A szemünk érzékeny műszer. A látás romlása, vagyis a rövidlátás, a távollátás, cilinder sokakat érintő probléma. Sajnos, nem egyszer már fiatalkorban is. Csak szét kell nézni magunk körül, gyerekeket, tinédzsereket is látunk szemüvegben.
Melyek a látásromlás leggyakoribb okai?
Ugyan ma már (sajnos) sok gyerek egész kis korától folyton monitorokat – tévé, számítógép, mobiltelefon – bámul, ebben a korban a látásromlásnak még nem ez az elsődleges oka, hanem valamiféle betegség, genetikai örökség. A látásromlás általában a fiatal felnőttkorra stabilizálódik, ami általában 20-22 éves kort jelent. Ekkor fejeződik be a növekedési időszak. Negyven fölött pedig jellemző az öregszeműség (presbyopia). És persze ott vannak a kifejezetten idősekre jellemző betegségek: a szürke- és a zöldhályog, a makuladegeneráció, vagy a cukorbetegség tüneteként jellemző látásromlás.
Megelőzhető a látásromlás?
A látásromlást nem tudjuk megakadályozni, de érdemes megpróbálni kitolni a látásromlás időpontját, s vannak is rá technikák. Ha a munkánk esetleg egész napra monitor elé kényszerít, akkor is tartsunk szüneteket, pihentessük a szemünket, vagy még jobb, ha megtornáztatjuk oly módon, hogy fejünket felemelve távolabbi „célpontokra” nézünk. Ajánlott minőségi számítógépes szemüveget viselni, odafigyelni a megfelelő táplálkozásra meg arra is, hogy töltsünk megfelelő időt a szabadban. És persze ha bármi gond van a látásunkkal, irány a szemész szakorvos, mert a nagyobb baj legtöbbször megelőzhető.
Nem mindig csak kellemetlen, néha kínos is
Miért kellemetlen az, ha nem látunk jól? Legfőképp azért, mert akkor rosszul látunk. Na jó, ez csak vicc, de tényleg megnehezíti a mindennapjainkat. Még akkor is, ha megfelelő szemüveget vagy kontaktlencsét viselünk. Mert sokba kerülnek, eltörnek, elvesznek, otthon felejtjük őket – és még ezer apróság, ami megkeseríti mindennapjainkat. Arról nem is beszélve, mennyire kínos, ha a kezeletlen látásromlás vagy egy otthon felejtett szemüveg miatt az utcán köszönés nélkül megyünk el a főnökünk mellett…
Van megoldás: a lézeres szemműtét!
Ha valaki ráun a szemüveggel, kontaktlencsével való bajlódásra, adunk egy jó tippet. Jelentkezzen egy lézeres szemműtétet megelőző vizsgálatra. Ez még nem jár semmiféle kötelezettséggel, de legalább kiderül, hogy ahhoz a szerencsés 60-70%-hoz tartozik-e, aki alkalmas ilyen beavatkozásra. Ha igen, akkor jön el a mérlegelés időszaka. Nem esem-e ki túl hosszú időre a munkából? Megengedhetek-e magamnak egyáltalán egy ilyen lézeres szemműtétet? Nos, van egy jó hírünk, minden felmerülő aggályra, kérdésre pozitív választ tudunk adni.
A korszerű lézeres klinikák biztosan és hatékonyan dolgoznak – hála a remek orvosi teamnek és világszinten is korszerűnek számító technikának. Az előzetes, rendkívül részletes vizsgálatnak köszönhetően pontosan megmondják, hogy milyen látásjavulásra számíthatunk, s erre írásos garanciát is vállalnak.
Nyilván az is fontos információ a még hezitálóknak, hogy maga a lézeres szemműtét csak pár percig tart – egy dioptriát a lézer 1,3 másodperc alatt „szed le”! – és teljesen fájdalommentes, ráadásul a az érintésmentes lézeres eljárásnak köszönhetően sem emberi kéz, sem az orvosi műszer nem ér hozzá a szemünkhöz.
A lézeres szemműtét egy egyszeri, de jól megtérülő befektetés. Míg ugyanis áruk az elmúlt években alig változott, addig a szemüvegviselés, a kontaktlencsehordás költségei folyamatosan emelkedtek és emelkednek. Ma már a lézeres szemműtét ára három-négy év alatt megtérül. És akinek gondot okoz egy összegben a fizetés, az gondosan válasszon klinikát, mert a legjobbaknál mindössze 29 ezer forintos indulórészlettel (havi 19 ezer forintos törlesztéssel) belevághat.
Egy új életet kapunk
Óriási előnye még ennek a látásjavító eljárásnak, hogy a páciens a műtét után saját lábon, mindenfajta szemkötés, -leragasztás nélkül távozhat a klinikáról, s másnap akár már a volán mögé is ülhet. Mehet dolgozni, olvashat, mobilozhat, TV-t nézhet, tényleg csak „pillanatokra” kell kizökkennie a megszokott mindennapjaiból.
Ugyanúgy élhet tovább, mint a beavatkozás előtt – csak éppen az éles látás örömeit élvezve.