Elephone Explorer 4K – a szegényember GoPro-ja

A GoPro fogalommá vált a videózás témájában, így nem meglepő, hogy számtalan gyártó próbál a babérjaira törni, vagy legalább egy szeletet lopni a tortából. Aki olcsó GoPro alternatívát keres, több olyan ígéretes eszközzel is összefuthat az áruházakban, mint az SJCAM, a GitUp, vagy épp jelen tesztünk alanya, az Elecam. Választottunk többek között azzal tűnik ki a mezőnyből, hogy mindössze 66 Euróért már meg is szerezhetjük.

Mielőtt bármit is mondanék a készülékről, következzen egy videó (lejjebb lesz még több is!), mivel úgyis mindenki arra kíváncsi, milyen felvételt készít.

Az unboxing általában az ilyen cikkek legunalmasabb része, de ezúttal a szabályt erősítő kivétel következik! Az Elecam meglepően elegáns és nagy dobozban érkezett. Mivel egy picike kamerát vártam, nagyon meglepett a doboz mérete, de hamar kiderült, hogy még így is szűkösen fér el benne a tartalma.

2016-10-10-16-30-50

 

A kamera és a tartozékok, külön kis dobozkákban kaptak helyet. Az elsőben egy kényelmes szivacsban lapul a készülék, a másik pedig szó szerint tömve van mindenféle apróságokkal.

A kamerát már a gyárban belerakták nekünk a vízálló tokba, ehhez kapunk csere-hátlapot is, ami mellett van még a csomagban mindenféle felfogatást segítő kapocs, tapasz és szalag, törlőkendő, USB és kábel. Töltőt, pótaksit, vagy memóriakártyát természetesen nem kapunk hozzá, de így is elégedettek lehetünk a bőséges kínálattal. Aki ennyi bigyóval nem tudja valahova odarögzíteni a kamerát, az nem is akarja igazán.

2016-10-10-16-33-32

A vízálló tokból másodjára már egyszerű kivenni a kamerát. Elsőre nem annyira, mert hiába látja az ember hol kell neki nyílnia, a feszegetésnek nem enged, amíg egy kis biztonsági pöcköt a körmünkkel félre nem csúsztatunk. Ha erre rájöttünk, akkor már csak a gravitáció és némi súrlódási erő tartja a kütyüt a plexi házikóban, de ezt némi rázogatással leküzdhetjük. A tok nélkül lesz igazán picike a kamera, mutatom milyen icike-picike:

2016-10-10-16-38-08

A mérete egyébként 60 X 41 X 25 mm, a tömege pedig mindössze 64g. Az elején találjuk a bekapcsológombot, ami a funkciók közötti váltásra is szolgál, a tetején lévő OK gombbal indíthatjuk, ill. állíthatjuk le a felvételt, de ugyanez szolgál a menüben a beállítások kiválasztására is. Az egyik oldalán az USB és HDMI csatlakozók, valamint a memóriakártya kapott helyet, a másikon pedig két gomb, le és fel nyilakkal jelölve. A felfele gomb nem csak a menüben való lépkedésben, vagy a zoom-olásban segít, de azzal kapcsolhatjuk be és ki a Wi-Fi-t is (merthogy az is van benne).

Alul bújik meg egy kis ajtó mögött az 1050mAh-ás akkumulátor, ami kb. 90 perc felvételi időt biztosít, hátul pedig a maga 2 coljával szinte a teljes hátlapot elfedő LCD kijelző található, néhány LED társaságában, amik akkor is jelzik mi folyik a háttérben, ha az akkumulátorral való spórolás érdekében épp alszik a kijelző.

Az összeszerelés minőségére nem tudok panaszkodni, talán a gombok lehetnének kicsit karakteresebbek, illetve az akkumulátort záró ajtócska nyitódhatna kulturáltabban is, de ebben a kategóriában így is teljesen elfogadható.

Bekapcsoláskor egy gagyi háttérképet vagyunk kénytelenek bámulni kerek 8 másodpercig, így a hirtelen felindulásból elkövetett videókról le kell mondjunk sajnos. Ha bebootolt a kicsike, onnantól már nincs gond a sebességgel szerencsére. Az OK gombbal “egyből” indíthatjuk is a felvételt, vagy a Power gombot röviden nyomogatva lépkedhetünk a menü fülei között, ami szépen kategóriákra van osztva ellentétben néhány konkurens termék ömlesztett opcióival.

