telepíteni a 6-os Android rendszert.
    Így egy 100%-ig magyar és hiba mentesen üzemelő készüléket kap, nem beszélve a kamera minőségének brutális javulásáról.

    Tetszik (0)
  12. Én vásároltam egy ilyen készüléket az egyik nevesebb kínai áruházból. A kijelzője beragadt pixeles volt, a hangszórója pedig elég durván zizgett. De legaláb vígasztalásul visszafizettek ezek miatt egy bizonyos összeget. Szóval olcsó a telefon, és fantasztikus is, aláírom, de azért akadtak minőségbeli problémák. Vagy a bolt sózott rám vackot.

    Tetszik (0)
  13. Hát én az Alcatel és a ZTE után kínai telefont nem vennék. Inkább kiadok érte 120-150 000-et de évekig működjön. Be is jött. A Samsung Galaxy S5-ömnél nincs jobb. Már 2 éve használom és soha semmi lassulás, semmi baja, persze vigyázok rá. De alapszinten egy S3-as is jobb, mint ezek az olcsó “1 évig használd és dobd el” telefonok. Telefon Samsung, laptop Toshiba. Ha veszek valamit az legyen jó minőség és tartós. Laptopból se vennék Lenovo-t, soha! Inkább Acer, Asus, Toshiba. Persze, hogy nincs magyar szervizük, szarnak rá mindenre, 1 évig használd és dobd el, vegyél másikat, ennyi pénzért mit akarsz, magyar szervizet. nem fognak kiépíteni, minek…. Ők csak telefont gyártanak, tucatjával, ha valamelyik rossz, hát istenem….

    Tetszik (0)

Szólj hozzá a cikkhez