2016-10-10-16-40-39

A videó felbontását 4K és 720p között állíthatjuk különböző fps értékekkel. 720p-s videókat képes 30, 60 és 120 fps-sel is rögzíteni, 1080p-nél már csak 30 és 60, 2.7K-s felbontásnál már csak 30 és 4K-nál már csak mindössze 15 fps az elérhető opció. Igen, 4K 15 fps-el. Fail a javából. Pedig olyan szépen mutat a dobozon a hatalmas, arany színű 4K felirat, hogy már-már beleéltem magam. Szerencsére úgysincs 4K-s monitorom, úgyhogy a 1080p-vel is boldogan elleszek.

Már csak azért is meglepő lett volna a normális 4K felvétel lehetősége, mert eleve egy mindössze 4MP a szenzor felbontása. Valójában tehát a 16MP-es képet is úgy alkotja meg, hogy minden 4 képpontból 3-at nem a lencséből kap, hanem ügyes kis matematikai algoritmusokból. Ez meg is látszik egyébként a képeken, ha belezoomolunk. Ettől persze nem kell megijedni, a 4MP nem olyan kevés, mint amilyennek hangzik, hiszen a HD megjelenítők mindössze kb. 2MP-esek (két millió képpont), tehát ha egy HD TV-n / monitoron nézzük a felvételt, akkor több mint elegendő rögzített pixelünk lesz.

A legjobb minőségű felvételeket a 1080p 60fps kombóval sikerült elérnem a teszek alatt, a 2.7K, vagy a 720p is teljesen elfogadható látványt produkál. Az alábbi tesztvideók alapján ítéljétek meg ti magatok, melyiket-milyenre értékelitek. (A felvételek nem lettek módosítva, csak a hangsáv lett cserélve néhány esetben. Javasolt a maximális elérhető felbontásban nézni őket, teljes képernyőn. Figyelem, ez egy lejátszási lista, nézd végig mindet!)

A kamera (számomra) meglepően jól vizsgázott szegényes fényviszonyok között, sötétben viszont már nem érdemes vele próbálkozni. Az állóképek minősége elég gyenge sajnos, illetve nagyon el kell vele találni a megfelelő világítást és távolságot. Bár a maximális fotófelbontás 16MP, ezt a beállítást hanyagolhatjuk, mert mint fentebb említettem, csak a matek miatt lesz 16MP a 4-ből és felesleges a tárhelyet pazarolni, ha otthon a gép előtt ülve is fel tudjuk nagyítani a 4-8MP-el készült fotóinkat. Amúgy is csak végszükség esetén javasolt ilyen készülékkel fotózni, egyszerűen nem arra való. Íme néhány jobban sikerült tesztkép:

Mivel nincs benne giroszkópos rázkódásvédelem, nem meglepő módon eléggé izgő-mozgó felvételeket kreálhatunk, ha nem vigyázunk. A fenti videók között van kettő, ami vezetés közben készült. Az egyiken a kamera a műszerfalon ül, a másikban pedig kézben van tartva. Ezek jól mutatják szerintem mekkora a különbség a rázkódás tekintetében.

Tud még a kütyü lassított felvételt is, amit úgy érünk el, hogy a 720p 120fps-el készült videót, normál (30/60) sebességgel játsszuk vissza. Vízesések, vagy pofára esések rögzítéséhez ideális!

Az Elecam-hez letölthetünk egy mobil alkalmazást, ami a beépített WiFi-vel összekapcsolva képes távirányítani, illetve szinkronizálni a kamerát.

eleapppic

Összességében nagyjából azt kaptam a készüléktől, amit vártam, illetve néhány tekintetben még többet is. A videók minősége ebben az árkategóriában megfelelő, a hozzáadott tartozékok mennyisége és minősége nagyon jó. Bátran merem ajánlani annak, aki olcsón keres GoPro alternatívát.

Az Elephone Elecam Explorer 4K jelenleg 66 euró körüli áron elérhető a TinyDeal-en.

Ha kérdésed van a kamerával kapcsolatban, kommentben tedd fel bátran!

5 hozzászólás érkezett ehhez a poszthoz

  1. Profile photo of Fulár

    Egyértelműen Full Hd 60Fps a nyerő kombináció.4K esetében borzasztóan harmatos a 15 Fps.A 4k felvételi lehetőség ez esetben csak jelzésértékű.Szerintem meglehetősen korrekt kis gép.És jó a bemutató is!

    Tetszik (1)
  2. Profile photo of droID242

    Az alábbi videó egy hasonló kategóriájú, Andoer 4K kamerával készült, de meg nem mondom most, hogy milyen beállításokkal:
    https://www.youtube.com/watch?v=Tw9AsjaIxx8

    Tetszik (0)
  3. Profile photo of Cartman

    Amúgy érdekes, hogy ezeken a kis vackokon is Android fut – nekem legalábbis újdonság volt 🙂

    Tetszik (1)

Szólj hozzá a cikkhez